Így igaz, minden szavaddal egyetértek. Szerencsére hallottam élőben is.
Tökmindegy volt, milyen a kíséret, a zene belőle jött mindig. Ömlött, nem is jött. Igen az elegancia csak a fölösleggel valósulhat meg, ha valami bőven van.
Hát neki volt.
A két és fél örás koncert után a kongresszusiban az öltözője előtt kígyózott a sor, Ő meg kijótt és még egy órát autogrammot osztott. Egy-két szót odaszólt néha egy-egy autogramm-kérőnek, mosolygott, nagyon szimpatikus volt .
Már sráckoromban is mindig örömmel hallgattam, és még a fiamnak is adott autogrammot :)
Ránki Györgyre emlékezve...
A basszus szólamra figyeljetek!
Ja, kb. úgy, ír, hogy pont olyan, mint Freud orvosként, ahogyan legalábbis ő látja...:)
7272
Maurice André ezen a napon született.
Na, ezeket a felvételeket sem tegnap vették fel. Egészen pontosan 1966-ban és 1976-ban. A histórikus népek ilyenkor már erősen kapaszkodnak a karfába, nehogy kiessenek a székükből. És van valami borzasztóan pikáns ezekben az előadásokban. Bár a kíséret a barokk nótákban mai füllel hallgatva enyhén szólva is avittas, a trombita szólam kortalanul tündököl. Szegény Jarett, mit összeküszködött J.S. Bach darabjaival, hogy valami univerzálist ki tudjon belőlük hozni, amely akár 500 év múlva is hallgathatóvá teszi őket, André meg mindenféle agyalás nélkül, ösztönösen megcsinálta. Én már várom a pillanatot, amikor egy hangmérnök kipiszkálja ezekből a darabokból a trombita szólamot, és egy modernebb kíséretre kasírozza. Mekkora volna már, nem?
Maurice André tényleg a trombita fejedeleme volt. Mélyről indult és borzasztóan magasra ért. Amikor hazánkba látogatott, benne volt a tévében, és ő aztán tényleg nem azt csinálta, amit a Queen, hogy a picsáját melengette a repülőn mindaddig ameddig meg nem érkezett a dollárokkal teli bőrönd, hanem bement az emberek közé, és mindenkit elbűvölt közvetlenségével és elképesztően elegáns hangszeres játékával.
Rengeteget koncertezett, nagyjából minden harmadik napon volt egy fellépése. Már nagyon cukros volt, de még akkor is ment és tolta, ami a csővön kifért. Egy trombita fenomén volt. Bármit eljátszott kb úgy, mintha az volna a világ legegyszerűbb és legtermészetesebb dolga. Ízzadni, zavarba jönni őt soha nem láttam. Le a kalappal a művészete és a felvételei előtt.
Itt mindkét szólamot ő fújja. Jó ropogósra sikerült. Különösen a harmadik tétel.
Szendi Gábor Freud kritikáját olvastad már? Nagyon jó!
Nem is kell ismerni ennyire a nyelvet; a meta-tartalmak, bejönnek, simán.
Hogy a rigatoni egy 'kicsit nagyobb átmérőjű tésztafajta, 'vastag, bordás csőtészta', nézve a videót, asszem, olykor a Freud Zsigmondnak tökéletesen igaza van, hogy mi mozgatja a világot...
