vissza a cimoldalra
2021-04-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11618)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (6991)
Opernglas, avagy operai távcső... (20852)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4577)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4962)
A nap képe (2269)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7458)
Társművészetek (2380)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2185)
film és zene (207)
W.A.Mozart (1550)
Franz Schmidt (3813)
Operett, mint színpadi műfaj (4720)
Házy Erzsébet művészete és pályája (5123)
Pantheon (2882)
Kedvenc magyar operaelőadók (1217)
Lisztről emelkedetten (1116)

Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43
számlaszám:
11711003 20016193

apróhirdetés feladása:

5110   Búbánat • előzmény61 2021-04-02 16:41:59

Kapcs. 61. sorszám

Házy Erzsébet a  Film, Színház, Muzsika 1960. június eleji  számának (hátsó) címlapján, "az Alázatosan jelentem című új magyar film főszereplőjeként" - így adta hírül a korabeli sajtó. 

Házy Erzsébet jelenetei nem kerültek bele a filmbe! Itt van két fotója a forgatásról:

 

Házy Erzsébet karakterét kivágták az elkészült filmből.

"Alázatosan jelentem"

magyar játékfilm, 98 perc, 1960

Rendező: Szemes Mihály

A film tartalmi kivonata: 

A második világháború előestéje. Benedek Zoltán őrnagy maga a megtestesült szolgálati szabályzat. Érzelmeit csak Anna, öccse özvegye felé mutatja ki. Az ezredben kommunisták ellen nyomoznak. A fő célpont Dobi tizedes, akit az őrnagy egyszer látott Annához felmenni. A kampány Benedek féltestvérén kívül Annát is gyanúba keveri, az őrnagy azonban nem tesz semmit. A vezérezredes egykor Benedek anyjának udvarolt, ezért fiával is szimpatizál. Az őrnagyot előléptetik, ezredes a világháborúban. Az utolsó töltényig kitart a németek mellett. Az összeomlás zűrzavarában a szovjetekhez átálló munkaszolgálatosok mellé sodródik (Dobi is köztük van). Benedek visszarohan a németekhez, akik lelövik.

61   Búbánat 2006-06-26 12:02:06
Film Színház Muzsikában jelent meg Házy Erzsébettel az az 1960-ban készült interjú, amelyet ide másolok (szerzője: G.P.) – a cikkbe tördelt két fénykép közül az egyiken, a Duna-partján, a rakparti lépcsősoron ülve látható, a lencsébe nézve mosolyog :

Két próba között bukkanunk rá az Opera zsúfolt büféjében. Órányi ideje van, gyorsan elhatározzuk, hogy egy kis Duna-parti napfénnyel enyhítjük a dús program fáradtságát.

