Ezt hallgatva, kedves Corvette, visszarepültem a régi szép időkbe. Apósom nem volt zenerajongó, de volt egy CD-je, amelyen a Royal Filharmónikus Zenekar játszott közkedvelt klasszikus zene részleteket, kizárólag 3/4-es ritmusban, dobgép kísérettel. Szegény após örömöt akart szerezni nekünk, és mindig ezt tette fel, ha náluk voltunk. És én csak ültem, ültem a CD-t hallgatva és közben elmerengtem az élet értelmén...

Te, mint vérbeli hifista, igazán megpróbálkozhatnál ezzel az audiofil kiadvánnyal. Nem véletlenül lett belőle hifis grál. Van rajta Csajkovszkij is dögivel. :) És hát még aktualitása is van a dolognak, mert ezen a napon halt meg Ansermet. 

The Royal Ballet - Gala Performances -Ernest Ansermet (Analogue Productions AAPC 6065-45)

A zene az más. Nálam legalábbis.
Az egyetlen dolog, amelyben az 'ősnyelv' töredékei direkte ott vannak. Ahol toronyirányú a felsőbb összeköttetés. Ahol nincs vizuál-dominancia.
Hiába gyötörsz a szörnyűséges szimfóniákkal, én nem tudok és nem is akarok más ízlésű lenni a zenében. Nem megy. Túlságosan intimszféra.
Nincs poliészter nyitottság. Filmekből, könyvekből, festményekből, stb., alig tudnál olyat mondani, amit csípőből elleneznék. Itt meg más a helyzet.

Rákattintottam, de sehol booklet, sehol miniesszé. Ennyire titkos lenne ez az ókori római zeneirodalom?

Képzeld el, én egyaránt élvezem Szophoklész és Sartre drámáit. Rajongok Shakespeare-ért, a Vihart pl. többször is olvastam, de Beckett sem hagy teljesen hidegen. Aztán van ez a Hermann Broch, akinek a Vergilius halála c. könyvét le sem tudtam tenni. És most elárulok neked egy nagyon-nagyon személyes és szégyenletes titkot: egyaránt oda vagyok a gótikus szárnyas oltárakért és Chagall festményeiért. És én egyáltalán nem tartom magamat emiatt különlegesnek, számosan futkosnak rajtam kívül is a földön, akiket sokminden érdekel. És úgy gondolod, hogy ez a sokirányú érdeklődés csak az irodalomra, vagy a képzőművészetre vonatkozhat, a zenére pedig nem? Vajon miért lenne a zenének ennyire más szerepe? Ezt esetleg ki tudnád fejteni?  Hidd el, engem annyira sokminden érdekel, hogy még a te véleményedre is kiváncsi vagyok. 

Hát, így hirtelen, nem tudok ajánlani neked tankönyvet, amiben ez szerepelne. Esetleg a ZAK tankönyvtárában érdemes lenne keresgélni.

De addig, ott van pl. Marcel Peres írása, gondolatébresztőnek, az igen régi zenékről, meg a ráközelítésről, egy kis miniesszé, ebben a booklet-ben. Én ezekből okosodom. :) Magyarul azért ne keresd benne.

Meg még annyit, hogy ez a teljesség igénye, ez a szimpatikus enciklopédista látásmód, ez a határtalan zenei horizontnak hitt dolog, ez tényleg hiányzik belőlem.

Magam részéről, aki egyszerre és egyformán szereti Csajkovszkijt meg Beethovent meg Bachot meg az Ars Subtiliort, annak én akkor sem hiszek, amikor kérdez.

Szóval, tapétázgatjuk a gettó falát. Az is valami, nem?

Ó, adhatnál néhány linket a Karoling-reneszánszról, ahogyan sóvárognak az antik zenekultúra után. Engem igazán érdekelne ez a téma, és ha tényleg van erre irodalom, akkor abban biztosan körülírják sóvárgásuk okát, így közelebb juthatunk ahhoz, hogy ténylegesen milyen is volt az antik zenekultúra. Én megvallom, nagyon keveset tudok a római zenekultúráról. Az bizonyos, hogy ők is vonzódtak a monumentalitáshoz és zenéjük aláfestéséhez felhasználták a kor összes technikai lehetőségét. Milyen szép látvány lehetett pl. Róma lángolása a lantkisérettel előadott óda közepette. De sajnos itt véget ér a tudásom, így kiváncsian várom a linkeket.

