Majdnem vicces.
Én az Ansermet-et sem hallom nagyon tisztának... nem írom, hogy hamis, de van egy kicsi, pici diszkomfort. Nem jó nekem.
A Verlet csembalóján, az nem diszkomfort, hanem egy lórúgásnyi csodálkozás egy hangolási/komponálási perverzión.
Te, színészkirály!
De, mindennek vége. Ezt nem élem túl. A hamisság nem érdekelne, semmi ... mindenkivel előfordul. De hogy te dörgölöd az orrom alá, az.....az....elcsuklik a hangom...
Ezt hallgatva, kedves Corvette, visszarepültem a régi szép időkbe. Apósom nem volt zenerajongó, de volt egy CD-je, amelyen a Royal Filharmónikus Zenekar játszott közkedvelt klasszikus zene részleteket, kizárólag 3/4-es ritmusban, dobgép kísérettel. Szegény após örömöt akart szerezni nekünk, és mindig ezt tette fel, ha náluk voltunk. És én csak ültem, ültem a CD-t hallgatva és közben elmerengtem az élet értelmén...
Nyugi, ne ess kétségbe, nem omlott össze a világ, továbbra is jó srác vagy.
Hát elgondolkodtattál. Ezt a cd-t kb 25 évig hallgattam, és sosem hallottam hamisnak..viszont most a tubuson ezen a felvételen észre vettem dolgokat.... sajna a cd már nincs nálam, úgyhogy nemtom ellenőrizni.
Azt is írhattad volna, hogy nem fújtak hamisan a rezesek. Pont elég lett volna.
Ne keverd a dolgokat... Chord csembalója koncepciózusan hamis. Az más tészta, mint hamisan játszani.
És még te mondod, hogy hamis Chord Csembalója? :))
Bemutatom az egyik legjobb Purcell cd-t, amit ismerek, és egyben ezzel a canzona-val búcsúzom Handel fórumtárstól.
Te, mint vérbeli hifista, igazán megpróbálkozhatnál ezzel az audiofil kiadvánnyal. Nem véletlenül lett belőle hifis grál. Van rajta Csajkovszkij is dögivel. :) És hát még aktualitása is van a dolognak, mert ezen a napon halt meg Ansermet.
The Royal Ballet - Gala Performances -Ernest Ansermet (Analogue Productions AAPC 6065-45)
Ez az előadás konkréten fenomenális. CD minőség. Egy hang nem ment félre benne. Én játszottam ezt a művet. Technikailag nem túlságosan megerőltető, de azért egyszer ki kell gyakorolni a futamokat. Amin mindig meglepődök a histórikus előadásoknál, az a második tétel tempója. Magyarországon sokkalta lassabban játsszák és tanítják. Egészen vontatottan. Miért? Mert ha második tétel, akkor csakis lassú lehet. Mit lehet erre mondani? Pár éve egy mesterkurzuson a külföldi előadó megkérdezte a jelenlévő tanárokat, hogy mi az oka annak, hogy még mindig ilyen anakronisztikusan tanítják a barokk darabokat. A válasz: az akadémiai tanár így kéri. Ha a növendék nem így játssza, akkor nem veszik fel. Szóval akadnak itt gondok rendesen. Mondjuk én azt sem értem, hogy amikor azt hangoztatják, hogy a hazai felsőfokú intézményekben elsősorban tanár és zenekari művész képzés folyik, hogyan fordulhat az elő, hogy egy tanszékvezetőnek (!) nincs zenekari gyakorlata? Hogyan fogja az ilyen megtanítani azokat a szólókat, amelyeket majd próbajátékokon kell zsűri előtt eljátszani?
Eugene Izotov tanára Ralph Gomberg volt. Mondjam azt, hogy így könnyű volt?
Hát jól megesztergálta ! Olyan tiszták, teltek a hangjai, h a nyálam csurog tőle..:)
Ez dejó zene.
Nem az oboa, meg nem a szólista miatt. Egy hegedűszólammal is tökéletes lenne.
Asszem, Vivaldival enyhén elfogult vagyok.:)
A zene az más. Nálam legalábbis.