Értelmező szótár? Az meg minek? Hétköznapi nyelvében él az olasz! :)
Fellini Riminiben született, Emilia-Romagna régióban. Itt a rigatoninak van egy sikamlós jelentése is: orális szex. Mert miről szól a reklám? A fiatal párocska ül egy elegáns francia étteremben, és miközben a pincér előkelően sorolja a bonyolult francia fogások neveit, ők vadul szemeznek egymással, jól láthatóan dúlnak bennük a hormonok. A lista végén a hölgy felsóhajt: " Rigatoni". Itt gondolhatunk arra, hogy neki nem kellenek ezek a flancos ételek. Hű hazafiként olasz tésztát szeretne enni, és hát láthatjuk a pincérek arcán is, hogy nagy kő gördült le a szívükről. Végre valaki, aki tudja, hogy mi a jó. De gondolhatunk arra is, hogy a hölgy pont, hogy nem egy rigatonit akar bekapni, hanem valami mást. És ha ebből az aspektusból figyeljük meg a pincérek arcát, különösen mulatságos a szituáció. "Ah" - nyögi a főpincér elismerő bókkal a hangjában. Nehéz lefordítani ezt az indulatszót olasz nyelvből, de kb. annyit tesz, mint "Szóval a nagyságos asszony szeretne egy jó nagyot áldozni a felláció oltárán! Bravó! " A végső csavart az al dente adja. Mert hát úgy az igazi a rigatoni. :)
Drága Corvette! Kedves, hogy rám gondolt. Én sok mindent merek, de sajnos nagyon sok mindent nem tudok. Az értelmező szótárak csak a tésztafajtáról tesznek említést.
Nino Rota sok komolyzenei darabot írt. Pl ezt:
Concerto per archi - III. Aria
Ezen a lemezen található.
Kortárs zene amúgy ez is...
A komolyabbfilm-kedvelőknek ez olyan, mint valami himnusz.
Hehe... akkor már itt egy másik video... ez a zene miatt :)
Egy kicsit off leszek, de ez egy nagyon érdekes reklám. A rendező: Fellini. Kicsit pikáns a sztori. A rigatoninak ti. több jelentése is van. Nagy Katalin majd elmeséli. Ha meri. :)
És zenei ízlése is stabil.
Hát a hangszertudása megkérdőjelezhetetlen, az biztos.
Malcolm Arnold (1921–2006) [6]-[8] Flute Concerto No. 1, Op. 45 (1954): III. Con fuoco
Hát ez nagyon ősi eredet sztem...ez, hogy egy kitartott hang fölött egy olyan mozgás, ami kellemes a fülnek... mindent szabad, ha nem csúf.... Aztán ezt a felsőt hármashangzatba illeszteni és már kész is a leves. Nyilván a kunszt itt az, hogy milyen harmóniák követik egymást. A grúzok is meg a korzikaiak is a népzenéjükben is harmonizálnak.
A gregorián előtti 'gregorián', az is hasonlít erre, még jobban; vagyis, lehet, hogy csak valami lekonzerválódásos-megmenekülés / átvészelés esete forog fenn. De nem tudom, itt nagyon merész elméletek szeretnek tanyázni.
Hát, ilyenkor mondom azt, hogy tessék utánuk csinálni, ugyanezt, aztán, meglátjuk, kinek fog tetszeni... :)
Ha már hely-meghatározottság... ezt érdemes meghallgatni
Ezt hogy hozták össze... pedig elég messze vannak egymástól, az egyik hegyi , a másik vízi kultúra..
Szép hosszú csíkott szívhattak felvétel előtt.
Van ez a hely-meghatározottság dolog.
Hogy mit tesz a zenei megjelenítéssel a földrajzi környezet. Alant, az Újvilágba származott dallamoknál szépen látszik.
Sok érdekes dolog következik ebből az 'önállótlanságból'.
pl. Bach zenéje is, meg Vivaldi Velencéjének beszűrődése.
Van egy kicsi sziget, a 'Csatorna-szigetek' között, a Guernsey. Közel van a fő európai áramlatokhoz; érdekes színűre szűrte a melódiákat.
Andrew Lawrence-King készített egy finom lemezt ebből az utazásból.
Megfűzte Clara Sanabras-t az együttműködésre.
Gyönyörű keveredése a népzenenének a régizenével.
Az egyik nagy kedvencem, az utolsó szám.
Hogy semmi különös, mármint zeneileg?, hát, valóban.
De akkor is...
Azért van valami ÁLLANDÓ aktualitása,... én legalábbis nem tudok róla leakadni évtizedek óta :)
( Mivel ég és föld közt lebeg, aki felfelé néz, mindig látja... zeneileg is értem. Azért is írtam a ma is hallható motivumokról )
-------------------------------------------
A " Lemegyek a faluba " - című brazil reneszánsz dal helyenként gótikus. A perifériák gyönyörű retardáltsága. A reneszánsz korban gótikus elemek. Cseh, lengyel zenékben is. Ez az édes retardáltság a késő barokkban elveszett sajnos
( Vajon miért 'brazil' ? Cancionero de Elvas - ból van...)