Szimfónia, mint legálszentebb dolog, ami a zenében létezik?? Most egy kicsit zavarban vagyok. Tudod, én a zenét szeretem. MIndendéle jelző, elő- vagy utótag nélkül. És én nagyon sajnálok mindenkit, aki önként és dalolva lemond a teljesség igényéről, a mindent megismerni akarás vágyáról, és saját magát egy olyan gettóba kényszeríti, ahonnan csak egy tűszúrásnyi lyukon át láthatja a horizontot. Mit, és mennyit lát egy ilyen ember a világból? És én egy ilyen embernek higgyek el bármit? Ez nagyon nehéz lesz, de megpróbálom.

Ja.
Nem írtak szimfóniákat.
Szimfónia?, pl. számomra az egyik legutálatosabb, legálszentebb dolog a zenében, ami csak létezik... 

Az, hogy egyszerű tercelés-féléjük volt?, hát szerintem, ill. nem csak szerintem, az édeskés terc kedvelése, az csak egy újabb kori tünemény. Merthogy a Reneszánsz előtt, bizony, 'imperfect' volt, és úgy viselkedtek az emberek rá, mint diosjeno a középhangolású csembalóra.... rázta őket a hideg.:) Az Oktáv és a Kvint mellett egy éppen megtűrt, szükséges rossz volt, de valahogy a szerkezetnek ki kellett jönni, szóval volt csekély szerepük nyilván.

Szóval, én továbbra is óvatos vagyok ezzel kapcsolatban.
Meg pl. furcsán ellentmond az érvelésednek pl. az egész Karoling-Reneszánsz. Amelynek a fő mozgatórúgója az az elkeseredés volt, hogy elveszett az antik hagyomány, és ebbe a zenei hagyományt erősen beleértették.

Nézd, hogy milyen volt a szobrászatuk, festészetük, építészetük, irodalmuk, filozófiájuk, azt nem kell találgatnunk, tárgyi bizonyítékaink vannak, amelyekből jól rekonstruálható az adott tárgybeli tudásuk és elért eredményeik. Hogy milyen volt a zenéjük, arról viszont elég keveset tudunk. Vajon miért? Feltehetően azért, mert nem tulajdonítottak neki akkora jelentőséget, mint pl. az irodalomnak. Ha fontosnak tartották volna, akkor lejegyezték volna, találtak volna egy lejegyzési módot, amit mi pedig megfejthetnénk. Miért nem csinálták? Valószínűleg azért, mert nem volt mit lejegyezni. Egyszerű dallamok, egyszerű szerkesztési mód, ami szájról szájra terjedt.Gondolom, hogy néhány tónus, néhány egyszerű akkord a lanttal, amivel előadtak egy-egy költeményt, aminek a szövege volt érdekes. A zenét azért kell feljegyezni, lekottázni, hogy reprodukálható, újra előadható legyen. Ez akkoriban nem volt szempont. Vagy nem volt többszólamúság, vagy valami egyszerű tercelésféle, amit szintén fölösleges volt lejegyezni. A kultúra, a művészetek, a tudomány, a technika nem egyenletesen és szimmetrikusan fejlődik. Az egyik fejlettségéből semmi következtetést nem lehet levonni az élet más területének fejlettségéről, ez hibás okoskodás. A festményeik, szobraik szépek voltak, de nem volt mobiltelefonuk, nem találták fel a WC papírt vagy az atombombát, gőzük sem volt Amerikáról, a betegségektől hullottak mint a legyek és nem írtak szimfóniákat. De azért nem kell őket sajnálni, teljes életet éltek, és ha a karmesteri pálcát nem is, de a pávatollat jól forgatták.

Amúgy.
Aki pl. Pompeii-be eljutott, és látta azokat a szobafreskókat, bizonyosan elgondolkodott azon, hogy ez egy innen felfoghatatlan színvonalú esztétikai kultúra volt. És mindehhez elképzelni azt, hogy a zenéjük az valami primitív cincogás volt valami zéró hangszeren, az logikailag is hibás feltételezés.

A középkor zenéjével hasonló a helyzet.
Szóval, jómagam, igen-igen óvatos vagyok a régmúlt zenei életének megsaccolásában. Az, hogy ilyen-olyan együttesek hogyan próbálják ezt tolmácsolni, az semmi más, csak egy fikció.