Az egyetlen dolog, amelyben az 'ősnyelv' töredékei direkte ott vannak. Ahol toronyirányú a felsőbb összeköttetés. Ahol nincs vizuál-dominancia.
Hiába gyötörsz a szörnyűséges szimfóniákkal, én nem tudok és nem is akarok más ízlésű lenni a zenében. Nem megy. Túlságosan intimszféra.
Nincs poliészter nyitottság. Filmekből, könyvekből, festményekből, stb., alig tudnál olyat mondani, amit csípőből elleneznék. Itt meg más a helyzet.
Addig is, amíg Chord összeszeszedi a gondolatait a kappanhájban párolt velős-csülkös pacal után, jöjjön egy kis Vivaldi 2020 októberéből.
A szólista: Alfredo Bernardini. Feltételezhetően a saját maga esztergálta hangszeren játszik ezen a felvételen. Érdemes lesz figyelni arra, hogy a barokkban, mint mindig, most is az egyszerűtől haladunk az egyre bonyolultabban díszített részek felé.
Rákattintottam, de sehol booklet, sehol miniesszé. Ennyire titkos lenne ez az ókori római zeneirodalom?
Képzeld el, én egyaránt élvezem Szophoklész és Sartre drámáit. Rajongok Shakespeare-ért, a Vihart pl. többször is olvastam, de Beckett sem hagy teljesen hidegen. Aztán van ez a Hermann Broch, akinek a Vergilius halála c. könyvét le sem tudtam tenni. És most elárulok neked egy nagyon-nagyon személyes és szégyenletes titkot: egyaránt oda vagyok a gótikus szárnyas oltárakért és Chagall festményeiért. És én egyáltalán nem tartom magamat emiatt különlegesnek, számosan futkosnak rajtam kívül is a földön, akiket sokminden érdekel. És úgy gondolod, hogy ez a sokirányú érdeklődés csak az irodalomra, vagy a képzőművészetre vonatkozhat, a zenére pedig nem? Vajon miért lenne a zenének ennyire más szerepe? Ezt esetleg ki tudnád fejteni? Hidd el, engem annyira sokminden érdekel, hogy még a te véleményedre is kiváncsi vagyok.
Hát, így hirtelen, nem tudok ajánlani neked tankönyvet, amiben ez szerepelne. Esetleg a ZAK tankönyvtárában érdemes lenne keresgélni.
De addig, ott van pl. Marcel Peres írása, gondolatébresztőnek, az igen régi zenékről, meg a ráközelítésről, egy kis miniesszé, ebben a booklet-ben. Én ezekből okosodom. :) Magyarul azért ne keresd benne.
Meg még annyit, hogy ez a teljesség igénye, ez a szimpatikus enciklopédista látásmód, ez a határtalan zenei horizontnak hitt dolog, ez tényleg hiányzik belőlem.
Magam részéről, aki egyszerre és egyformán szereti Csajkovszkijt meg Beethovent meg Bachot meg az Ars Subtiliort, annak én akkor sem hiszek, amikor kérdez.
Szóval, tapétázgatjuk a gettó falát. Az is valami, nem?
Ó, adhatnál néhány linket a Karoling-reneszánszról, ahogyan sóvárognak az antik zenekultúra után. Engem igazán érdekelne ez a téma, és ha tényleg van erre irodalom, akkor abban biztosan körülírják sóvárgásuk okát, így közelebb juthatunk ahhoz, hogy ténylegesen milyen is volt az antik zenekultúra. Én megvallom, nagyon keveset tudok a római zenekultúráról. Az bizonyos, hogy ők is vonzódtak a monumentalitáshoz és zenéjük aláfestéséhez felhasználták a kor összes technikai lehetőségét. Milyen szép látvány lehetett pl. Róma lángolása a lantkisérettel előadott óda közepette. De sajnos itt véget ér a tudásom, így kiváncsian várom a linkeket.