Mil suspiros dió Maria: Sacred and Secular Music From the Brazilian Renaissance.
A cd jó.
Ezek a zenék még kozmológiai leképezések. Ahogyan forogtak a planéták és a szférák, ahogyan erről gondolkodtak, pontosan megjelenik a zenében. A harmóniaépítkezés szabályai erősek voltak. Minden a 'perfect' felé mozgott.
És, ami a legfontosabb, hogy individuálisan és morálisan terheletlenek voltak.
Azért, ma ezek annyira szokatlanok, hogyha azt mondom, avantgarde, majdhogynem korrekt. Úgy modernizál, hogy egy nagyon régi dolgot vesz elő.
A régivel újít.
Csak az van, hogy ez nem fog áttörést hozni, mint a 'rendes' avantgarde, és nem fog új divatot generálni; megmarad a periférián.
Amúgy is, az Ars Subtilior, az egy olyan leágazás volt, amelynek soha nem lett folytatása. Áll egyedül, ott maradt, lebegve, az Egek alatt...
Régen volt már igazi modern zene. Igaz, hogy nem zörej, de azért modern .
Baude Cordier: Circle Canon, "Tout par compas" (MANUSCRIPT ANIMATION)
---------------------------------
Ez meg annyira jó, hogy nem árt néha meghallgatni ...és gondolkozni. ízlelni, hogy ezek a harmóniák vajon benne maradtak-e a mai zenében.
Hát de.
Ars Magis Subtiliter. Secular Music of the Chantilly Codex - Puisque Je Suis Fumeux
Az Arcana kiadó meglehetősen hullámzó minőséget képvisel, aminek az az oka, hogy gyakran enged teret a kísérletező kedvnek és a pályájuk elején járó zenészeknek. Az életkor a komolyzenében nem számít. Bizonyára ismered a koant: "Ül a 80 éves tanítvány és hallgatja a 20 éves mestert". Lislevand csemetéjének lenni hatalmas előny, ha valaki régizene szakon akar végezni. Ne tegyünk úgy, mintha nem ez lenne a döntő! A család kultúrális közösség is egyben.
Megjött ez az új lemez.
Teljesen leültem rajta.
És belehallgattam az 'öregek' lemezeibe, mert van jó pár, megvannak, de nem nagyon hallgattam őket, mert, azokon, Forqueray egy kb. nagy összevisszaság, erőszakos, ideges, túl-virtuóz, eléggé idegen számomra.
Ezen?
Más, teljesen.
Kulcs került ehhez a zenéhez. És ez fontos.
Ott a Jupiter, volt szó róla, az mindent visz.
Jupiter
De az utolsó szám egy de Visée átirat, meg kellett vagy ötször hallgatni...
Brutál jó.
Hogy a Rolf Lislevand fia? Igen, ezt hívják genetikának... :)
Hogy a Pandolfo tanította?, igen, biztosan fontos ez is.
Hogy 28 éves?, igen, azt hiszem, ez a legfontosabb az összes közül.
Hangminőség?
Az 'audiofil' kategória teteje.
Hogy a hangmérnök Rolf Lislevand?,,,, ja... :)
Ha valakit esetleg érdekelne egy rendes Brahms 2. szimfónia előadás. 1978.
Amennyire tetszett a Vol.1 album, annyira nem tetszik a Vol 2.
