Bejelentkezés Regisztráció

Hozzászólások a Momus írásaihoz


7402 smaragd 2021-02-20 06:01:33 [Válasz erre: 7401 lujza 2021-02-20 03:25:46]

Kedves Haandel!

Megrendített halálhíred és nem is tudom elhinni. Hosszabb ideje nem írtál, de mégis, mintha itt lettél volna velünk. Így érzem most is, nickneved mögé bújva rejtőzöl valahol ott fent és figyelsz ránk, olvasod a "momus"-t. Ugye?

Most látlak először, a fényképen. Most olvastam először az életedről. Sajnálom, hogy nem ismertük egymást.
Kassa mindennél erősebben egybefűzi láthatatlan lelki szálainkat. Nem tudtam, hogy kassai vagy. 

Halálod előtt egy héttel a Fő utcán, a Színház mellett kávéztunk a csodaszép nyárvégi napon. Ez az élmény olyan pecsét, ami most már égi lényeddel is összeköt.

Vigyázz ránk!


7401 lujza 2021-02-20 03:25:46

Kedves Zéta én mindig örülök az írásaidnak, de most az egyszer nagyon elszomorítottál! Nem tudom, hogy halálhír mikor rendített meg utoljára ennyire, pedig sajnos mostanában elég sok volt belőle itt is és a környezetemben is.

Haandelt személyes ismerősömnek tekintettem, mert néha leveleztünk privátban is, és sokat segített nekem is. Nem ismertem, lassan jöttem rá, hogy férfi lehet, aki nem Magyarországon él, sőt a magyar mintha nem is egészen az anyanyelve lenne, a csodás szókincse és kifejezésmódja ellenére se. Nagy szív és nagy lélek volt, tele finomsággal, érzékeny humorral és iróniával.

Egyszer már eltűnt kis időre, amikor túl nagy veszekedések voltak itt. Akkor írtam neki, hogy mennyire hiányzik, gondolom, nem én egyedül, mert újra visszajött. Tavaly mintha akkor tűnt volna el, amikor a karantén kitört, és nem voltak élő közvetítések, én magamban ezzel magyaráztam a távolmaradását. És lehet, hogy mire igazán hiányolni kezdtem, talán már nem is volt az élők sorában. Nem tudom, hogy lehetne betölteni az űrt, amit maga után hagyott? Itt gyakran jönnek-mennek emberek, én se voltam mindig itt, és nem is leszek, de az ő munkája a saját topicjában (majdnem rovatát írtam) pótolhatatlan! Jó lenne valahol, valahogy egy jelet hagyni Róla, ahogy most egy ideig nézhetjük a fényképét, amíg újabb beírások át nem veszik a helyét.


7400 Búbánat 2021-01-07 14:41:40 [Válasz erre: 7394 Búbánat 2021-01-06 10:07:02]

Katolikus Rádió – „Dallamív”

2021. január 07. csütörtök 11:30 - 12:00

Sólyom-Nagy Sándor énekel

Szerkesztő: Magyar Kornél

A 2020. december 30-án elhunyt Sólyom-Nagy Sándor operaénekesre emlékező műsorban a Kossuth-díjas művész - a Magyar Állami Operaház Mesterművésze ária- és dalfelvételeiből hallunk:

1. Richard Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok - Hans Sachs „orgona-monológja”, II. felv. Was duftet doch der Flieder”  (Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel:  Ferencsik János)

2. Richard Wagner: Parsifal - Amfortas monológja, I. felv. Wehnvolles Erbe, dem ich verfallen”  (Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara, vezényel: Ferencsik János)

3. Gustav Mahler: Egy vándorlegény dalai ciklusból:

- "Szívemben izzó kés van"

- "Az a drága szempár"

(Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara,  vezényel: Lehel György) – Hungaroton, 1980

4. Kodály Zoltán: Háry János -Toborzó „A jó lovas katonának de jól vagyon dolga. Eszik-iszik a táborba', semmire sincs gondja. Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet. Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret...”  (Sólyom-Nagy Sándor, km. a Magyar Állami Operaház Énekkara és Zenekara, vezényel: Ferencsik János) - Hungaroton, 1982 

 

Az elhangzott műsor visszahallgatható: itt


7399 Búbánat 2021-01-07 14:41:14 [Válasz erre: 7394 Búbánat 2021-01-06 10:07:02]

7398 tiramisu 2021-01-07 11:13:48 [Válasz erre: 7396 Edmond Dantes 2021-01-07 09:09:42]

Igen . Sólyom Nagy Sándor kiváló művész és kiváló ember volt.                               Nyugodjék békében .