Szimfónia, mint legálszentebb dolog, ami a zenében létezik?? Most egy kicsit zavarban vagyok. Tudod, én a zenét szeretem. MIndendéle jelző, elő- vagy utótag nélkül. És én nagyon sajnálok mindenkit, aki önként és dalolva lemond a teljesség igényéről, a mindent megismerni akarás vágyáról, és saját magát egy olyan gettóba kényszeríti, ahonnan csak egy tűszúrásnyi lyukon át láthatja a horizontot. Mit, és mennyit lát egy ilyen ember a világból? És én egy ilyen embernek higgyek el bármit? Ez nagyon nehéz lesz, de megpróbálom.
Ja.
Nem írtak szimfóniákat.
Szimfónia?, pl. számomra az egyik legutálatosabb, legálszentebb dolog a zenében, ami csak létezik...
Az, hogy egyszerű tercelés-féléjük volt?, hát szerintem, ill. nem csak szerintem, az édeskés terc kedvelése, az csak egy újabb kori tünemény. Merthogy a Reneszánsz előtt, bizony, 'imperfect' volt, és úgy viselkedtek az emberek rá, mint diosjeno a középhangolású csembalóra.... rázta őket a hideg.:) Az Oktáv és a Kvint mellett egy éppen megtűrt, szükséges rossz volt, de valahogy a szerkezetnek ki kellett jönni, szóval volt csekély szerepük nyilván.
Szóval, én továbbra is óvatos vagyok ezzel kapcsolatban.
Meg pl. furcsán ellentmond az érvelésednek pl. az egész Karoling-Reneszánsz. Amelynek a fő mozgatórúgója az az elkeseredés volt, hogy elveszett az antik hagyomány, és ebbe a zenei hagyományt erősen beleértették.
Huh, ez az előadás fantasztikus. Igazad van, az okádgatást is lehet nagyon művészi fokon csinálni, és még kotta sem kell hozzá.
Britten szerint így okádgattak a római lakomákon:
Nicholas Daniel performs Bacchus from Britten 6 Metamorphoses after Ovid
Összekevered az zenei írásbeliség elterjedését a zene elterjedésével. Az egyik ősi, az emberrel egyidős, a másik 1000 után kezdődött.. Tény, hogy 30 ezer évvel ezelőtt már chord szavaival élve " magas színvonalú esztétikai kultúra volt jelen, erre nézve közvetlen bizonyítékok vannak. ( Egyébként már a görög kultúra is lejegyezte a zenét és a mozarab is, előtte az arab is. Csak senkinek sem sikerül a mai napig megfejteni. Ugyanis olyan "területenként különböző egyezményes" jelrendszert használtak, ami motivumokat jelölt, nem egyes hangokat. . Éppen olyan különböző módon, ahogy pl a görög nyelv különbözött az arabtól , a különböző területek más és más lejegyzést használtak. Nem a lejegyzés, meg a zene kezdődött 1000 körül, hanem az egységes lejegyzés.
Nézd, hogy milyen volt a szobrászatuk, festészetük, építészetük, irodalmuk, filozófiájuk, azt nem kell találgatnunk, tárgyi bizonyítékaink vannak, amelyekből jól rekonstruálható az adott tárgybeli tudásuk és elért eredményeik. Hogy milyen volt a zenéjük, arról viszont elég keveset tudunk. Vajon miért? Feltehetően azért, mert nem tulajdonítottak neki akkora jelentőséget, mint pl. az irodalomnak. Ha fontosnak tartották volna, akkor lejegyezték volna, találtak volna egy lejegyzési módot, amit mi pedig megfejthetnénk. Miért nem csinálták? Valószínűleg azért, mert nem volt mit lejegyezni. Egyszerű dallamok, egyszerű szerkesztési mód, ami szájról szájra terjedt.Gondolom, hogy néhány tónus, néhány egyszerű akkord a lanttal, amivel előadtak egy-egy költeményt, aminek a szövege volt érdekes. A zenét azért kell feljegyezni, lekottázni, hogy reprodukálható, újra előadható legyen. Ez akkoriban nem volt szempont. Vagy nem volt többszólamúság, vagy valami egyszerű tercelésféle, amit szintén fölösleges volt lejegyezni. A kultúra, a művészetek, a tudomány, a technika nem egyenletesen és szimmetrikusan fejlődik. Az egyik fejlettségéből semmi következtetést nem lehet levonni az élet más területének fejlettségéről, ez hibás okoskodás. A festményeik, szobraik szépek voltak, de nem volt mobiltelefonuk, nem találták fel a WC papírt vagy az atombombát, gőzük sem volt Amerikáról, a betegségektől hullottak mint a legyek és nem írtak szimfóniákat. De azért nem kell őket sajnálni, teljes életet éltek, és ha a karmesteri pálcát nem is, de a pávatollat jól forgatták.