A művek:
Sinfonia In C, BWV156 (Johann Sebastian Bach)
Concorto In D, Op.1 (Alessandro Marcello)
Concorto In C, Hob. VIIg (Joseph Haydn)
Concorto In D, BWV1060 (Johann Sebastian Bach)
Idillio Concorto In A, Op.15 (Ermanno Wolf-Ferrari)
Mindössze öt év választja el a két lemezt egymástól, viszont ennyi idő pont elég volt arra, hogy Dent kiírja magát a még jegyzett oboisták köréből. Ez a Vol.2 egyszerűen borzalmas. Oboistánk természetesen nem felejtett el oboázni. A hang még mindig szép, a technika is rendben van, viszont a vibrátó már kellemetlenül sok, valósággal rátelepszik a darabokra. A nádján is jóval több anyagot hagy, amitől a hangja még sötétebb, még drámaibb, viszont ennek az ára a könnyedség elvesztése, a dinamikai távlat beszűkülése, és a hallható fáradékonyság. A J.S. Bach kettősverseny második tételének a végén, a tartott hangnál a szó szoros értelmében kifullad, levegője elapad, ajkai elfáradnak és a hang megtörik. Csak a süket nem hallja. Ez gáz! Ezt nem szabadott volna benne hagyni a felvételben.
A Vol 1-ben a zene volt a középpontban. Itt már csak Dent. Ha valaki nem értené, hogy mit jelent az, hogy egy zenész tövig beletolja magát a zenébe, az most keservesen megtapasztalhatja. És ezen nem enyhít a profi hangindítás és befejezés, a gyönyörű kötések és a rengeteg feszített támasszal megvalósított álomszép piano. Dent piszkosul jó oboista lehetett zenekarban. Effelől nincs kétségem. Nagy zenészről beszélek, ezt ne feledjük! De amikor elveszíti a karmesteri kontrollt, egyszereűen kibukik belőle a zenei bárdolatlanság. Az egy dolog, hogy nem tud barokkot játszani. Sokan nem tudnak. De az, hogy ilyen gusztustalan díszítésekkel és ordenáré futamokkal fűszerezi meg a darabokat, megbocsájthatatlan. A stílustalanságon túl rendszeresen önkényesen változtat a hangokon fittyet hányva az összhangzattani szabályokra, indokolatlanul lassít és gyorsít, semmivel nem magyarázható, teljesen művi módon, lépcsőzetesen (!) kivitelezett crescendokat és diminuendokat kényszerít rá a zenekarra, és ami a legdühítőbb, megcsonkítja a kottát. Haydn C-dúr oboaversenyének kíséretéből nagyon sokat elspórolt. Gondolta, a qtya nem veszi észre. Hát recseszett, mert vagyunk páran a világban, akik fejből tudják a darabot. Szégyen, hogy ezt megcsinálta, szégyen, hogy ehhez a karmester asszisztált, és szégyen, hogy ezt a kiadó megjelentette, visszaélve a laikus hallgatóság naivitásával. És milyen dolog már az, hogy egy variációs tételen belül, a gyors variációk esetén is (!) kedvére váltogatja a tempót? Nonszensz! A hamisság már csak hab a tortán. Idegesítően sok a magasra intonált hang. Ennyi fölé fújt kétvonalas F hangot még senkitől nem hallottam. És Dent egyszerűen nem hallja, hogy hamisan játszik! A Wolf -Ferrari darab kb arról szól, hogy a zenekar echo-szerűen kíséri a szólistát. Most képzeljük el, hogy mi jöhet ki abból, ha az oboa után a zenekar tisztán is eljátssza ugyanazt a dallamot!
Nagyon nem ajánlom az album meghallgatását és nem is áll szándékomban akárcsak egy nyúlfarknyi részletet is bejátszani belőle. Így elrontani egy albumot...Dent annyira tehetséges és muzikális művész. Fel nem foghatom, hogyan történhetett ez meg. Lemez megy a kukába. :(
Hogy mi ez?
Ez a full halhatatlanság.
Beépült valahová nagyon mélyre. Amikor a Fúga Művészete már csak az akadémiai levéltárakban lesz, ezt akkor is fogják az utcán énekelni. Ilyen lélekkel.
Micsoda előadás.
Köszönöm szépen. Ez az egyik kedvenc nótám (kár, hogy csak kevés prímás ismeri).
Jó, hogy valaki figyel is...:)) nemcsak beszél.
Hát éljen soká Monteverdi, Isten éltesse !
