Bejelentkezés Regisztráció

Kedvenc felvételek


Téma ismertetése: lemezek, filmek, vélemények

737 Heiner Lajos 2022-11-26 14:33:08 [Válasz erre: 732 Klára 2022-11-25 17:46:37]

Domingot sok városban, sok szerepben láttam - talán a leghíresebben, Otelloként Bécsben, és a Metben is (meg a CG-ban, de az főpróba volt, markírozott).

De a legnagyobb elismerésem a bécsi Pikk dáma - a földszint 11. sorában ültem. Hermann talán az operairodalom legnehezebb, de mindenlépp egyik legnehezebb szerepe.

Jól láttam Domingo arcát, amikor az előadás utáni tapsviharra kijött.

Hamuszürke volt...


736 takatsa 2022-11-26 10:23:05 [Válasz erre: 735 lujza 2022-11-26 02:32:39]

Kedves Lujza, az első mondatodat egyáltalán nem értem, valamiről biztos lemaradtam.

A második bekezdésedet még annyira sem értem, gondolom viccnek, vagy gúnynak szántad. Hogy mennyit számított egy feleség akkoriban, és ki a jobb és ki a rosszabb feleség; ezzel a kérdéssel még nem foglalkoztam, de egy dolgot biztonsággal állíthatok: az ember értékét az adja, hogy az ember Isten teremtménye, és Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette (1Móz 1,26). Ez az érték a teremtés óta nem változott, nem lett se több, se kevesebb. Az ember nem "csereszabatos", egyik gyerek vagy egyik feleség nem pótolhatja a másikat, az ember értékét nem jósága vagy hasznossága, hanem egyedisége, megismételhetetlensége és emberi mivolta adja. Én a részemről szeretném lezárni ezt a meddő vitát, maradjunk a Fideliónál, amelynek két felvételét te is, mint bárki más, még 19 napig letöltheti.


735 lujza 2022-11-26 02:32:39 [Válasz erre: 729 takatsa 2022-11-25 00:10:15]

Tudod, kedves Takátsa, még szerencse, hogy nem nagyon ismerjük egymást, mert így legalább engem nem tudsz megdicséri! :)) De Mintha Te írtál volna olyat, hogy Isten nem szerette Beethovent.

Hogy Jóbot mennyire szerette, azt nem tudom,de tulajdonképpen gyerekes módon dicsekedett vele az ördögnek, és ennek a következményei lettek a próbatételek. Viszont egy feleség akkoriban még nem túl sokat számított, egy olyan meg pláne, aki kigúnyolta Jóbot a szenvedése miatt. Talán egy jobbat kapott utána.

 


734 takatsa 2022-11-25 20:54:20 [Válasz erre: 732 Klára 2022-11-25 17:46:37]

Köszi a visszajelzést, örülök, ha neked is nagy élmény volt ez a három Pikk dáma. Nagyon tanulságos egy művet többféle rendezésben, előadásban megnézni, a különböző értelmezési módok, súlyozások hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember komplexebb képet kapjon és a mű megértésének magasabb fokára juthasson.


733 Klára 2022-11-25 19:34:52 [Válasz erre: 732 Klára 2022-11-25 17:46:37]

Bocs, elírás!  nem Karajan, hanem Bernstein! De ő is remek karmester, ráadásul zeneszerzőnek sem rossz!


732 Klára 2022-11-25 17:46:37 [Válasz erre: 729 takatsa 2022-11-25 00:10:15]

Kedves T!

Régen nem írtam már az általad feltöltött művekről. Nem mintha nem tetszettek volna, de annyi "dícsérő" megjegyzést kaptam, hogy kissé elkeseredtem, és elment a kedvem az egésztől.

Mostani jelentkezésemnek két oka van: Csajkovszkij a Pikk Dámákkal  és Beethoven. Nekünk 4-5 éves koromban nem volt lemezjátszónk, de a családban senkinek sem. A padláson egy nagy dobozban régi lemezek árulkodtak arról, hogy valaha volt, de a háborút nem élte túl. Egy néprádió szolgáltatta a „kultúrát”, rendes rádió csak az ötvenes évek vége felé érkezett, lemezjátszó még később, érdekes módon az is az operairodalomnak köszönhetően, de az hosszú történet.  Voltak viszont anyai nagyszülők, akik kb. ebben a korban elvittek az Operába, a Diótörő, majd a Csipkerózsika, később a Hattyúk tava előadásaira, a csodálat Csajkovszkij zenéje iránt ekkortól datálódik. Nem csak az operákat, de zenekari műveit is szívesen hallgatom, egy jó B-moll zongoraverseny elbűvöl. Idővel az Anyegin is megjött, az is kedvenc, sőt láttam valamikor a Pikk Dámát is, de az akkoriban nem fogott meg. Sokkal, sokkal később, egy MET közvetítés kapcsán ért a felismerés, hogy EZ valami fantasztikus, ezért is kaptam szívdobogást, mikor a 3 felvételt feltöltötted. A Mariinsky előadás számomra ismeretlen volt, pár ismerős szereplővel, Gergiev rengeteg hajjal és rendes karmesterpálcával! A fogpiszkáló-korszak csak később érkezett el. Gegam Grigorian nagyon jó volt, mint mindig és érdekes volt látni-hallani a fiatal Guleghinát, akinek hangja és alakítása sejteni engedte, hogy ebből a fiatal szopránból még lesz valaki! Lett is pl. Turandot, akinek én ezt megelőzően láttam. A többi énekes is jó volt, és egy korrekt oroszos rendezés.

A MET Pique Dame előadást ismertem, ez volt a nagy felismerés előidézője. Domingo előtt akkor is és most is kalapot emeltem! 58 évesen elénekelni, eljátszani egy extra magas tenorszólammal kistafírozott szerepet, ráadásul abszolút idegen nyelven - ez még Domingótól is teljesítmény, nem ok nélkül kapott már az első ária után nyiltszíni tapsot. A másik fénypont, ragyogó ellentét Hvorostovsky, aki pár évvel korábban nyerte meg a cardiffi énekversenyt, és üstökösként robbant be az operavilágba. Van vagy 32 éves, baritonfachban ez szinte még gyerekkor, de úgy játszik, énekel, ahogyan azt a bizonyos Jeleckij-áriát azóta se senki, és nem is hiszem, hogy valaki így énekelni tudja! Akkortájt senki nem gondolhatta, hogy Domingo 80 felett még színpadon van, Hvorostovskynak alig 60 év adatik!  Gorchakova ragyogó Liza, és a MET szokáshoz híven a legkisebb szerepben is remek énekesek lépnek fel. A zenekar, énekkar remek, mint mindig, és remekül megoldott Pásztorjátékot produkáltak.

A párizsi Pique Dame nagy robbanás volt! Ludovic Tézier-t ismertem, hallottam többször, róla tudtam, hogy ki. A többiek? Ismeretlen nevek, Galouzint megkerestem a Wikipédián, és felfedeztem, hogy valamikor fellépett a MÁO-ban is, ennyi.