Amúgy.
Aki pl. Pompeii-be eljutott, és látta azokat a szobafreskókat, bizonyosan elgondolkodott azon, hogy ez egy innen felfoghatatlan színvonalú esztétikai kultúra volt. És mindehhez elképzelni azt, hogy a zenéjük az valami primitív cincogás volt valami zéró hangszeren, az logikailag is hibás feltételezés.
A középkor zenéjével hasonló a helyzet.
Szóval, jómagam, igen-igen óvatos vagyok a régmúlt zenei életének megsaccolásában. Az, hogy ilyen-olyan együttesek hogyan próbálják ezt tolmácsolni, az semmi más, csak egy fikció.
Kedves Takatsa. Itt láthatsz ilyen hangszereket a képen. A Moissac-i apátság kapuja van a képen Ha a fehér pöttyre kattintasz a képen a nagyítóval, több ilyen hangszert is láthatsz ( Egyhúrosat ) Csavargásaim során román kori templomokon én legalább húsz apokalipszis-kaput megnéztem, mind 1200 körülit, és ezért állítom olyan biztosan, hogy a középkor hangszerparkja tele van míves hangszerekkel.
Az a vicc, hogy pont a múlt héten hallgattam meg Syrius számokat az ausztrál cd-ről :)) Kösz.
Á, ez nagyon tetszik, "külön hangszer, aminek egy vagy max két húrja van". Ezen én nagyon elgondolkodtam. És találtam egy olyan darabot, amelyet háromhúrú hegedűre írtak. Ez téged, Diósjenő, biztosan fog érdekelni, már csak szakmai szempontból is. Ráadásul igazi régizene, a Syrius együttes 1971-es, Ausztráliában kiadott albumának a nyitó darabja. Ki emlékszik még a legendás Syriusra. Senki? Hát akkor itt van, élvezzétek ezt az albumot. A remastered változatot töltöttem fel, hogy Corvette kifinomult ízlését is kielégítsem.
Ja, az rövid (Wagnerhez képest).
Tannhäuser. Egyértelműen.
Sokan (még főleg barokk operákat rendezők is) a legnagyobb operának a Trisztán és Izoldát tartják. Nekem van egy-egy csodás Trisztán és Parsifal felvételem, szívesen átküldöm neked, ha érdekel. Én is vagy 40 évig viszolyogtam Wagnertől, aztán egyszer csak...
Hát, ha tényleg elkezdik, az egy garndiózus harmonikus poén lett volna...une poene harmonique :)
Wagner ('birodalmi bűnöző') nem annyira szörnyű ám.
Olykor érteni vélem azt a zenét. Ritkán hallgatom, lemezem nincs, rádióban, vagy vezetés közben, volt már úgy, hogy majdnem elkezdtem lemezek után nézelődni.
Koncerten még nem hallottam, csak szinte.
Pár éve, volt egy Le Poeme Harmonique koncert a MÜPA-ban. A kisteremben, a Fesztiválszínházban.
Mi erre nem figyeltünk nagyon. A két koncert egy időben kezdődött. Szép ruhában, komoly lelkiséggel, besétáltunk a nagyterembe. A jegyszedő srác mosolygott, elkérte a jegyet, csippantott a leolvasóval. Szépen leültünk, asszem 7. sor közepe, bal akárhányas szék. Nézem a zenekart, ill. a helyüket, a székeket a színpadon, meg a hangszereket, mondom magamba, de q..vanagy együttes lett ez, de jól megy nekik, jé, tuba is van, de vagy három is. Lemezekről nem emlékszem ilyesmire. Fúdejó lesz, ez valami újdonság.