7397 tiramisu 2021-01-07 11:13:47 [Válasz erre: 7396 Edmond Dantes 2021-01-07 09:09:42]

Igen . Sólyom Nagy Sándor kiváló művész és kiváló ember volt.                               Nyugodjék békében .


7396 Edmond Dantes 2021-01-07 09:09:42 [Válasz erre: 7393 lujza 2021-01-05 23:05:32]

Szerintem hirnev es elismertseg tekinteteben is "immer am Ort" volt...szerencsere.


7395 takatsa 2021-01-07 09:06:56

Maszkabál:

Szennai Kálmán megérdemelne egy szólóestet.


7394 Búbánat 2021-01-06 10:07:02 [Válasz erre: 7390 Búbánat 2021-01-05 13:27:48]

Holnap délelőtt a Katolikus Rádió műsorán szerepel:   

"Dallamív" "Sólyom-Nagy Sándor énekel"  

kezdés 11.30-órakor

(30 perc)

Szerkesztő: Magyar Kornél


7393 lujza 2021-01-05 23:05:32 [Válasz erre: 7392 Klára 2021-01-05 16:02:26]

Csak egyetérteni tudok, legszívesebben "lájkolnám" ezt a hozzászólást! Nagy művész volt, nem övezte hírverés őt, de jó volt hallgatni.


7392 Klára 2021-01-05 16:02:26

Szép és méltó megemlékezés egy nagy művészről. Sokszor, sokat láttuk - hallottuk  hazai színpadon.  Tudtam, hogy Bayreuthban gyakori vendég-énekes volt, láttam őt különböző közvetítések során. De a 238 előadás nagyon meglepett! Annyi mindennel, mindenkivel példálózunk, percemberkéket magasztalunk fel. Nem inkább az ilyen és ehhez hasonló teljesítményt produkáló igazi művészeket kellene piedesztálra állítani? Ilyenkor jó lenne egy, az életműek legalább egy részét bemutató emlékműsor valamelyik tv csatornán!


7391 takatsa 2021-01-05 14:07:10

Köszönjük a nagyon szép méltatást. Külön örülök, hogy a Krisztus oratórium meg lett említve. Első lemezeim egyike volt ez a csodálatos album, ahol még "Sólyom nélküli" Nagy Sándorként énekelt. A Nyolc boldogságot azóta sem hallottam senkitől így énekelni, elő sem kell vennem a lemezt, mert hangja bennem él.


7390 Búbánat 2021-01-05 13:27:48

„Elismert művészként is kivételes volt, hogy az efféle feladatoktól ódzkodó Ferencsik János elvállalta portrélemezének dirigálását”. „Immer am Ort” – Sólyom-Nagy Sándor halálára
(- zéta -, 2021-01-02)   [Főtéma]

Kiegészítésként hozzáteszem, hogy nemcsak Sólyom-Nagy Sándor portrélemezén vezényelt Ferencsik. 

Gulyás Dénes szólólemezét  (Donizetti-Verdi áriák) is Ferencsik János dirigálta.

https://www.discogs.com/D%C3%A9nes-Guly%C3%A1s-Donizetti-Verdi-Hungarian-State-Opera-Chorus-Orchestra-J%C3%A1nos-Ferencsik-Tenor-Arias/release/10877900


7389 tiramisu 2020-10-11 00:15:22 [Válasz erre: 7385 Kati 2020-10-10 22:43:43]

7388 tiramisu 2020-10-11 00:15:20 [Válasz erre: 7385 Kati 2020-10-10 22:43:43]

Vicces!?


7387 Edmond Dantes 2020-10-10 22:50:11

Kedves Szerkesztok, turelmesek es turelmetlenek leszunk :-) de leginkabb sikeres munkat kivanunk!


7386 Edmond Dantes 2020-10-10 22:48:01 [Válasz erre: 7385 Kati 2020-10-10 22:43:43]

Kinos, de sajnos egyaltalan nem vicces :-( varjuk a beszamolot.


7385 Kati 2020-10-10 22:43:43 [Válasz erre: 7384 Edmond Dantes 2020-10-10 22:07:03]

Ez az egész kezd egyre viccesebb lenni, már tényleg kínos.