Aztán jött a csoda. Egy tenoristának a Celeste Aida, vagy az Esultate természetes, azt várja el tőle mindenki. De egy pizsamás, fürdőköntösben fel-alá járkáló, tévelygő , kicsit bolond egyén megjelenítése nem tartozik a mindennapi rutinhoz. És ebben a feldolgozásban ezt látjuk. Herman kicsit kába képpel, aranyos vigyorral fel-alá járkál, csodálatosan énekel, nem kiáltja világgá, hogy meglátott egy ismeretlent, és megszerette – énekét csendes emlékezés, melankólia hatja át. Gondosan betakargatja az ágyon fekvő Lizát, csendre inti a „báli jelenet” kórusát éneklő többi beteget, mert Liza alszik! A rendezés sem mindennapi, a színpad első részében a betegszoba, a betegágy, Herman és az ápolószemélyzet egyes tagjai jönnek-mennek, a színpad hátsó része vállmagasságba emelve, azon történnek a több szereplőt felvonultató jelenetek, az első képen a sétatér, később a báli jelenet – persze ez a megoldás bizonyos keretek közé szorítja a megjelenítést, de mindez csak Herman képzeletében játszódik. A színpad előterében a betegágy, Liza és Pauline kettős jelenete viszont közvetlenül a betegágy mellett, és ettől a jelenettől Liza folyamatosan jelen van. Meglepő rendezési fogás, hogy a Pásztorjáték egy részét Liza és Herman éneklik majd bekötött szemmel „fogócskáznak” a többi beteg között, ki kit fog meg – ahogyan a sors játszik az emberekkel?

Ez a kettősség vonul végig az előadáson – a beteg csendes megnyilatkozásai, vagy dühkitörései (utolsó jelenet Lizával, mikor elűzi magától, akinek alakítója méltó partner) megdöbbentő színészi alakítást láthatunk, mely prózai színpadon is figyelemre méltó lenne, de itt végig énekelni kell, és az is tökéletes! Én Tézier nevét jegyeztem meg., de a többi szereplő is nagyon jó.

Kedves T, evvel az operával nagy meglepetést és örömet szereztél nekem, ezért még azt is elnézem neked, hogy nem szereted Beethovent! Akinek a zenéje kétségkívül nem altatódal egy cseperedő gyermek számára, de minden tekintetben maga a csoda. A Jóisten megáldotta a csodálatos tehetséggel, és ezt párosította a nehéz sorssal, és a súlyos betegséggel. Én különleges körülmények között találkoztam először Beethoven zenéjével, azokban az októberi viharos napokban, mikor minden ablak tárva nyitva volt, akiknek működő rádiójuk volt, felhangosították, hogy mindenki hallja azt a viharos tengert idéző melódiát, és egy életre megjegyeztem az Egmont nevet. Aztán jöttek sorban a többi zenekari művek, a csodálatos szimfóniák, a zongoraversenyek!  és végül a Fidelio. Több alkalommal, jobb-rosszabb rendezésben és szereposztással, de a többi Beethoven művel együtt ezt is szeretem. Nem mondom, hogy kedvenc operám – a kedvenc az, amit éppen hallgatok. Azt még kevésbé, hogy a legjobb opera, amit valaha írtak – ez biztosan nem így van, de azokra sem neheztelek, akiknek ez az Alfa és az Omega!

Kell egy-két nap a Dámák után, míg meghallgatom mostani ajándékaidat (a zürichi előadás felvételét ismerem, de érdekes lesz magyar felirattal nézni-hallgatni), nem lehet gyors egymásutánban ennyi szépséget felhabzsolni – idő kell, míg leülepszik az agyamban és a lelkemben. Egyetlen halk megjegyzést engedj meg nekem: biztosan csodálatos a bécsi Fidelio Karajan vezényletével, de sok csodás felvétel van a Karajan előtti időkből is. Persze, van szebb, gyengébb, kinek mi és ki tetszik, ez egyéni döntés kérdése. Ígérem, a Fideliókról is írni fogok!

 

 

 

 


731 takatsa 2022-11-25 12:07:57 [Válasz erre: 730 ladislav kozlok 2022-11-25 09:09:51]

Nincs mit, Laci. :)


730 ladislav kozlok 2022-11-25 09:09:51 [Válasz erre: 727 takatsa 2022-11-23 19:03:00]

Nagyon nagy koszonet kedves Takatsa. Mindenkinek ajánlom a bécsi  Bernstein féle etalon értéku Fidelio-t.


729 takatsa 2022-11-25 00:10:15 [Válasz erre: 728 lujza 2022-11-24 23:29:43]

Ó, kedves Lujza, úgy látom, nem egészen értetted meg a kis írásomat, pedig igyekeztem pontosan fogalmazni, és Beethovenről szépen írtam, olyan szépen, ahogyan zeneszerzőről még sohasem. Emberről szebben és nagyobb szeretettel én nem tudok írni, de talán nem is lehet. 

Jób történetével viszont picit vitatkoznék veled. Isten definitíve maga a szeretet, így természetesen szerette Jóbot és Beethovent is. De mit tudunk mi a szeretetről? Szinte semmit, és azt is rosszul. Mindenesetre a Biblia szerint Isten játszott Jóbbal, hiszen fogadást kötött az ördöggel, és szabad folyást engedett Jóbbal kapcsolatban az ördögnek, azzal a kitétellel, hogy nem ölheti meg Jóbot, bár ez a tiltás is büntetésként értelmezhető ebben az esetben. Jób pedig csak látszólag kapott vissza mindent, hiszen az Isten nem támasztotta fel Jób feleségét és gyerekeit, akiket az ördög megölt, hanem újakat adott helyettük, ami, ha úgy tetszik, sovány vigasz, és nem lehet gyógyír a fájdalomra. 

Embernek lenni nagyon nehéz, ezt bizonyítja Jób, Mozart vagy Beethoven élete, és a miénk is...


728 lujza 2022-11-24 23:29:43 [Válasz erre: 727 takatsa 2022-11-23 19:03:00]

Isten játszott Beethovennel, ahogy Jóbbal is. Hát lehet, de tudomásom szerint Isten nagyon szerette Jóbot, és miután "játszott" vele (szerintem az ördög tette ezt), mert kiállta a próbát, gazdazon megjutalmazta, nagyobb vagyona lett, mint bárkinek, gyönyörű családja, és tovább élt, mint bárki más. És azt hiszem, ugyanígy szerette Beethovent is, mert olyan tehetséget adott neki, mint senki másnak. Mellesleg nagyon meg is próbálta, és szegény nem ismerhette meg azt a hatalmas sikert, ami azóta is tart neki, és ki tudja meddig még tartani is fog. Azt hiszem, igaza volt Édesapádnak, és ha nem kéne lázadni ellene, ezt talán Te is belátnád.

Persze ő nem volt operaszerző. Ez az adomány egy másik lieblingnek, az ifjú Amadeusnak jutott. Számomra ő írta meg az operák operáját, és egyáltalán, az opera műfaja nélküle nem lehetne elképzelhető.