Megállt előttünk egy szimpatikus középkorú pár, közlik, hogy ide szól az ő jegyük is. Angolul. Szép BBC inglissel mondom, hogy ők valószínűleg összekeverték, a milyenké a bal, akkor az övéké nyilván a jobb. Mutatom, halálbiztos ereszkedő hangsúllyal a jegyet.
Udvariasan elnézést kértek, és eltipliztek a másik oldalra.
É akkor, belémállt valami enyhe sejtelem. Mint egy pici fuvallat.
Ránéztem a jegyre. Fesztiválszínház. A pi.....ba, mi rossz teremben vagyunk....
Óvatosan felálltunk, én morogtam valami, hogy a ruhatárban hagytuk a .... szemüveget/buszbérletet/sörnyitót, szépen, emelt fővel kievickéltünk. Rohanás fel a kisteremben, oldalt látom, hogy Wagner, amire beültünk....
Barátok már vártak.
Okosak ám.
30 mp. alatt levették, mi történt, hiába hazudoztam bármit is.
Hetekig ezen nevettek, hogy mekkora poén lett volna, ha ránkcsukják az ajtót, és beindul a 30 hegedű meg a nagydobok meg a többi 50 hangszer, Wagnerrel...
Ebben nyilván sok igazság van.
Csak a " középkor szedett vedett hangszerei " -re mindig kinyílik a zsebemben a rozmaring.. És az uniformizálódás is negativ tény azért egy bizonyos értelemben.
Valamit valamiért. A konvergencia hozadéka nem lebecsülendő. Bárki a hóna alá csapja a hangszerét amije van, elmegy bárhova, probléma nélkül fog tudni együtt zenélni a hozzá hasonlókkal akiket ott talál. Vagy, a takarító néni, pizzafutár, eldugott tanyán élő gyerek szinte akkor ül be Beethovent, Bartókot élőben hallgatni, amikor csak akar (jó hát nem ezekben a napokban, de nem ez a lényeg).
Azt mondod, ezeket nem most írom neked , hanem a múltban ?
Star Trek ?
A jelenben élőnek a múlt tapasztalatai alapján meg kell állapítania a jövőbeni változás helyes irányát. Ez a törekvés. Régen ez volt a neve Egy fogalom.
A legtöbb szótárból már hiányzik ez a fogalom...bár mindenki nyomul vadul, de nem tud róla, vagy tagadja.
Te nem a jövőben élsz, hanem a múltban. Pedig egy helyen lehet csak élni, a mostban. Ezt majd megtudod, legkésőbb akkor, amikor a most megszűnik számodra.
Van, van, van. Mindig csak az, hogy mi van. Legalább százezer éve ugyan ez van Hiszen ezt már minden újszülött csecsemő unásig tudja ! ! Arról kell beszélni, hogy minek kéne lenni !
( Wagnert meg nem hallgatok még öt percet sem, nem ettem meszet :)
Ó, nem hittem volna, hogy ugyanazt írom, mint egy könyv, hiszen ezt a baromságot akkor találtam ki, amikor leírtam. Én csak színesíteni szerettem volna parttalan vitátokat, és kicsit kiragadni titeket a rögeszméitek által támasztott örvényből, amelyben csak forogtok és forogtok. De minden baromságnak van igazság-alapja, így írásomnak is. Pl. azt, hogy szabványosították a hangszereket az évszázadok alatt, nem lehet letagadni. És persze az evolució egy általános törvényszerűség, amely mindenre vonatkozik, amelynek köze van az általunk ismert világhoz, így a zenére is. Az evolució nem egy vasárnapi ünnepi körmenet, igencsak fájdalmas valami, amelynek megvannak a vesztesei. Pl. ha egy kardfogú tigrist interjuvolna meg az RTLKlub ügyeletes szöszi riportere, tigrisünk biztosan elégedetelnül morogna az orra elé tartott mikrofonba. De, amint tudjuk, a történelmet, és az evolúciót a győztesek írják, nem a spinét, hanem a steinway, sőt nem is írja, hanem harsogja. Ti egy aranykorról ábrándoztok, egy régmúlt időről, ahol Chord herceg és Diósjenő báró - két pestisjárvány között - hátradőlve kényelmes trónszékében, zsírtól csöpögő ujjait nyalogatva hallgatta az ügyeletes kobzoska (vagy tobzoska) lanttal kísért előadását, az éppen lezajlott háborúból, arról az öldöklésről, amelyből ők időlegesen, győztesként kerültek ki. Ehhez a kis családi együttléthez nagyon jól illettek a koraközépkor hangszerei, amelyeknek hangja nem szűrődött ki az ablakon-kéményen, és így nem zavarta a jobbágyokat, szorgos, mindennapi tevékenységükben. Aztán persze berobbant az evolúció motorja, jött a demokrácia, a hangszereknek egyre hangosabbnak kellett lenniük, hogy a tömegek is hallhassák őket, az egyre nagyobbra nőtt koncerttermekben. És most őszintén: vajon lehet velőket rázni a bélhúrokon? Hunyjátok le két szép szemeteket és hallgassatok másfél óra Wagnert, akkor majd rájöttök arra, hogy mit is jelent a zenében az evolúció. És ne feledjétek, az aranykor most van. Most, és addig tart, amíg éltek, amíg le tudjátok húzni a WC-t és be tudjátok kapcsolni a Hifit, vagy fejetekre tudjátok húzni a fejhallgatót.
Szerintem szó sem lehet evolúcióról. A fő hangszertípusok nem egy önálló belső törvény szerint alakultak, áá, nem. A zene alakította őket. Éppen ebben rejlik a gazdagságuk. A különbözőségükben. A Montpellier codex motettáihoz külön hangszert csináltak. Csak egy vagy max két húrja volt. Ott van a moissac-i katedrális kapuzatán. A fidulásnak, akit fejedelemként tiszteltek Bölcs Alfonz udvarában , a többszólamú játékához külön egyedi hangszer készült, olyan, amin lehetett több szólamban játszani. Más rezet használtak szóló játékhz, és mást együttesben. Ez a furulyákra is igaz, meg az összes fafúvósra. Sokkal specializálódottabb hangszerpark volt, mint most. Egyes leírásokban ott van, hogy milyen anyagból kell készülniük pl.
Ebben sok igazság van.
Vagy meg lehet nézni a hangosság uralmát a zenében, a betörését akár a mindennapjainkban. Szóval, evolúció, lehet, de csak jelzem, hogy a kontraszelekció is evolúciós esemény.
Ugyanazt a sületlenséget mondod, mint az a bestseller zenetörténet könyv az előbb. " És ezért aztán mindenki olyan hangszert farigcsált, amilyet tudott, minden az egyén fantáziáján múlott. Így születtek aztán tekergős-nyekergős-húzós-vonós-fúvós hangszerek. "
Szó szerint RENGETEG csodálatos hangszert láttam kőbe faragva 1200-ból. . De nem kezdetlegeseket, hanem csodálatosan míveseket. Ez az 'evolúció' egy hatalmas tévút, nem látod ?
Az, hogy a középkorban MAGAS hangszeres kultúra volt, az egyben azt is jelenti, hogy TÖKÉLETES hangszerek voltak. Erre nézve rengeteg ábrázolás maradt fenn kőbe faragva a román kori templomok kapubélletein. Hogy gondolod, hogy másképp lehetett? Abban a magas kultúrában. ?
Csakhogy más volt a zene. És a hangszer mindig a ZENE UTÁN készül.
Hidd el, hogy pl hangszerek tekintetében inkább visszafejlődés az ami történt, uniformizálódás, ami éppen hogy ellene hat a fejlődésnek. Méghogy evolúció !
Hogyan tovább ?? Hát mint eddig, kart karba öltve :))
Még vegyük azt hozzá, amin még én is picit meglepődtem, hogy
A ritmikai és a polifóniai alkalmazások a végleteket kerülgették. Annyira, hogy 100 évvel később, a többszólamúság mesterei is erősen leegyszerűsített zenei világban találták magukat. A szerzők, Avignon, Foix és Berry udvarainak komponistái, simán ledobták magukról a régi skolasztikus karaktert, és mindenfajta akadémiai kötöttséget.