7384 Edmond Dantes 2020-10-10 22:07:03 [Válasz erre: 7381 takatsa 2020-10-06 13:25:18]

Nos, mi derult ki a ma esti Poppean? Egyes hirek szerint "egeszsegugyi okokbol" csokkentett letszammal es kihagyott szamokkal tartjak meg az eloadast.


7383 Kati 2020-10-07 14:05:58 [Válasz erre: 7381 takatsa 2020-10-06 13:25:18]

Igazad van. Élni kell, a megfelelő biztonsági intézkedéseket betartva.


7382 Edmond Dantes 2020-10-06 14:15:52 [Válasz erre: 7381 takatsa 2020-10-06 13:25:18]

Privátban :-) egyébként mint látom, a mai Poppea-főpróba elmarad...


7381 takatsa 2020-10-06 13:25:18 [Válasz erre: 7380 Edmond Dantes 2020-10-06 10:10:57]

Ne tartson vissza semmitől a  Covid. Az életet élni kell, és nem lehet félelemben élni. Én nagyon kiváncsi vagyok az Operaház Poppeájára, és majd szombat este minden kiderül...


7380 Edmond Dantes 2020-10-06 10:10:57 [Válasz erre: 7379 -zéta- 2020-10-06 09:34:26]

Én azóta várom Székely Kriszta Hoffmannját -már írtam is róla- amióta bejelentették. A Hoffmann különben is speciális kedvencem és szerintem sok mindent kibír ... még egy rendezőcentrikus produkciót is. Csak -Lujzához hasonlóan- a covid engem is visszatart a színháztól. Ezért nem tudok színházi élményeket megosztani hosszabb ideje és sajnos még jó ideig. Ellenállok a csábításnak, pedig van csábítás: olyasmikre is elég könnyen lehet jegyet szerezni, amikre máskor szinte lehetetlen vagy csak hosszas várakozás után. (Poppea is be volt tervezve tavasszal, de a premier után -vagy még előtt?- kitört a járvány.)


7379 -zéta- 2020-10-06 09:34:26 [Válasz erre: 7378 lujza 2020-10-05 22:56:07]

Velem többször előfordult, hogy lelkesedtem Cseh Antalért, mélybasszusként is tetszett helyenként, meg magasabb baritonszerepekben is. (Bár ez a pendlizés életveszélyes játék.) De ezen az estén nem jött össze.

Bátor előadás a Poppea, mi több: szerethető, mégha a színpadi világa elüt a szokványostól. Kiváncsian várom, Székely Kriszta mit kezd majd a Hoffmann meséivel...


7378 lujza 2020-10-05 22:56:07

Kedves Zéta, nekem nem lett volna bátorságom leírni, hogy a Katona Poppeája jó, pedig én is így éreztem. Bár én még a premier környékén láttam, a zárlat előtt, amikor még Nagy Ervin volt Otho, de ő is tetszett, sőt nekem akkor Cseh Antal is. Félnék is most megnézni az Opera produkcióját, szerencsére a vírus jelenleg amúgy is távol tart az ilyen kirándulásoktól.


7377 Speranza 2020-09-24 13:50:48 [Válasz erre: 7376 Fabricius 2020-09-24 11:41:09]

Jürgen Sacher 2014 júniusában a Strauss-fesztiválon már fellépett Heródes szerepében, még a Szikora János-féle rendezésben, Manuela Uhl volt akkor a címszereplő. Sachert teljesen jól lehetett hallani abban a díszletben, egyáltalán nem tűnt a szerepre alkalmatlan hangnak, alakítása pedig legalábbis korrektnek volt nevezhető. Az igaz, hogy a hangfaja karaktertenor, de Heródest, bár eredetileg hőstenor szerep, elég gyakran Mimék szokták énekelni, ez a másik nagy csúcsszerepe a karaktertenoroknak, mivel főszerepet az ő hangfajukra nem nagyon írtak. Azt nem tudom, hogy most milyen lehetett Sacher Heródese, de nekem egyáltalán nincs rossz emlékem róla és nem is emlékszem, hogy akkor is ennyire szidták volna.


