Egy barátom anno a nőjével megnézte a legendás Bo Derek-filmet, utána persze a lány a Bolero közben akarta, de a barátomnak csak a Toscaninis-felvétel volt meg (ismerjük Ravel véleményét: "túl gyors"). Csoda, hogy a barátom nem kapott infarktust...
Az húzza meg a határt, hogy különösen az Egyesült Államokban, de másutt is elég szigorúak a pornográfiát szabályozó törvények. A pornográf szövegű dalok, a pornográf tartalmú videokilpek nem játszhatók, legfeljebb az éjszakai műsorsávban (akkor se minden mutatható be).
A lemezkiadóknak viszont az az érdekük, hogy a termék minél szélesebb körben reklámozható legyen játszhassák a rádió- és tévéállomások, és a legnagyobb fogyasztónak számító – nagyrészt iskoláskorú - tizenéves közönség hallhassa, láthassa, legálisan megvásárolhassa a lemezeket.
Szóval jól felfogott üzleti érdek.
Hiába totál vadító valami, ha nem jut el a közönséghez.
Erotika és pornográfia a zenében. Ez érdekes és szerteágazó téma.
A popzene szeretne pornográf lenni, de nem igazán sikerül neki.Pedig igazán mindent elkövetnek, és ez lenne az üzleti érdekük is. Miért ez a kudarc?
Na most, hogy kioffoltuk magunkat, visszatérünk a topik tárgyához. Nem találok utalást a nemrég játszott Kisvárosi egyik közjátékára, márpedig ha a zenében van erotika, hát ez a közjáték az iskolapélda rá. A sztálini időkben ki is cenzúrázták, a hatvanas években minálunk is játszott \"light\" változatban ez kimaradt.
Annyival egészíteném ki, hogy tudomásom szerint a boldoggá- és/vagy szentté avatási feltételek között nem szerepel a családi állapot kritériuma,így nincs jelentősége annak, hogy az illető életében nőtlen,hajadon vagy házas volt-e. A római katolikus egyház a nős vagy férjezett személyeket is, holtuk után, a szabályozott rendnek megfelelően és a körülményeket mérlegelve - a szükséges eljárások megindítása és a kivizsgálások értékelése végeztével - a boldogok és a szentek közé emelhet. A kereszténység kétezer éves történelme során az első vértanuktól kezdve számtalan sokan kiérdemelték ezt a nagy kegyelmet. Legyen elég itt a mi Szent István királyunkra, Szent Erzsébet hercegnőnkre, Boldog IV. Károly királyunkra (és még folytathatnám a sort...) hivatkozni. Mindegyikük családos ember volt.
Ahhoz, hogy valakit boldoggá avassanak, önmagában kevés, hogy nőtlen volt (lásd pl. Gaudí). A boldoggá - és később a szentté - avatáshoz egy csoda szükséges.
Bruckner mélyen katolikus volt, és az ő vallásos lelkiismeretét félig-meddig (életrajzokból) ismerve tudható, hogy az ő számára a házasságon kívül szexuális kapcsolat nem volt lehetséges. Persze hírbe lehet hozni őt a házinénijével, vagy a fiatalka leánykákkal, akik mind kikosarazták házasségi ajánlatait - de ezek teljesen alap nélkül maradnak. Csak az képes ezeknek hitelt adni, aki el sem tudja képzelni, hogy valaki így éljen.
Másrészt férfiaknél biológai lehetetlenség a szűzességet kimutatni, ezért maximum a személyt ismerők beszámolóiban bízhatunk. Ők pedig mind egyhangúan állítják \"ártatlanságát\".
Én egyébként támogatnám Bruckner boldoggá avatását. Ezzel ő lenne az első zeneszerző, aki \"bekerül\" a szentek közösségébe. (azért használtam zárójelet, mert én meg vagyok róla győződve, hogy már bekerült, csak az egyház megerősítése hiányzik...) :)
Bár már elég off, de csak a pontosság kedvéért: az 1852. évi osztrák Btk. szerint az \"Altersgrenze zur Einwilligung\" 14 év volt, mint ma is.
(N.B.: ez csak a heteroszexuális kapcsolatokra igaz, a homoszexuális kapcsolatoknál bonyolultabb és hosszab volt a történet.)
Másrészt, ez egyáltalán nem mond ellent annak, hogy alapvetően Bruckner szimfóniái, mind alapvetően vallásos zenék. Ne feledjük azt se, hogy még vallásos erotikus költészet is létezik - az Énekek Éneke.
Ha Mozart korában ismerték volna a loser vagy németül Versager fogalmát, akkor azt Don Ottaviora illesztették volna rá. Ez a nyámnyila úrfi a büdös életben nem döntené le Donna Annát, amit az utóbbi nagyon is megérdemelne. Don Giovanninak legfeljebb szelíd nógatást kell alkalmaznia a nőkkel szemben. Ragadnak rá, akár légy a papírra.
Úgy néz ki, néha nagyon más az élet és az életmű. Azt olvastam, hogy de Falla, aki ugyancsak forró \"bűvös szerelem\" zenéket írt, soha nem érintkezett hölgyekkel (de még férfiakkal sem...).
Viszont Wagner zenéje elválaszthatatlan annak erotikus, sexuális vonatkozásaitól. Ha Bruckner alapvetően aszexuális volt, mit csodált vajon Wagnerben? (Azt amit Nietzsche - a \"pogány\" gondolkodást - biztosan nem, mert Bruckner mélyen vallásos volt.)
Én asszem, hogy nem volt törvényileg rögzítve... és falun más szokások dívtak mint városon... Mindenesetre a pénzesebb, polgárosodottabb körökben nyilván magasabb.