Igen, az évszám 1380 körül...
Óvatos kételkedésemnek adnék hangot.
Mely alapjaiban repeszti szét az elméleted alapzatát.
Példa.
'A zene nem lehet randa'
Már a premisszák megállapításánál gond van. Mert most pont itt van két ember, és az egyik szerint ez randa, a másik szerint egy egyenesen emelkedett szépség.
A másik mondjuk kicsit bebújik egy neves és jóminőségű régizeneikiadó szakembereinek meg egy világhírű csembalistának, meg egy kicsit különc, de atom-elismert komponista véleménye mögé. De leginkább a saját harmóniaérzete mögé, mivel az is ugyanazt hajtogatja, hogy fúdejó.
Az egyik, az marad annál, hogy hamis. A hangszer, vagy a mű, vagy a hallásunk, vagy a hangolás, de leginkább mind-egyszerre, de hamis.
Hogyan tovább?
Szerintem a kora-(sötét)középkorban azért volt többféle hangszer mint mostanában, mert akkor még nem létezett a hangszerek szabványa. Nem volt igazi mérték, amihez mindenki igazodott volna. Még méter sem volt, a milliméterről nem is beszélve, példának kedvéért. És ezért aztán mindenki olyan hangszert farigcsált, amilyet tudott, minden az egyén fantáziáján múlott. Így születtek aztán tekergős-nyekergős-húzós-vonós-fúvós hangszerek. De aztán bekövetkezett a hangszerek evolúciója, az életképtelen, torzszülött, vagy vicces hangszerek kiselejteződtek, a nagy halak megették a kicsiket és eltűnt a hangszerek színes sokasága, ahogyan eltűnt az unikornis, vagy a hétfejű sárkány vagy az óriás küszmüsz is. És mára már csak a standardizált hangszerek maradtak, amelyeknek már csak a színezéssel, lakkozással, aranyozással, vagy intarziás berakással lehet némi egyéniséget kölcsönözni.
Látom nem a szemlélet érdekel, hanem a részlet.
A szemlélet ez: Ha a zene randa, nem hallgatják. Tehát nem lehet randa.
Ennyi.
Mondok egy merészet. Pythagorasz óta tudjuk, hogy egy oktávban csalni kell.
De ez CSAK a tudomány.
Ha azt hiszed, hogy egy valamire való csembalista nem tudta 'temperálni', azaz ÉLVEZHETŐRE felhangolni a hangszerét már a középkorban, csak úgy fúlre, ohne tudomány, akkor egy súlyos tévedésben vagy.
Mert NEM LEHET A ZENE RANDA ! Ez a szemlélet lényege. Nem is volt randa. Ez meg biztos.
Mondhatod, hogy persze, a temperálással megváltozott a hallásunk, átszocializálódott, hozzászokott stb. De én NEM a temperált hangsorról beszélek, hanem a tisztáról. Az élvezhető zenéről. A harmónia szépségéről és épségéről.
Amit itt erősítesz, az pont az az elmélet ( Középhangolás, óh , középhangolás.., amit Bachnál annyira utálsz.. a musica recta, a tudomány...így kell hangolni, volt ilyen, akkor volt egy olyan, ááá, nem, az élet nem ilyen volt, mint a Verlet hangolása.
Amúgy, na látod.
Erre kell a lemezhallgatás, eredetiben. Ha a bookletekből okosodunk, nem lépünk ilyen csapdába.
De Froberger hogy kapcsolható ehhez?
Mert őt azért ismerjük valamennyire, és alacsony színvonalról itt talán nincs szó.
Meg a Naivé, az szerintem több régizenét adott ki, mint amennyit a ZAK tanárai összesen 100 év alatt hallgattak volna. Vagyis, a régi zenék lehúzása itt enyhén az összeesküvés-elmélet-ízt hordozza....
És akkor, csak hogy a fonalat el ne veszejtsük, a zene hamis, vagy Blandine csembalója?
Meg az a másik felvétel neked nem hamis? Hogy lehet ez?
Enyhe kognitív disszonancia figyelhető meg itt.:)