Egy kevésbé ismertebb remeke : Crucifixus · Cantus Cölln · Konrad Junghänel
Ma van Monteverdi születésnapja.
“Pur ti miro”, Claudio Monteverdi
TENET: Jolle Greenleaf, Molly Quinn (soprano) Robert Mealy, Daniel Lee (violin) Hank Heijink (theorbo) Daniel Swenberg (tiorbino and baroque guitar) Avi Stein (harpsichord)
Igen, ez Savallnak nagyon megy. Hogy úgy mondjam, ez az erőssége .
Ennyi év után, a sokadik réteget figyelem.
A 'felrakást'. Így is hallottam mondani, amikor nem kiadott partitúra szerint kell mozogni, hanem szabadabban. Mármint, a legelején, még fejben. A hangszerelés. A szólamok beléptetése. Az a finom, felfelé emekedő spirál, amely szépen tekeredik. A fúvósok és a violák. A fúvósok és a kilógó kontratenor hang össze-tükröztetése. Az egész lélegzése.
És valami tűz, tényleg van.
Különlegesen kiváló szépérzék működött itt.
SACD-n komolyan lenyűgöző.
Hát ez marha jó zene, tényleg
Soha nem ejtettem ki a számon, nem írtam le ezt a szót,itt, hogy meghamisítás.
Másolat. Nincs vele semmi baj.
Másolat.
Közben, amíg agyalunk, reggel, finoman megremegett az egész Internet.
A 'Jupiter Dialógusok' színre lépett.
Én megmondom.
És azt fogja mondani, hogy nem igazodik el rajtad, hogy mi fáj, ezzel a felvételesdivel, ezzel a valóság-meghamisítással.
Mondd már meg Corvette-nek, hogy szerintem is jó dolog a felvétel. És minél inkább megközelíti a valóságot, annál jobb.
Nekem nem hiszi el.
Meg ilyenek, hogy járj a végére, hogy honnan jön??
Mégis, hogyan?
Rángassam elő a 80 éves Savall-t, aztán meg b@sszam le, hogy hová tűnt az a tűz, amit itt hallok, SACD-ről?
Ertről is volt már szó. Szerintem jó esetben iparművészet. Azt is leírtam elég részletesen, hogy miért ez a véredényem. Nem emlékszel ?
Komolyan, miből gondolod, hogy nem művészi tevékenység?
Volt-e már kezedben régi Alpha lemez, eredeti? És hallottad-e, amikor elindítottad, hogy valami más, mint a többiek?
Mert ha nem, akkor estig is magyarázhatunk, nem fogod megérteni.
Amúgy, az artwork, a lemezeknél, az művészet szerinted? Művészi tevékenység?
Akkor nem művészet. Szarom le.
" Akkor ez csalás? Megtévesztés? Nem. Művészi tevékenység! "
ÁÁ, nem semmiképpen nem művészi tevékenység. Ügyes technikai húzás, aminek az anyaga nem a valóság ( az csak az apropója ) , hanem a rendelkezésre álló technika. A művészet az más, mert a valósággal kell varázsolni.
" Az előadóművészet pont, hogy nem a múlandóságról szól, hanem a pillanat újból és újbóli reprodukálásáról, a meglévő tudás megőrzéséről, átadásáról, "
Makacsul érted félre, amit mondtam erről. Olvasd már el. Semmi ilyesmit nem mondtam, hogy a mulandóról szól.
Tudod mit ? A mondandómban egészen biztos vagyok, minél inkább belemegyünk, annál inkább.
De :
Megint a de :)
Van egy terület, amiről tudnál nekem újat mondani, mert amikor a modern művekről beszéltél, ott van valami megvitatni való. Merthogy az nóvum és eredeti. Azóta gondolkozom is rajta. Mert itt csak az egyetlen "valódi akusztikus hang " ütőkártyám van. De mi van, ha gépzene? Úgyértem elektromos zene ?