727 takatsa 2022-11-23 19:03:00

Azt hiszem, hogy bontakozó gyermeki lelkem első tudatos cselekedete Beethoven utálata volt. Mintha ma lett volna, 4 éves vagyok, lámpaoltás a gyerekszobában, aztán 10 perc múlva, amikor 3 testvérem már békésen szuszog, felcsendül a szomszéd szobában a zene, általában Beethoven valamelyik szimfóniája. Apám élt-halt Beethovenért, engem viszont zavart ez a csöppet sem andalító-álomba ringató zene, én a Moldvát szerettem volna, vagy a Peer Gynt-et hallgatni, de az általam kedvelt zenék csak nagyon-nagyon ritkán szűrődtek  a zárt ajtón át. Ez a csaknem velem született Beethoven ellenszenv aztán elhatalmasodott rajtam az évek során, hiszen egy fiúgyereknek tudat alatti és -fölötti elsődleges célja szembeszállni az apjával és győzedelmeskedni, és nekem ebben a harcban a Beethoven-gyűlölet lett a fegyverem, hiszen sem akkor, sem azóta bármikor, esélyem sem volt arra, hogy az élet bármely területén megmérkőzzek apám hatalmas és lehengerlő intellektusával. De ott volt nekem Beethoven, a titkos fegyverem, amellyel sok-sok vitát tudtam provokálni, ő sohasem hagyott cserben. Beethoven utálatom volt az én szilárd váram, amit az évek során kövenként-apránként építgettem, keresgélve, és néha meg is találva a Beethovent dehonesztáló érveket és történeteket.  Könnyű dolgom volt, mert mi tagadást, Beethoven egy elég fura szerzet volt. Már a születése sem ígért sok jót, hiszen egy olyan családba született, ahol az apa és anya is nemzedékekre visszamenően alkoholista és depressziós volt és 7 nagyobb testvérének többsége vagy súlyos értelmi fogyatékos volt, vagy fiatalon meghalt. Aztán az élete is többnyire szürkén és siváran telt, mert nézzük pl. Mozartot, a jókedvét, vehemenciáját, ötletességét, csillogását, egy igazi zsenit, akinek minden testnyílásából megszakítás nélkül ömlik a zene, miközben Beethoven a kottája fölé görnyedve görcsösen rajzolja a kottafejeket, aztán törli, maszatolja, satírozza, kitépi, leragasztja, újra írja, szemétbe dobja, előveszi, széttépi, újrakezdi, gyötrelmes és izzadságos munkával, amelynek nincsen kezdete és nincsen vége, csak valami inaszakadt lihegve-vonszolódás; a hangokkal folytatott sziszifuszi küzdelem. Aztán úgy néz ki, hogy végre megszületik a mű, de nem jó, újra- és újra kell írni, és ha látszólag készen van, akkor sem tudja befejezni, hanem pam-papam....pam-papam, a végtelenségig, mert nincs utolsó hang, nincs katarzis, nincs győzelem, nincs megbékélés, nincsen csend. Csak kényszer van és kényszeresség, makacsság és csökönyösség. Ez lenne a zsenialitás? Ez lenne a tehetség? Nem, és nem. Aztán Beethoven vezényel, hadonászik, ordítozik, örjöng, hasraesik, feláll, folytatja a végtelenségig. Isten nem szereti Beethovent. Isten játszik Beethovennel, mint ahogyan játszott Jóbbal is. Elvesz tőle apránként mindent. Mindent. Beethoven egyre kevésbé hall. Egyre hangosabb zenét ír, egyre vadabbul veri a zongorát. Beethoven megsüketül. De a zongorát tovább püföli. Egy vasrúd áll ki a zongorából. Beethoven vicsorít, ráharap a vasrúdra, fogait a vason csikorgatja, remeg, rezonál a koponyája. Uram, adj hangot, csak egy hangot adj nekem! Nincs válasz, süket a csend. De Beethoven nem adja fel. Ez ördögi. Nem, nem ördögi... emberi, mélységesen, szívszaggatóan és visszataszítóan emberi. Szeretnél te is Beethoven lenni?

E kis bevezető után, most mondjátok meg, mit szeretnék én a Fidelión? Ahogy Beethoven végignézett a művei listáján, látta, hogy már csak az opera hiányzik. Mindenáron kell lennie egy operának, gondolta,  nem "egy" operának, hanem a "nagy" operának, a nagy szimfóniák után, a világ legnagyobb  operájának. 1803: Beethoven szerződést köt Schikanederrel. Beethoven nekiveselkedik Schikaneder librettójának, a Vesta szűznek. 1 hónapig kínlódik vele, azután feladja, mert felfigyel a későbbi Fidelio librettójára. 1805-re megszületik a mű, "Leonore, avagy A házas szerelem diadala" címmel. Előadják a 3 felvonásos operát, mérsékelt siker, Beethovennek sem tetszik, átdolgozza 2 felvonásosra. Az új bemutatóra 1806-ban kerül sor, de ez sem tetszik neki, újra és újra előveszi, újra és újra átírja. Már a nyitány sem jó, ezt is újraírja, 1. Leonóra nyitány, 2. Leonóra nyitány, 3. Leonóra nyitány, 4. Leonóra nyitány. 1814-ben ismét átdolgozza az egész operát, az újabb premierre a napóleoni háborúk miatt evakuált Bécsben kerül sor, jobbára unatkozó francia tisztek jelenlétében. Beethoven továbbra is elégedetlen, talán egyetlen műve sem okozott számára annyi csalódást és frusztrációt, mint a Fidelio, nem is ír soha többé operát. Ennyit a mű előéletéről, az utóéletét ismeri mindenki. De egyáltalán operának nevezhető-e ez a több mint kétórás szimfonikus örjöngésbe, jól-rosszul behegesztett, szinte minden eredetiséget nélkülöző, többnyire mozarti klisékkel építkező melodráma? Valóban ez lenne a bécsi klasszikus zene legnagyobb operája? A kérdésre adott válasz ma is megosztja a zeneértőket és zenerajongókat.

A mű története röviden: 18. század vége, Sevilla közelében. Két éve Florestan, egy spanyol nemes, megpróbálta leleplezni a börtönparancsnok, Pizzaro bűneit. Kísérlete sikertelen volt, és azóta Pizzaro ítélet nélkül, a börtönben tartja ellenfelét fogságban, embertelen körülmények között. Leonora, Florestan felesége megtudja, hogy férjét hol tartják fogva, és fiúnak álcázva magát, Fidelio néven elszegődik inasnak Roccóhoz, a börtönőrhöz, hogy férjét kiszabadítsa. Álcázása olyan jól sikerül, hogy Rocco lánya, Marzelline szerelmes lesz Fidelióba, és már az esküvő napját is kitűzik. A miniszter rajtaütésszerű vizsgálatot rendel el a börtönben, ezt megtudva Pizzaro elhatározza, hogy meggyilkolja Florestant. Rocco nem vállalja a gyilkosságot, így azt Pizzaro maga akarja végrehajtani. Rocco, és Fidelio a cella melletti ciszternában kiássák Florestan sírját, Pizzaro megérkezik, de gyilkossága meghiúsul, mert Fidelio előkapja addig rejtegetett pisztolyát, hogy megvédje férjét. Közben megérkezik a miniszter, Pizzaro lelepleződik, férj-feleség pedig révbe jut, hurrá, halleluja, ennyi.

Itt be is fejeztem volna kis fejtegetésemet, ha nem toppant volna be Bernstein. De Bernstein betoppant 1978-ban a Bécsi Operába. "Majd Leonard" - mormolja Presser, és valóban, Leonard életet lehel a holt anyagba. Nézzétek meg ezt a 45 éves videót, és lássatok csodát, mit művel ez a kis amerikai Mozart, ez az Ukrajnából az Ígéret földjére menekült halivudizsidómuki, aki többet tud Beethovenről, mint az összes európai zenetudós együttvéve, többet tud örömről-szenvedésról, mert az emberlét - Beethoven által is sejtett - kínzó titkát, öntudatlanul, kromoszómájában hordozza. És mi lenyűgözve és bódult döbbenetben nézzük Bernsteint, ahogy életre kelti az igazi Beethovent, ahogyan pálcájával világot teremt és ahogyan megszólal a zenekar általa, önkívületben, hipnózisban. Ezt látnotok, hallanotok kell. És persze látnotok kell az énekeseket, az akkori sztárokat, a tökéletes Lucia Poppot Marzelline szerepében, Manfred Jungwirthet, mint Roccót, ezt a szeretnivaló buffó-basszust, vagy Hans Sotint, a ferdeszájú Don Pizzarót . És persze a Leonorát alakító Gundula Janowitzot, aki korántsem tökéletes, nem az a csodálatos Pamina, akit megcsodálhatunk a Klemperer-féle felvételen, hanem egy félszeg, introvertált, félelmekkel és kétségekkel küzdő, a hangokkal is birkózó Leonora, aki korántsem biztos a küldetése sikerében. A Florestant alakító René Kollo, és Janowitz alakítása arra is bizonyság, hogy Beethoven milyen kegyetlenül bánt az emberi hanggal, és milyen embert próbáló feladat felülkerekedni nemcsak a börtönön, Don Pizzarón, hanem magán Beethovenen. Ez a csodálatos előadás Bernsteinnek köszönhető, aki jelen van minden énekesben, minden zenészben, minden hangban, Beethovenben.