- Átkozottul szép – ezt mondja valaki a hátunk mögött. (Azt hisszük, ennyire szépnek lenni: teher).
- Hogyan viseli el:? – kérdezzük
- Most valami szellemeset kellene felelnem, de nem jut eszembe semmi nyárias és könnyed válasz. Őszintén mondom: nehezen. Az emberek megszokták, hogy bizonyos külsőben meghatározott típust lássanak. Én meg – hogy is mondjam – nem vagyok egészen azonos … a „saját megjelenési formámmal”. Például nem szeretek a függöny elé menni, amikor tapsolnak a nézőtéren és zavarban vagyok, ha hajlonganom kell…. És – ugye –e ez se egészen kiszámítható – állandóan elégedetlen vagyok önmagammal… Mert borzasztó magasra rakom a mércét… Nem énekelnék, ha nem szeretném egyszer megközelíteni Callast és nem játszanék, ha úgy érezném, hogy reménytelen elérnem a legnagyobbak színvonalát. Művészetet kis ambícióval nem érdemes csinálni… Ezért aztán állandó jelleggel boldogtalan vagyok. Mert nem hiszek igazán a sikerben sem: nagyon sokszor úgy gondolom, nem érdemlem meg a tapsot. Például: nagy sikerem volt a Figaro Cherubinjának szerepében. Amikor gratuláltak, amikor mindenki dicsért, úgy éreztem, mintha hamisan kártyáztam volna, s a retikülömben lapuó ászokkal nyertem volna meg a játszmát. Mert Cherubinként a premieren – hogy is fogalmazhatnám meg -, egyszerűen csak „jópofa” voltam, s ezért tetszett, amit csináltam. Két év múlva aztán hirtelen előadás közben megváltozott bennem a szerep és úgy alakítottam ezt a szerelmes természetű, bűbájos kamaszt, ahogyan valóban kell.
- Mostanában játszotta el az „Alázatosan jelentem” egyik női főszerepét. A filmen nem lehet két évig érlelni egy-egy figurát…
- Lehetséges. De van valami, ami miatt mégis nagyon vonzódom a filmhez. Ez alkati kérdés – szeretem az apró, lefojtott, szinte csak jelzett játékot. Ami több, harsogóbb ennél, azt teátrálisnak, hadd valljam meg, valahol mindig egy kicsit hamisnak érzem. Márpedig operaénekesnő vagyok s az opera megköveteli a hangsúlyozott, nagy, jól látható mozdulatokat, az aláhúzott és jelentős mimikát. Mindig szomjazom arra, hogy simán és egyszerűen játszhassak, s ezért szeretem a filmezést, ahol a kamera közelsége az apró árnyalatokat is értékesíti.
- Engedjen meg egy műhelytitkokat kutató kérdést: hogyan formálja általában a játszott figurát? „Átélős” módon, vagy „kívülről” ábrázol?
- Ez nem ilyen egyszerű. Magam például eléggé tudatosan játszom, de vannak pillanatok, amikor szándékosan kikapcsolom, a tudatos, az alakító énemet, mert abban a helyzetben ezt érzem szükségesnek, a hitelesség és a hatás érdekében. Az Anyeginben, az utolsó felvonásban van egy jelenet, amelyben Tatjanaként azt éneklem, hogy „Imádom még…” – s ebben a néhány rövid másodpercben, amikor e jelentéktelen és szinte banális félmondat alatt szívbemarkoló szuggesztivitással zeng a nagy muzsika, - ebben a pillanatban mindig „beleesem” a szerepbe, mert a zenei frázis annyira tökéletesen fedi a m é g szerelmes nő lelkiállapotát…. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy most képtelen vagyok hűvös fejjel és kívülről „alakítani”. A varázslat néhány taktus múltán megtörik, azután megint arra koncentrálok, hogy Tatjana hogyan mozdul, hogyan néz Anyeginre, egyszóval megint „játszom”. De vannak ilyen „varázspillanataim” a Bohéméletben, a Don Pasqualéban, a Varázsfuvolában is. Azt hiszem, ahhoz, hogy nagy erővel tudjuk érzelmeket kiváltani, ezeknek a varázspillanatoknak az alázata kell – nem szabad visszaélni velük és olyankor is hívni kell őket, amikor maguktól nem jelentkeznek.
- Operaszínpadon megteremtheti a színész ezeket a nagy pillanatokat – jegyezzük meg. - Filmen, ahol rövid néhány perces jelenetek után átdíszleteznek, világítást rendeznek, ahol minden szót tízszer is elpróbálnak, filmen, úgy hisszük, legfeljebb a nézőben kelthet illúziót a színész, önmagában soha…
- Filmezés közben egy másfajta, elvontabb koncentráció szükséges. Befelé kell figyelni. Akkor el lehet felejteni a lámpákat, a kamerát és a segédrendező hangos tölcsérét még akkor is, ha hatszor egymás után harsogja, hogy „leállni, elölről kezdjük!” Négyszer néztem meg az „emberi sors”-ot. Bondarcsuk csodálatos alakítása sohasem születhetett volna meg, ha nem teremthetne a színész önmaga számára is illúziót. A zavaró technikai feltételek tehát igenis kikapcsolhatók. Audrey Hepburn Natasája a „Háború és béké”-ben vagy Masina Gelsonimája sohasem jöhetett volna létre, ha nem lenne ilyen belső koncentrációra lehetőség. Ezért azután nem hiszem, hogy bárki is jogosan fintoroghatna, amikor azt hallja, hogy színpadi művész filmezik. Mennyire szeretnék egyszer igaz, nagy drámai szerepet játszani!

S amint önkéntelenül is kissé felemeli a hangját, megértjük, hogy most megint egyszer „belesett” a szerepbe. Nem figyel már arra, hogy nyilatkozik, hogy szavait olvasni fogják, már csak a lényegre koncentrál.

Ki hinné Házy Erzsébetről, az operaénekesnőről és filmsztárról, hogy reménytelennek tűnő vágyai vannak?
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1892 • Germaine Tailleferre, zeneszerző, a "Hatok" tagja († 1983)
1965 • Natalie Dessay, énekes