Látom, nem érted a felvételek célját. Ezek nem a koncertre járásról szoktatnak le, hanem ellenkezőleg, kedvet csinálnak az élő zene hallgatására! De ezt ideális esetben nem úgy teszik, hogy lélektelenül lemásolják az élő előadások feelingjét, hanem új megközelítésben tálalják őket. Olyan ez, mint a hifizés. Ahány lánc, annyi hangzásminőség. Bloggerek írnak arról, hogy vannak unalmas hangsugárzók és elektronikák, amelyek bár akkurátusak, de hiányzik belőlük a lélek, az izgalom faktor. Nem is veszik meg ezeket. Felvételek között is találunk ilyeneket. Meghallgatod őket, jó az előadás meg minden, de összességében nincs rád hatással az egész. Nem akarod még egyszer meghallgatni. Egy audiofil kiadvány attól audiofil, hogy a pontos rögzítésen túl valami exkluzív dologgal gazdagítja az előadást. Valami olyannal, amelyet nem kapsz meg koncertkörülmények között.
Ha meghallgatod Brahm 2. szimfóniáját, akkor pl. nagyon nem mindegy, hogy honnan hallod a zenekart. Szemből? Oldalról? Elölről? A terem végéből? Vagy magából a zenekarból? A Minnesota SO hanganyagait pl. nem a pódiumról veszik fel, hanem a nézőtérről. Kiszedik a széksorokat és oda helyezik el a zenészeket, mert így a legjobb az akusztika. A nívós felvételek nem kaptafára készülnek. David Abelt és Julie Steinbergerget te soha nem hallhattad volna olyan intim közelségből játszani, mint ahogyan azt Wilson hallotta. És Karajan zenekara sem úgy szólt a valóságban, mint a DG felvételein. A DG felvételek egy idealizált zenekari hangzást mutatnak, amelyek teljes mértékben Karajan ízlése alapján komponálódtak. A hangmérnökök nagyon sokat trükközhettek a potikkal. Aki ült már zenekarban azt tudhatja, hogy a fafúvók nem úgy szólalnak meg együtt és arányaikban, mint ahogyan ezekről a lemezekről visszahallhatjuk őket. Akkor ez csalás? Megtévesztés? Nem. Művészi tevékenység!
A felvétel készítés egy bizonyos szint felett művészet, mert olyan produktumot ad közre, amely hangzásvilágát tekintve a valóságban vagy nem megfizethető, vagy nem, vagy már nem reprodukálható. Egy nagyon igényes felvétel egy hatalmas érték. Nem véletlen, hogy a zenészek annyira törik magukat, hogy a legjobb kiadók szerződtessék le őket. Nekik nincsenek avverzióik a valósággal kapcsolatban. Szeretnék magukat hallhatatlanítani és egy olyan produkciót kiadni a kezükből, amely a leginkább közelebb áll az ideáikhoz és művészi hitvallásukhoz.
Szeretnéd tudni, hogy hogyan hangzott el Beethoven korában egy szimfónia? Haselböck elkészítette a ReSound sorozatát, meg lehet hallgatni. De aki Taktaszadán lakik, annak mennyi esélye van arra, hogy eljusson egy ilyen koncertterembe és meghallgathassa Haselböck projekt zenekarát? Semmi. Az élő koncertfelvételek is manipuláltak mert a többségüket több előadásból ollózzák össze. Ennek ellenére mégis érezni rajtuk a múlandóság érzését, és aki lemaradt róluk, még így is egy nagyon pontos képet fog kapni a teremben történtekről.
Az előadóművészet pont, hogy nem a múlandóságról szól, hanem a pillanat újból és újbóli reprodukálásáról, a meglévő tudás megőrzéséről, átadásáról, átörökítéséről. Az igaz, hogy egy nagyzenekar fenntartássa luxus számba megy. A jegy is drága, kevesen is férnek be az előadásokra, de egy koncertet többször is előadnak, és olyankor mindig úgyanúgy akarják előadni a darabot, nem pedig másként. Nem változtatnak. És ha a végén a legjobban sikerült tételeket összeollózzák és kiadják, akkor nem elsilányítják vele a művészetet, hanem a legmagasabb szintre emelik.
Ami nyomtalanul elmúlik, az olyan, mintha nem is lett volna. Referenciákra meg végképp égető szükség van!