És akkor kaptok egy máluszt is, a  Harnoncourt-féle 2004-es Zürichi felvételt. Nézzétek meg, hogy milyen a Fidelio Bernstein nélkül. Persze itt is van bőven látnivaló, pl. Rocco szerepében Polgár László, aki persze nem ideális börtönőr, hiányzik belőle a nyersesség és a kissé durva humor, ő "csak" Rocco apuci, azzal a csodálatos, földöntúli, bársonyos-lírai hangjával, amelybe mi mindnyájan, édes álmot aludva, örökre beburkolóznánk. A rendező is észlel Polgár-Roccóban némi alkalmatlanságot, "éneklés közben csapj egy nagyot az asztalra, pajti" - mondja, meg is teszi Roccónk, leginkább saját magát megijesztve. Aztán itt van Leonore szerepében Camilla Nylund, na, ő aztán nem olyan félszeg, miint a kis Janowitz, hanem egy harcos amazon, aki átcsörtet mindenen, egy pillanatnyi kétséget sem hagyva, küldetése sikerében. És mindezt hanggal is bírja, skálázik, trillázik, kivágja a magas cét és talán még most is tartja, köp ő Beethovenre, a kottába tiporja. És persze az ifjú Jonas Kaufmann első nagy-nagy sikere, hangjában ott zeng a jövő minden ígérete. A többiekről inkább ne beszéljünk, Alfred Muff, mint Pizzaro, csak ritmustalanul óbégat, Elizabeth Rae Magnuson pedig keresgéli a tiszta hangokat. Mindent összevetve ebben a felvételben is van szépség, érdemes meghallgatni, csak egyvalami hiányzik belőle, mégpedig nagyon: Bernstein.

Én most ezt a két felvételt hoztam. A jó minőségű teljes videókat, eredeti hangsávokkal, magyar, és minden más nyelvű felirattal három hétig tölthetitek le, a linkeket privátban kérjétek tőlem.


726 takatsa 2022-11-22 22:45:03 [Válasz erre: 725 -zéta- 2022-11-22 22:24:10]

Kedves Zéta, a teljes felvételek - az utolsó simítások-simogatások után, remélhetőleg két nap múlva lesznek letölthetők. Akkor majd - szokás szerint - jelentkezem néhány gondolattal, amelyben reflektálok a megjegyzésedre is. 


725 -zéta- 2022-11-22 22:24:10 [Válasz erre: 723 takatsa 2022-11-22 16:08:18]

Köszönjük, nagyon tanulságos figyelni, mennyit fejlődött (sajnos, többnyire vissza) az énekeskultúra 26 év alatt, ami a két előadás között van. Mindkettő a maga korában elsőosztályú előadásnak minősül...

Kíváncsian várom a teljes felvételeket...


724 Cilike 2022-11-22 20:41:35 [Válasz erre: 704 takatsa 2022-11-07 16:06:15]

Tizenévesen az Anyegin is egy nagy rácsodálkozás volt nekem...hogy egy opera ilyen is lehet. Mikor a báli jelenet összeveszős része ment a rádióban. A Pikk dámát először kicsit untam, de mikor egyszer Vladimir Galuzin énekelte Hermannt, majd leestem a lépcsőről, ahonnan a színpad oldalából néztem. Úristen, ez mi?! -gondoltam. Hihetetlen ez a mű. Azóta arra a meggyőződésre jutottam, hogy Csajkovszkij a legnagyobb lángelmék közé tartozott. Ekkora és ilyen sokoldalú életművet alkotni, viszonylag rövid élete alatt, az nem semmi. 


723 takatsa 2022-11-22 16:08:18

Hamarosan letölthetővé válik e két operafelvétel magyar felirattal ellátott válatozata. Egy kis ízelítő: 1,   2,   3,   4.


722 takatsa 2022-11-13 22:06:30 [Válasz erre: 720 ladislav kozlok 2022-11-13 17:31:29]

Kedves Laci, én Szergej Larint először az Erkelben láttam, Végzet hatalmában. Óriási élmény volt, igazi, világraszóló tenor volt. Sajnos nagyon fiatalon meghalt.

Igyekszem valamit kezdeni a Fidelióval is, bár nem igazán az én esetem. :)


721 ladislav kozlok 2022-11-13 17:37:03 [Válasz erre: 720 ladislav kozlok 2022-11-13 17:31:29]

világ


720 ladislav kozlok 2022-11-13 17:31:29 [Válasz erre: 715 takatsa 2022-11-11 15:00:49]

Kedves Takatsa, igazad van. A  Pique dame fantasztikus opera. A darabot eléggé ismerem, mert a feleségem diploma munkája  ez opera elemzése volt. Éloben elozsor 1989 januárjában láttam Pozsonyban. Ez volt Sergej LARIN elso szerepláse  városunkban.   A két alternánsa megbetegedett, Larin 4 nap alatt  háromszor énekelte Hermannt. Nagyon jol. Ez volt az ugrodeszka a vilákarrier  felé. 


719 Edmond Dantes 2022-11-11 22:14:32 [Válasz erre: 718 Búbánat 2022-11-11 17:55:45]

Köszönöm. Mint olvasom, Szvetlanov felesége volt és 1971-ben még csak negyvenes éveiben járt..


718 Búbánat 2022-11-11 17:55:45 [Válasz erre: 713 Edmond Dantes 2022-11-11 14:23:47]

A Pikk Dáma Öreg grófnéját Larisza Avgyejeva énekelte a Bolsoj pesti vendégjátéka alkalmával az Operaházban: a moszkvai társulat három alkalommal adta elő Csajkovszkij számomra is a reveláció erejével ható mesterművét (1971. szeptember 22., 25., 28.)

Kettős szereposztásban hozták el a dalművet, az első előadás (szeptember 22.) közreműködői közül kiemelem az alábbi énekművészeket:

Visnyevszkaja (Liza), Obrazcova (Polina), Atlantov (Hermann), Mazurok (Jeleckij herceg), Mihail Kiszeljev (Tomszkij), Galina Boriszova (Nevelőnő),  Nyina Lebegyeva (Mása) és Makvala Kaszrasvili (Prilepa)

Borisz Hajkin vezényelt.

Érdekesség: a vendégjáték előadásain a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa működött közre.


717 Edmond Dantes 2022-11-11 15:21:31 [Válasz erre: 715 takatsa 2022-11-11 15:00:49]

Ez aaaz, köszönöm, tehát Hajkin. Tinédzser voltam, ki hinné, de voltam és tudatosan választottam a P. D.- t. Nem tudtam, hogy az sem való tinédzsereknek...


716 Klára 2022-11-11 15:15:49 [Válasz erre: 715 takatsa 2022-11-11 15:00:49]

A Bolsojt nem én ástam elő, csak válaszoltam egy korábbi felvetésre. Nem merültem el a Bolsoj Pikk dámájában, elsőbbséget élveznek egyéb felvételek!  De majd belenézek a Bolsojba is, Obrazcova se jön szembe hetente!