7376 Fabricius 2020-09-24 11:41:09

Heródessel kapcsolatban végig az volt az érzésem, hogy nem találja helyét a színpadon. Ez felveti a kérdést, hogy volt-e egyáltalán színészvezetés a rendező részéről! Abban is igaza van ppp-nek, hogy szinte az összes fontos jelenet a palota felső szintjére lett rendezve, ezáltal pedig akkusztikailag lett elcseszve az egész opera. A próféta viszont a zenekari árokból énekelhette a ciszternás részeket, így ő abból az állásból jobban hallatszott a többieknél, ami etikátlan húzás a karmester és a rendező részéről!  Lukács eleve erős drámai egyéniség, és remek jellemformáló színész, tulajdonképpen az egyetlen nagy hatású figura az egész rendezésben.


7375 Klára 2020-09-24 11:05:51 [Válasz erre: 7374 takatsa 2020-09-24 10:36:50]

De ha valaki mégis kedvet kapna, ha mástól nem, hát az ingyenjegy soha vissza nem térő lehetőségétől?

Egyébként nagyon optimista vagy: Ahányszor már előfordult, hogy egy kissé kétesre sikerült produkciót megismételtek, még jelen esetben is sor kerülhet rá!


7374 takatsa 2020-09-24 10:36:50 [Válasz erre: 7371 Klára 2020-09-24 09:18:03]

Az biztos, hogy ppp kritikája sokkal visszafogottabb volt, mint amit megszoktunk tőle, de azért nagyon távol állt a szerecsenmosdatástól. Mert a véleménye ugyanúgy lesújtó volt, mint Zétáé, vagy bármelyikünké a fórumban, akik látták az előadást. Hogy Gösh alulmúlhatatlan produkciójáról nem írt hosszú sorokat, ez érthető, mi már ezt megtettük. És, hogy nem Gösh az igazi felelős, ezt is helyesen írja. Hogy szinte egyetlen pozitívumként Lukács Gyöngyinek a zárójelenet alatti drámai nézését emeli ki, ez is minősíti az egész előadást. Örülök, hogy kiemelte Jürgen Sacher alkalmatlanságát is erre a szerepre, bár én Bándit sem szívesen hallgattam volna. Abban pedig teljesen igaza van, hogy Rálik ezerszer jobb Salome lett volna. Rálik a német operákban kiváló, emlékezzünk csak az Árnyéknélküli asszonyban, vagy a Walkürben nyújtott alakítására. 

Akik ppp kritikájától kedvet kaptak a Salome megnézésére ebben a szereposztásban, azoknak ingyenjegyet biztosítok (reménykedve abban, hogy az iszonyatos kudarcból tanulva, az operaház vezetősége soha, de soha többet nem tűzi műsorra a Salomét ebben a szereposztásban.)


7373 macskás 2020-09-24 09:58:59

7373


7372 Kati 2020-09-24 09:46:16 [Válasz erre: 7369 telramund 2020-09-23 21:26:52]

Én is megnézném, az biztos. A két kritika kifejezetten kíváncsivá tett.


7371 Klára 2020-09-24 09:18:03 [Válasz erre: 7370 lujza 2020-09-24 02:16:28]

Eredetileg arról volt szó, hogy a második előadást felveszik és majd valamikor sugározzák. Remélhetőleg nem éjszakai adásban!

A második kritika szerintem kissé szerecsenmosdatás ízű! Hogy a régi, bevált produkciókat miért cserélik le, ez igen jó kérdés!


7370 lujza 2020-09-24 02:16:28 [Válasz erre: 7369 telramund 2020-09-23 21:26:52]

Pedig elhiheted, hogy egy nagy tévedés volt ez a Salome! Bár én nem is láttam végig, mert menekülőre fogtam, de ahhoz eleget láttam és hallottam, hogy ezt megállapíthassam. Szerintem azért is írnak már másodszor róla, mert sajnos nincs más előadás, és ki tudja mikor lesz? Én ráadásul az írás végével még inkább egyetértenék: miért kellett egy jó produkciót lecserélni egy gyengébbre?

Egyébként a földszinten hátul volt egy kamera, az előadást rögzítették. Sőt, ki tudja, hogy nézők nélkül nem vették-e föl mégis valamikor?


7369 telramund 2020-09-23 21:26:52

Nem lehetett olyan rossz ez  a Salome előadás,ha két jó hosszú ktritikai is csámcsog rajta.Az első még érthető.Új produkció,a második a szokásos célból született,érezhető,hogy célja van ugyan de célba nem ér.minden erőlködése ellenéreKár,hogy a tv nem vette fel,biztos belenéznék,hogy mi istörtént ezen az estén .


