Most, hogy Busa Tamás operaénekes halálhíréről értesültem, eszembe jutott a civil, privát oldala is: egy évvel ezelőtt ott voltam a Budapesti Operabarátok Egyesülete Klubdélutánján az Erkel Színházban, ahol és amikor  az azóta ugyancsak eltávozott Fülöp Attila egyik beszélgetőtársaként baritonunk is  megosztott magáról és operai pályájának alakulásáról kedves történeteket, majd két dalműből elénekelt egy-egy részletet. Ez az utolsó személyes emlékem maradt meg Róla. Isten nyugosztalja Busa Tamást és Fülöp Attilát is!

A két dalmű-részlet, amit Busa Tamás előadott azon az összejövetelen:

Csajkovszkij: Anyegin – Anyegin áriája, I. felv. : „Ön írt ma nekem, ne mentse magát! És én megismertem szíve rejtett titkát. Ily tiszta érzések oly ritkák!... / Hogy élnék természetem ellen?  Rossz férj és apa lennék én! Szenvedne nyughatatlan lelkem egy csöndes otthon lágy ölén.  Mégis, ha egyszer nősülnék, más lányra sose gondolnék! …” (Busa Tamás)

Kodály Zoltán: Háry János – Háry János és Örzse kettőse, I. kaland: „Tiszán innen, Dunán túl, túl a Tiszán van egy csikós nyájastul….” (Megyesi Schwartz Lúcia és Busa Tamás)

A rendezvényről az Erkel Színház topicjában a 10566. sorszám alatt számoltam be, 2020. március 8-án:

https://www.momus.hu/forum.php?act=new&forumcat=184&msgcount=10566#375718

Az Origón Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója  "Kedves néném"-nek címzett mai levelében megemlékezik a koronavírusban elhunyt operaénekesről, Busa Tamás baritonistáról.

https://www.origo.hu/itthon/20210403-koronavirusban-meghalt-busa-tamas-operaenekes.html

"Busa Tamás 1997 és 2019 között, tehát 22 évad alatt 694 operaházi, Erkel színházi, és igen, már Bánffy-termi előadást énekelt. (Ő az első elvesztett művészünk, aki az Eiffel Műhelyház próbaüzemében már részt vett.)"

"Aztán érvénybe lép a szabály, innen már rá is vonatkozik: aki eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, csak magas hivatal egyéni engedélye alapján szerződtethető. Bár eleve csak különleges esetekben és hiányszerepekre hívna vissza egy színházigazgató nyugdíjast, az meg hadd legyen szakmailag indokolható, megállnak-e ezek a feltételek. Busa Tamás basszbaritonjára, komoly, karcos hangjára és játékkészségére márpedig most is szükség lenne, hisz az operákban mindig sokszor annyi a férfiszerep, mint a hölgyekre írott, és egy mély hang sosem úgy, mindig lassabban fogy, mint a magas válfajok. Többször nem kaptunk engedélyt. Ebben nem összeesküvést kell látni, itt nincs semmi politika, itt csak egy rossz szabály beragadt alkalmazása keserít minket – érdemes megnézni sok prózai színházat, akik vidáman szerződtetik 70-es, vagy akár 80-as éveikben járó művészeiket is. Az ő emlékére fogom újra előterjeszteni azt a szövegszerű módosítást, amelyet rég megírtunk, hogy másokkal ez a mellőzés ne történhessen meg.

Megtört szívvel búcsúzom az operások nevében Tamástól, a nagyszerű művésztől, a barátságos embertől, egy nagyon nagy család fejétől, aki tőlünk is, de onnan aztán tényleg döbbenetesen fog hiányozni. És mivel az a fajta művész volt, aki nem taposott érdemrendekért, és allűrmentes szolgálata nem is vívta ki soha a díjesőt – csak nekem volt szerencsém különösen erős és gonddal viselt szövegmondását Melis-díjjal jutalmaznom az intézmény kebelén belül –, ezennel itt, az Opera vezetése részéről felterjesztem arra, amire én tudom: az Opera örökös tagjainak sorába, mint azt a művészt, aki az egész magyar operajátszást ugyanolyan szeretettel és hivatástudattal szolgálta. Posztumusz, sajnos. Annyira sajnálom."

Busa Tamás (1955-2021)