 


715 takatsa 2022-11-11 15:00:49 [Válasz erre: 713 Edmond Dantes 2022-11-11 14:23:47]

Ezt találtam neked a Bolsoj általad idézett vendégjátékáról. Remélem láttad Prokofjevnek, Katajev ihlette opuszát is. :)

GOSZUDARSZTVENNIJ AKADEMICSESZ K I J BOLSOJ TYEATR, Moszkva /Moszkvai Állami Akadémiai Nagy Szinház/ az Operaházban Muszorgszkij. M.: BORISZ GODUNOV. Népi zenedr. 4 f v . , előj. Szöveg: Puskin után Muszorgszkij. Zenei átd. : Pdmszki j-Korszakov D i s z l e t - j e l m e z : F j o d o r Fedorovszkij Rend.: Leonyid Baratov Vezényel: J u r i j Szimonov. 1971. I X . 19» 2 1 , 23, 26. C s a j k o v s z k i j , P.: A PIKK DÁMA. 0. 3 f v . , TT.— Diszlet-jelmez : Vlagyimir Dmitrijev Rend.: Borisz P o k r o v s z k i j Vezényel: Borisz H a j k i n . P r o k o f j e v . Sz.: SZEMJON KOTKO. ü. 3 f v . Szöveg: K a t a j e v és Prokofjev. D i s z l e t-jelmez : V a l e r i j Levental Rend.: Borisz P o k r o v s z k i j Vezényel: Fuat Manszurov.

(Itt lehet böngészni még nagyon sok érdekes vendég-előadást)

Csajkovszkíj élt-halt a rokokó zenéért, a Pikk dámába emiatt került be a Pásztorjáték. Jó kis zene ez, olyan, mintha Mozart posztumusz alkotása lenne. Ha bájosan-humorosan adják elő, akkor szórakoztató, erre jó példa a MET 1999-es előadása. Az előadás nehézsége abban is rejlik, hogy egészen más stílus, így más hangi adottságokat és éneklési módot igényel, mint az opera többi része. 


714 Heiner Lajos 2022-11-11 14:38:43 [Válasz erre: 707 ladislav kozlok 2022-11-10 18:06:53]

Az Operák Operája a Falstaff.

 

Kikacagjuk magunkat, másokat.

 

Mindent. És mindenkit.


713 Edmond Dantes 2022-11-11 14:23:47 [Válasz erre: 708 parampampoli 2022-11-10 23:17:15]

A Bolsoj pesti Pique Dame-ját (1971) hasonló szereposztással láttam, de Lizát Visnyevszkaja énekelte és sajnos nem tudom, ki énekelte a Grófnőt és hogy ki vezényelt. Remek opera...csak a Pásztorjátékot, csak azt tudnám feledni ...


712 Klára 2022-11-11 13:05:40 [Válasz erre: 708 parampampoli 2022-11-10 23:17:15]

Egyik szereposztás ínycsiklandóbb, mint a másik! (bocsánat, képzavar, de a mondás így szól!) Tényleg, nehezen tudnék választani! A Bolsoj élőben, ráadásul Obrazcova és a többiek! A képzeletbeli vetélytárs, Martha Mödl alig 80 évesen, és az aranyos Mirella Freni, aki tőrőlmetszett olasz létére bámulatos az orosz operákban is!  Ez utóbbit ismerem, valóban csodálatos előadás. De tartsunk sorrendet, vannak már Pikk Dámák, akik elsőbbséget élveznek. Utánuk jöhet Obrazcova és a Bolsoj...


711 Klára 2022-11-11 11:40:39 [Válasz erre: 707 ladislav kozlok 2022-11-10 18:06:53]

"De gustibus non est disputandum""

Én az ilyen összehasonlítgatásokba nem mennék bele! Minden operának vannak szép részei, van mondanivalójuk, de a tetszés - nem tetszés egyéni megítélés kérdése. Ezt ne rójuk fel egymásnak, ha lehetséges!


710 takatsa 2022-11-10 23:58:23 [Válasz erre: 708 parampampoli 2022-11-10 23:17:15]

Igen, a Pikk dáma egy egészen fantasztikus opera. Annyira a hatása alá kerültem, hogy hirtelenjében nem  is tudom, hogy ezek után milyen operát hallgassak. 


709 takatsa 2022-11-10 23:56:00 [Válasz erre: 707 ladislav kozlok 2022-11-10 18:06:53]

"Szeress, és tégy, amit akarsz." - ennél tömörebben és találóbban nem lehet definiálni a szabadságot. :)


708 parampampoli 2022-11-10 23:17:15 [Válasz erre: 704 takatsa 2022-11-07 16:06:15]

Én is nagyon szeretem a Pikk dámát. Favoritjaim:

Bolshoi Teatr (1983) - Atlantov, Milaskina, Obrazcova, Mazurok , Szimonov

https://www.youtube.com/watch?v=UtsZpm3k914&t=54s

Wiener Staatsoper (1992) - Atlantov, Freni, Mödl, Chernov, Lejferkus, Ozawa

https://www.youtube.com/watch?v=Gao1hpqkxCE

 


707 ladislav kozlok 2022-11-10 18:06:53 [Válasz erre: 704 takatsa 2022-11-07 16:06:15]

Hogy miért mondtam, hogy a Fidellio az operák operája, mert AZ, a  szabadság  apoteozisa.


706 takatsa 2022-11-07 20:03:46 [Válasz erre: 705 Heiner Lajos 2022-11-07 18:18:58]

Köszönöm Lajos a hozzászólásodat, igen, ez az egyik legnagyobb opera, ebben maximálisan egyetértünk. 


705 Heiner Lajos 2022-11-07 18:18:58 [Válasz erre: 704 takatsa 2022-11-07 16:06:15]

Nagyon örülök az írásodnak.

A Pikk dámát legutóbb 1999 júniusában  láttam "élőben",  a STOPban.

Ozawa dirigált.

A szereposztásban Hvorostovsky, Leiferkus, Gorchakova. 

Egy "fiatal" Öreg grófné, Rita Gorr. Nem döntötte meg Martha Mödl rekordját, ő 80 éves volt, amikor, szintén a STOP-ban, megcsodálhattam e szerepben.

S Domingo (1999) Hermannként. Azt hiszem, ez az operairodalom legnehezebb tenorszerepe.

Nem Otello, nem Trisztán.

Ez.

Mind a hét jelenetben színen lenni.

A földszint 13. sorában ültem.

Láttam az előadás végén közelről Domingot meghajolni.

Hamuszínű volt az arca.

Nem sminktől.


704 takatsa 2022-11-07 16:06:15

"Az operák operája nem a Don Giovanni, hanem a Fidelio", állította néhány napja egyik fórumtársunk. Inkább a Trubadur az operák operája, jött rá a válasz. Nagyon meglepődtem:  a Don Giovanni, a Fidelio vagy a Trubadur lenne az operák operája? Én ezt a meghatározást eddig egy másik alkotással, a Trisztánnal kapcsolatban hallottam. De van egyáltalán operák operája? Lehetséges ez? Nem tudom a választ erre a kérdésre, sőt még azt sem tudom megmondani, hogy számomra melyik a legkedvesebb opera, mert úgy vagyok vele, hogy mindig az az operák operája, amellyel éppen intenzíven foglalkozom. Így most szeretettel nyújtom át nektek Csajkovszkij Pikk dámáját, amely szintén pályázhat az operák operája címére.  Mert ez az opera Csajkovszkij életművének szintézise és betetőzése, tartalmát és terjedelmét tekintve is wagneri léptékű, félelmetes szépségű alkotás. Minden van benne, szeretet és gyűlölet, bánat és öröm, nagylelkűség és önzés, gyilkosság, önfeláldozás, sírás és kacagás, nosztalgia, melankólia, szenvedély, őrület, és főleg zene és zene és zene, ismerős és sohasem hallott dallamok, világhíres áriák, Mozart és orosz népdal, minden ami emberi, hullámzik, árad, hömpölyög és zakatol, benne van az egész világ: Csajkovszkij. El lehet merülni ebben a zenében, és el lehet veszni benne, nekem is egy hónapig tartott, amíg úgy-ahogy kievickéltem belőle. 