Azon töprengek, hogy ezen művek az ismétlés által válnak erotikussá, míg a reneszánsz madrigálok az egyes dallamvonalak egymáshozsúrlódása által.. - az összhangzattan és az ellenponttan alapvető szemléletbeli különbözősége itt is felüti a fejét... :)
Én ugyanígy láto, ahogy te, kedves Hangyász. Sestóval azonban itt vagy két hónapja vitába keveredtem, mikor annak a véleménynek adtam hangot, hogy Don Ottavio egy lúzer, és Don Giovannihoz képest szürke veréb.
Nekem meg a szekrényben áll a Mária-vesperás a Taverner Consorttal, ha nem tévedek, Papagáj András vezényletével. Az évek során ha 3× hallgattam meg. Jó, jó, szép meg minden, de...
Fordítva meg a régizene-rajongók vannak így a MESTER műveivel.
Nem feltétlenül. Hildesheimernek igaza van abban, hogy Donna Anna a bőgőmasina és a bosszúangyal keveréke, ugyanakkor az elfojtott szexualitás hisztérikus megtestesítője is. Még ha házasságot is köt Don Ottavioval, utóbbi a büdös életben nem tudná úgy hm..., mint azt Don Giovanni tette volna. Érdekes Anna vallomásának ama része, amelyben beismeri: Először azt hitte, hogy a köpenyes jövevény Don Ottavio, ám amikor az utóbbi fogdosni kezdte, rájött, hogy nem. Donna Anna D. G. iránti titkos érzelme az egész mű legérdekesebb rétegét jelentik.
Jómagam nem tudok mit kezdeni a madrigálokkal. Elalszom rajtuk.
Na jó, előástam az egyik dobozom mélyéről némi Monteverdi madrigált (Edwin Loehrer vezényli a Societa Cameristica di Lugano-t), de szomorúan állapítottam meg, hogy ez nekem nem jó ajzószernek. :((
Donna Anna a kormányzó holttestének láttán elájulása előtt így szól: Io manco - io moro.
Amikor Don Giovanniban felismeri apja gyilkosát: Don Ottavio, son morta.
Az 1. felvonás fináléjában, amikor Donna Elvira megmutatja neki Zerlinát, a hölgyemény másodszor hal meg, vagy hm... Io moro.
A 2. felvonásban, a házába bemenekült Donna Elvirát és az álruhás Leporellot még észre nem véve, imígyen jósol: Sol la morte, il mio tesoro, il mio pianto puo finir. Vagyis: Drágám, csakis a halál képes gyászomnak véget vetni.
A finálé előtti híres-hírhedt kettősben: Se di duol non vuoi ch\'io mora. Azaz ha nem akarod (mármint D. O.)hogy a bánattól meghaljak.
Nem mond olyasmit Donna Anna a Don Giovanniban, hogy Don Ottavio, son morta??? Azazhogy már halott vagyok, ergó........
(Lusta vagyok a szövegkönyvben megkeresni.)
Mivel csak régi zenéket idéztél: Ismered Ligeti Avantures és Nouvelles Avantures c. darabjait? S netán a Bábszínház egykori fergeteges produkcióját az utóbbi zenére?
Elképzeltem azt a (képzeletbeli) kultúrát, amely nem ismeri a képi megjelenítést, és amely számára éppen ebből kifolyólag megszületne a pornográf zene...
Képzeljétek csak el... az a célratörő primitív egyszerűség, mint a pornófilmben/fotóban - zenei környezetbe ágyazva... HAHAHAHA
Sőt ha elmélyedünk e kérdésben, felvetődik a kérdés, hogy vajon nem született-e meg manierista madrigálirodalomban a zenei pornográfia...
:)
Egyébként érdekes lenne felvetni azt is, hogy Gesualdo zenéjének szélsőséges kormatizmusa, vagy Marenzio muzsikájának hízelgő \"törleszkedése\", esetleg Monteverdi madrigáljainak csábító szépsége (amennyiben a szövegeken elülemelkedve a zenei folyamatokra figyelünk) kimerítik e az \"erotikus\" jelzőt.
Véleményem szerint akadnak kifejezetten erotikus darabok e madrigálok között, melyek esetében a szöveg nem ismeretében is megérezhető az erotikus hangütés...(sőt talán pornográf? gondoljunk csak a sőrűn egymásra következő \"ohimé\"-felnyögésekre...)
:)
Én, ha a zene erotikájáról hallok, egyből a reneszánsz madrigálok jutnak eszembe: főleg Marenzio, Gesualdo és Monteverdi... az a rengeteg \"io moro\"... ami tudvalevőleg bár szószerinti jelentése szerint \"meghalok\", a korabarokk/későreneszánsz szerelmi költészet \"elélvezek\" értelemben használta...
Vagy ne feledjük Gesualdo egyik madrigálját (már nem tudom, kinek a szövegére), melyben arra kéri \"szíve hölgyét\", hogy fedje be kebleit, mert nem tud uralkodni magán és \"io moro\"... oooooooooohh
:)
Egy tv műsorban láttam egy másik tesztet a szóban forgó kérdés eldöntésére. Egy egyenes vonal mentén indulsz el becsukott v. bekötött szemmel, és amelyik irányba kitérsz a vonaltól az az egyfélteked a dominánsabb.
Érdekes, én meg az ellenkezőjét nem tudom elképzelni. Nekem egyértelműen az óramutató járásával ellentétes irányban forog a csajszi.
De legalább most tudományos magyarázatot kaptunk kettőnk zenei és képzőművészeti izlésének különbözőségeire! :)