Csajkovszkij és Dosztojevszkij: ez a két alkotó, akik művein keresztül megtudtam azt, hogy a gyűlölt Szovjetúnión túl, illetve nem is túl, hanem pontosan ott, van valami más is: az orosz lélek. A nyugati ember számára egy idegen, nyers, rejtelmes, kicsit félelmetes,  de ismeretlenségében is ismerős világ, amely mint a hamu alatt izzó parázs, tartogat valamit a már elveszettnek hitt és elfelejtett emberi melegségből. Ez az opera át van itatva az orosz lélekkel. Erről az orosz lélekről ír Dosztojevszkij és erről az orosz lélekről szerez zenét Csajkovszkij. Ez a két szerző az, aki az orosz lélekről megindítóan őszintén, szeretettel és együttérzéssel, a nyugat számára is érthető nyelven tudott beszélni, hidat képezve a nyugati- és a keleti kultúra között. Ez a szépséges, de törékeny kis híd azóta is áll, reményeim szerint rendíthetetlenül, ezekben a vészterhes időkben.

Ebben az operában számomra a legmegindítóbb, Csajkovszkijnak az opera összes szereplője felé áradó szeretete és empátiája, az a vágya, hogy a negatív szereplőkben is megtalálja és felmutassa az emberi jóság parányi morzsáját, és ettől a vágytól válik hitelessé, igazzá és szépségessé ez a semmihez sem hasonlítható zene. Ilyen fokú empátiára csak az képes, aki maga is sokat szenvedett, és Csajkovszkijnak alaposan kijutott a szenvedésből, hiszen a csillogó és sikeres zeneszerzői pálya ellenére egész életében magányos, párkapcsolataiban sikertelen, szeretre és megértésre áhítozó ember volt. A zeneértők egyöntetű véleménye, hogy az Anyegin  a legnépszerűbb, de a Pikk dáma a legnagyszerűbb operája Csajkovszkjnak. Az opera bemutatója 1890-ben volt Pétervárott, három évvel Csajkovszkij máig is tisztázatlan halála előtt. 

Lehetséges-e egy ilyen nagyszabású és sokrétű műnek, minden igényt kielégítő előadása? Azt hiszem, hogy nem, én legalábbis hosszas keresgélés után sem találtam ilyen előadást. Éppen ezért, három nagyszerű előadást teszek most elétek, amelyek - úgy gondolom - szerencsésen kiegészítik egymást, bemutatva a mű komplexitását és többfajta értelmezési lehetőségét. 

Elsőként a Mariinsky színház 1991-es előadását ajánlom a figyelmetekbe. Egyrészt azért, mert a Mariinsky színház nem kerülhető meg, hiszen az opera bemutatója is itt történt, másrészt ez egy történelmi hűségű, hagyományos rendezésű, színpompás előadás. Ha valaki elsőként ismerkedik az operával, akkor ez a jó választás, mivel az opera története ebben az előadásban követhető a legzavartalanabbul, minden rendezői önkénytől mentesen. És persze megcsodálhatjuk az ifjú Gergievet, vagy a nagyon kevés felvételen hallható nagyszerű tenort, Gegam Grigoriánt (Asmik Grigorian apukáját), vagy Tomszkij szerepében Leiferkust, a híres orosz baritont. A DVD-mről készítettem a videót, sajnos a gyári DVD sem jó képminőségű, viszont mindkét hangsáv (sztereó és 4 csatornás) elsőrendű.

Másodikként a MET 1999-es felvételét ajánlom. Ez egy típikus MET produkció, szép díszletekkel, aprólékosan kidolgozott részletekkel, kiváló szereplő-gárdával, és mindez leöntve egy icipici ragadós cukormázzal. Érdekes megfigyelni azt, hogy 8 év alatt mennyit változott Gergiev elképzelése a műről. Számomra két dolog miatt fontos ez a felvétel. Egyrészt Gorcsakova miatt, akinek talán ez az egyetlen MET video-felvétele, és ez a produkciója is (mint minden más felvétele) lélegzetelállító. A Végzet hatalma és a Prokofjev opera után ez a harmadik Gorcsakova felvétel, amit itt a topikban közzéteszek. És persze itt van Hvorostovsky, aki úgy énekeli Jeleckij áriáját, mint se előtte, se utána, soha senki más. Ez már nem is éneklés, hanem a kommunikáció valami egészen más, közvetlen, az érzékszervektől független formája; lélektől-lélekig. Föltétlenül javaslom, hogy nézzétek meg erről a felvételről a Pásztorjátékot, az ehhez hasonló jelenetek színrevitelében verhetetlen a MET. És persze Domingót is meg lehet csodálni, hogyan küszködik ezzel a számára teljesen idegen nyelvvel és szereppel. 

És végezetül a 2007-es párizsi felvétel. Ez egy modern rendezés, Herman nem halt meg, hanem egy elme-elfekvőben vegetál, és az egész opera az ő felbomlott agyában pereg, újra és újra, végnélkül ismétlődve. Ez egy érdekes rendezői elgondolás, és tulajdonképpen visszatérés Puskin novellájához, ahol Herman nem hal meg, hanem megbolondul. A probléma az vele, hogy Csajkovszkijnak nem tetszett a novella befejezése, és éppen ezért alaposan átdolgozta a testvérével együtt a librettót. Tehát a rendezői elképzelés éppen ellentétes Csajkovszkíj akaratával. És persze van benne sok ellentmondás, időnként belenyúltak a szövegbe is, ha az ábrázolt szituációhoz nem illett, sok  az önkényes megoldás, és úgy gondolom, ha valaki ezen a felvételen látja először a művet, akkor nem fogja megérteni magát a történetet. De. De... Majd meglátjátok, ez egy csodálatos előadás, és a mű sokkal mélyebb rétegeit érinti és tárja fel, mind az előző kettő. Ez köszönhető egyrészt Rozsgyesztvenszkijnek, aki 76 éves volt a mű előadásakor, és úgy látom, sokkal többet tud Csajkovszkijról, az életről és a halálról, a szeretetről és a gyötrődésről, magáról az emberi létről, mint Gergiev. Számomra egészen elképesztő az a mélység és beleélés, amit általa a zenekar produkál. És ott van minden idők legnagyobb Hermannja, Galouzine. Én nem is értem, hogy lehet így énekelni, hogyan lehet egy emberben ekkora elementáris erő, és hogyan lehet egy szerepet ennyire átélni, mint ahogyan ezt ő teszi. Szóval ez egy nagyon jó előadás, a többi énekes is fantasztikus, egyedül Liza halványabb, de éppen ezért van három felvétel, mert az megoldhatatlan, hogy egy ekkora mű minden szereplőjének a legjobb alakítója, ugyanabban az időben, ugyanazon a helyen legyen, ilyen Isten-áldotta pillanat szinte sohasem fordult elő a történelemben.

Az előző bejegyzésemben található linkekre kattintva megnézhettek és egymással összehasonlíthattok, a három előadásból néhány jellemző jelenetet.  A három komplett, és a demóknál sokkal jobb hang- és képminőségű (magyar, angol, német, francia, spanyol és olasz feliratot tartalmazó) opera-előadás letöltési linkje tőlem kérhető magánban, 11.26-ig.


703 takatsa 2022-11-06 14:48:18

Senki többet Ligetiből? Sebaj, lépjünk tovább.

1-2 napon belül jelentkezem az új opera-feliratommal. Előzetesként és kedvcsinálónak közzéteszek néhány részletet,  "egy opera - három előadás" címen.  Az alábbi linkekre kattintva az opera 1-1 részletét láthatjátok, három különböző, (sok szempontból eltérő, de nagyszerű) előadásban. 

Részlet 1.   Részlet 2.   Részlet 3.   Részlet 4.   Részlet 5.


702 takatsa 2022-10-03 17:48:39

Elkészült a következő magyar nyelvű feliratom, innen töltheti le minden érdeklődő Ligeti György Le Grand Macabre c. operájának teljes verzióját 3 hétig, magyar felirattal. (Lejátszás a szokott módon, Vlc videoplayerrel, a magyar felirat automatikusan indul, de választható angol, francia, német és orosz felirat is.)
Ez egy élő felvétel a barcelonai  Grand Teatre del Liceu 2011-es előadásáról. A szereplők: Chris Merritt (Piet the Pot), Inés Moraleda (Amando), Ana Puche (Amanda), Werner Van Mechelen (Nekrotzar), Frode Olsen (Astradamors) és Barbara Hannigan (Venus / Gepopo). A karmester Michael Boder, rendezte Àlex Ollé és Valentina Carrasco. Ez egy fantasztikus előadás, nagyszerű modern rendezéssel, lenyűgöző díszlettel és vizuális effektusokkal, minőségi énekes gárdával, akik közül külön kiemelném Barbara Hannigant, aki a XXI. századi zenei életnek egy egészen különleges és zseniális képviselője, nemcsak nagyszerű, és minden zenei stílusban  otthonos énekes, akinek a színészi teljesítménye is lebilincselő, hanem elsőrangú karmester is. A youtube-on nagyon-nagyon sok felvétele megtalálható, amelyek közül talán legemlékezetesebb Gershwin adaptációja, Poulenc la Voix humaine operájának előadása, amelynek egyszemélyben énekese és karmestere, vagy Mozart Requiemjének vezénylése. Aki régebben letöltötte tőlem Benjamin Written on Skin c. operáját, abban is megcsodálhatta Barbara Hannigan alakítását.
A Le grand macabre Ligeti egyetlen operája, amelyet a szerző 1974-1977 között írt, Michel de Ghelderode belga avantgárd író drámája alapján. A művet 1978. április 12-én, a Stockholmi Királyi Operaházban mutatták be először, svéd nyelven, majd angol, francia, olasz és dán nyelven Európa számos helyén bemutatták, a magyarországi premierre 20 évvel később, 1998-ban, a Thália színházban került sor. Az eredeti operát Ligeti 1997-ben, a salzburgi bemutatóra, jelentősen átdolgozta, ezt az új változatot játsszák napjainkban is. Magyarországon legutóbb 2017 május 26-án, az Erkel Színházban, német nyelven, koncertszerű előadásban láthattuk a darabot.
Ez az opera egy abszurd és groteszk misztériumjáték, amelynek a története viszonylag egyszerű. A Halál megérkezik Breughellandba, egy képzeletbeli országba, hogy a velejéig romlott és javíthatatlan emberiséget, éjfélkor véglegesen elpusztítsa. Találkozik a részeges Piettel, és őt lovaként használva folytatja útját a városba. Útközben találkozik a csillagásszal, akinek megöli szadista és szexmániákus feleségét. De a városba, a hercegi palotába érve, maga a Halál is kísértésbe esik, és annyira lerészegedik, hogy elszalasztja az éjfélt, így elmarad az emberiség végső pusztulása. Bár mindenki azt hiszi, hogy meghalt, lassan-lassan rájön, hogy életben maradt, ki-ki ott folytathat mindent, ahol abbahagyta. De a végső konklúzió mégsem ez, hiszen a fináléban felcsillan egy halvány reménysugár, talán nemcsak lehetne, hanem lehet is másképp élni, ezt énekli a szerelmespár, fokozatosan kiegészülve az opera többi szereplőjével. Ezt a reménységet, ezt az icipici katarzist vihetjük magunkkal, arra gondolva, hogy ez az opera most sokkal aktuálisabb, mint 1978-ban volt, hiszen fenyegető közelségbe került a saját kis apokalipszisünk, amely rákényszerít minket arra, hogy életen-halálon gondolkozzunk.
Ligeti György anti-operának nevezte a művét, de azt hiszem nem volt igaza, mert ez egy anti-antiopera, visszatérés az opera eredetéhez,  a mozdulatok, a kimondott szó, az emberi hang, a zörejek, a káosz és a megvalósuló rend ősforrásához, ahhoz a pillanathoz, amikor az Isten saját képmására teremtett ember, az elmúlt idők öröméből-könnyéből, kincseiből és szemétjéből, jó és gonosz tetteiből,  tehát abból a katyvaszból, iszamos-zavaros hordalékból amely körülvesz minket, egy új világot épít: az éjszakából új reggel születik.
Aki nem ismeri ezt az operát, az nagyon meg fog lepődni, de annak is meglepetés lesz, aki azt hiszi, hogy ismeri, mert ez a barcelonai felvétel igazi releváció, ezt mindenkinek látnia, hallania kell. Szánjunk rá két órát az életünkből, és ne álljunk fel 10 perc után, hanem hagyjuk, hogy átjárjon és hatalmába kerítsen minket ez a nagyszerű zene, amelyben Ligeti tükröt tart elénk: nézzétek, ilyenek vagytok, ilyen ocsmányok és ilyen szépek. És azután csendesen örüljünk annak, hogy Bartók és Kurtág mellett Ligeti is egy ilyen nagyszerű operával ajándékozta meg a világot és ajándékozott meg minket.


701 macskás 2022-10-03 09:02:35 [Válasz erre: 700 Heiner Lajos 2022-10-02 21:00:51]

Igen :)


700 Heiner Lajos 2022-10-02 21:00:51

Hétszáz, nyaú.

 


699 takatsa 2022-10-02 19:54:18

Hamarosan...


698 ladislav kozlok 2022-09-26 11:14:52 [Válasz erre: 697 ladislav kozlok 2022-09-17 18:29:20]

A kulonbség  a két Domingo kozott - a 35 éves elszántsága, entuziazmusa  és a 60  éves  élettapasztalata. / kb. mint a szexben / 


697 ladislav kozlok 2022-09-17 18:29:20 [Válasz erre: 696 ladislav kozlok 2022-09-17 18:17:28]

Megtaláltam az egész eloadást, nézem és hallgatom.  


696 ladislav kozlok 2022-09-17 18:17:28 [Válasz erre: 695 Klára 2022-09-17 17:05:15]

Meghallgattam a Tubuson, sajnos csak részleteket.


695 Klára 2022-09-17 17:05:15 [Válasz erre: 693 ladislav kozlok 2022-09-17 16:25:38]

Kedves Laci, köszönöm a tippet, meg fogom hallgatni, biztosan nagyon jó lesz és tetszeni fog. De mivel Takatsa fórumtárs figyelemre méltó ajánlata a Scala 2001 előadásra szólt, azt néztem, hallgattam meg! Te megnézted a 2001 Scala felvételt?


694 Heiner Lajos 2022-09-17 16:57:09 [Válasz erre: 693 ladislav kozlok 2022-09-17 16:25:38]

Számomra ez a felvétel az etalon. Márta jópár éve írt egy hosszú cikket, összevetette Domingo Otello-felvételeit.

Mártával szinte mindig egyetértek. Egy dologban nem. Szerinte a XX. században a legnagyobb Otellot Carlos Kleiber dirigálta. Szerintem Panizza.


693 ladislav kozlok 2022-09-17 16:25:38 [Válasz erre: 692 Klára 2022-09-14 16:43:54]

Klárikám, hallgasd meg a 1976 felvételt  a Tubuson. Érdekes lesz osszehasonlítani a 2001 felvétellel. / Scala di Milano, Kleiber, Domingo, Freni Cappuccilli. /


692 Klára 2022-09-14 16:43:54 [Válasz erre: 688 Klára 2022-09-11 11:43:50]

Folytatás

A Scala Otello előadásának felvétele 2001-ben készült, az akkori technikai feltételeknek megfelelő minőségű, a high-tech kedvelőinek talán nem elég jó, ez legyen az ő problémájuk! Domingo a Scala előadás idején 60 éves, de énekesként gyakorlatilag még kortalan, bármit elhiszünk neki! Különben sem jó Otellót túl fiatalon énekelni. Nem csak érett hang és vivőerő kell hozzá, hanem bizonyos tapasztalat is, nem csak énekesként, hanem úgy általában is. Az alakítása csúcs!  Nincsenek szavak, meg kell nézni! A covid alatti MET közvetítések jóvoltából szinte minden szerepében láthattuk, nincs ehhez fogható! A „Dio mi potevi” ária így ritkán hallható!  Briliáns rendezői megoldás, és a szereppel való tökéletes azonosulás, hogy az áriát térdelve, majd szinte a földre rogyva a ruhatartó  állványon található pompás vért és köpeny mellett énekli el, melyben az első felvonásban győztes hadvezérként színre lépett! Ahogyan a kétszíntes színpad is – fent Jago tereli Cassio szavait és gesztusait a számára megfelelő irányba, miközben Otello az alsó színten őrjöng, minden szava, minden rezdülése tökéletesen érvényesül! 

Desdemona szerepében  Frittoli is nagyon jó, a férje iránt érzett szerelem, a naiv  jószándék – ahogy folyamatosan  Cassio érdekében esdekel - és a drámai erő egyaránt megjelenik szerepformálásában. A velencei küldöttség megérkezésének jelenetében hangjának vivőerejét is bemutatja.  A 4. felv.. Fűzfadal és Ave  Maria képességeinek további oldalaival ismertet meg. A finálé két egyenrangú művész csodás jelenete.

Nucci nem elég erélyes, még a minden Jago által világgá ordított Credo is a töprengő ember meg-megszakított gondolatainak megfogalmazása, csak az utolsó mondatnál emeli fel a hangját. Inkább olyan lopakodó, csendes cselszövő - lassú víz partot mos típus, aki a tomboló Otello látványát csendes  mosollyal kíséri.   A velencei küldöttség megérkezése, Cassio kinevezése Otello helyére nagy csalódás Jagonak, egy egyúttal jó alkalom a cselszövés folytatására, de Otellóból féktelen dühöt vált ki, az őrjöngéssel párosult féltékenység megjelenítése prózai színpadon is megérdemelt sikert aratna. A jelenet zenei megvalósítása és a nagyszámú szereplő mozgatása a rendezőt is megdolgoztatja, Muti remekül fogja a kiváló zekekart és kórust, ami ilyen zenével és annyi emberrel nem kis feladat!

Érdekes, hogy a londoni előadás egyes helyeken mennyire eltérő rendezői felfogást valósít meg, és ettől akár Otello, akár Jago egészen másként jelenik meg, de megfogadtam, hogy nem állítok fel párhuzamokat. (a londonit csak ez után nézem meg, de mint írtam, azt nagyon jól ismerem, akaratlanul is bevillannak az emlékképek.) Csak megtekintésre tudom ajánlani!


691 takatsa 2022-09-11 15:13:31 [Válasz erre: 690 Klára 2022-09-11 15:07:08]

Én saját szakmámban azt tapasztaltam, hogy az ember annál bátrabb, minél kevesebbet tud. Lehet, hogy ez a rendezőkre is igaz.


690 Klára 2022-09-11 15:07:08 [Válasz erre: 689 takatsa 2022-09-11 13:14:48]

Otelló létezését a dráma illetve az opera első pillanatától meghatározza a léte, a származása, ami még a győzelmes hadvezért is nyomasztja. Hiszen Verdi egyik legcsodálatosabb szerelmi kettőse is arról szól, hogyan, milyen módon ébrednek érzelmek Desdemonában Otelló iránt, és viszont! Mivel Otelló katona, aki a csatamezőn a tiszta helyzetekhez szokott - győztes illetve vesztes felek állnak szemben egymással - nincs tisztában a különféle cselszövések módjával, rejtelmeivel, ezért esik oly könnyen a cselszövés áldozatául.

Nekem egy bizonyos határig a modernizált müncheni Otelló is tetszett, Anja Harteros és Kaufmann alakítása, éneke csodálatos volt, Kirill Petrenko a zenei feladatot csodálatosan oldotta meg.  A rendezés, az egyetlen szobára redukált cselekmény (?) csak azt veszi el, amitől Otello az aki, és az operában az történik, ami történik! Lehet, hogy a rendezőnek kissé el kellett volna mélyednie Shakespeare örökérvényű drámájában is!


689 takatsa 2022-09-11 13:14:48 [Válasz erre: 688 Klára 2022-09-11 11:43:50]

Kedves Klára, köszönöm a hozzászólásodat. A feketére mázolás érdekes kérdés. Egy biztos: ahogyan a Pillangókisasszonyban lényegi momentum az, hogy Cso-cso-szán japán és Pinkerton amerikai, és a tragédia alapja az a szakadéknyi kulturális-világnézeti különbség amely ebből adódik, ugyanígy az, hogy Otello "mór", és mindaz a tény ami származásából fakad, szintén a dráma egyik meghatározó mozgatórúgója. Ha ezt a tényt egy rendező nem veszi figyelembe, azzal nagymértékben redukálja és sérti a dráma szerkezetét és egy "szokványos" féltékenységi drámára silányítja Shakespeare és Verdi, ennél sokkal többről szóló  remekművét.


688 Klára 2022-09-11 11:43:50 [Válasz erre: 687 takatsa 2022-09-10 10:01:34]

Kedves Takatsa! Köszönet és köszönet mint mindig! A két "minta-részlet" csodálatos! Én a ROH Otelló előadást a Mezzo tv és a beszerezhető DVD jóvoltából töviről hegyire ismerem és fantasztikusnak tartom, Kaufmann addigi pályájának csücspontja, méltó partnerekkel és  Antonio Pappano jóvoltából kiváló énekkar és zenekar közreműködésével. Tudom, nem mindenki osztja ezt a véleményt - szíve joga. Érdekesség, hogy a londoni bemutató után az előadás rendezője és persze Kaufmann is több kritikát kapott, mert nem volt feketére maszkírozva, és sokan ebben a hitelesség hiányát vélték felfedezni. Egyéb kifogás nem jutott eszükbe?

A 2001-es Scala változat előttem ismeretlen, de valószínűleg az is remek. Domingoval kapcsolatban egy apró, de érdekes momentum: sokak szerint nem voltak magas hangjai, konkrétan nem volt meg az a bizonyos "magas C"-je. Nos, Birgit Nilsson önéletírásában sokszor szerepel Domingo neve, a közös fellépések kapcsán és a pályatársi megbecsülés okán is. Nilsson kitért erre a kritikára, és állította, hogy Domingonak megvolt a magas C-je. Én Nilsson-nak hiszek! De aki benevez ennek a felvételnek a megtekintésére, személyesen is meggyőződhet sok mindenről! 

 






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.