7368 telramund 2020-09-23 14:19:58 [Válasz erre: 7367 Edmond Dantes 2020-09-22 19:48:48]

Tavaly én is örömmel vettem meg a méregdárga  könyvet,amely reményeim szerinrt  a játékok törénetét meséli el ,korabeli képekkel illusztrálva . Na messsze nem erről van szó és ,egy nagy csalódása volt az egész .Gyakorlatilag az utoldó pár évtizedet fogalalta magába mind a szöveg ,mind a képanyag.Átlapoztam azóta sem volt a kezemben!


7367 Edmond Dantes 2020-09-22 19:48:48

Par honapja en is orommel forgattam Szekely Gyorgy Salzburg-konyvet. Valosagos enciklopediaja nagy -es kevesbe sikerult- produkcioknak, nagy -es kisebb szamban kevesbe nagy- eloadoknak, alkotoknak, sok fotoval. Csak "nyomokban" = parszor volt szerencsem ott lenni 1-1 eloadason, nagy felhajtasra, pucc- es/vagy smukkparadera nem emlekszem. Kocsik nem hajthatnak be a "box-utcaba", de az automarkak szerintem nem okvetlenul jelzik a kozonseg, meg kevesbe a produkciok szinvonalat. Ezen az alapon igazi "muveszi" szinvonalert a monte-carloi kaszinoba kell(ene) menni. Na oda aztan mar delutan zudulnak a RR-ok, Bentley-k es Ferrarik ... es nem am kevert parkolasi rendben: RR/Bentley-parkolo balfele, Ferrarik jobbra. Vagy forditva. Legalabbis, amikor arra jartam. Mondom: jartam, sajnos gyalogszerrel.


7366 lujza 2020-09-18 02:23:30

Kedves Zéta, már megint csak egyet tudok érteni veled! És megnyugtattál, hogy semmit se vesztettem azzal, hogy hazamentem.


7365 -zéta- 2020-08-14 13:32:16

Azért a mai nap (aug.14) is megérne egy misét...;-)

született:
1901 • Franz Konwitschny, karmester († 1962)
1924 • Georges Pretre, karmester († 2017)
1951 • Kovács János, karmester
elhunyt:
1981 • Karl Böhm, karmester (sz. 1894)
1996 • Sergiu Celibidache, karmester (sz. 1912)


7364 lujza 2020-08-09 22:39:42 [Válasz erre: 7363 Heiner Lajos 2020-08-09 08:53:02]

Létezik olyan statisztika, hogy egyes hónapokban (pl. júliusban) magasabb a születések száma?


7363 Heiner Lajos 2020-08-09 08:53:02

A nagy nyári "felfutásból" számolj vissza kilenc hónapot, és eljutsz a legsötétebb, leghidegebb téli hónapokhoz. A tizenkilencedik-huszadik század fordulójakor nemhogy televízió nem létezett még, de nagyon sok helyen villanyvilágítás sem. Az embreknek csak el kellett foglalniuk magukat valahogy ...-)


7362 lujza 2020-08-09 01:14:07

Kedves Zéta, ezen a júliuson már én is tűnődtem korábban. De, hogy legyen még munkád, itt vannak a karmesterek is. Ma például ketten is születtek. :))


7361 ladislav kozlok 2020-07-04 21:59:07 [Válasz erre: 7358 Edmond Dantes 2020-07-04 21:48:24]

Nézd meg, vagy halgasd meg a muncheni  Vespres... aljasság  a kobon, mit muveltek Verdi  zenéjébol, ép balett - rock-ra ... 


7360 Speranza 2020-07-04 21:56:52 [Válasz erre: 7358 Edmond Dantes 2020-07-04 21:48:24]

Pedig a Vesprihez hozzátartozik a balettzene, az általam ismert felvételek többségén szerepel is (így Muti Scalás videofelvételén, illetve 1978-as firenzei felvételén is, vagy az RCA teljes stúdiólemezén). Az igaz, hogy az élő előadásokból gyakran khúzzák, akárcsak az Otello, a Trubadúr vagy Don Carlos balettzenéit, melyek kimondttan a párizsi köznöségnek tett engedményként készültek, utólagos betoldásként. A Macbeth balettzenéje "határeset", mert annak eredetileg is van egy rövidebb balettje, de a hosszabb verziót is gyakran beleteszik a felvételeken és előadásokon.


7359 Speranza 2020-07-04 21:56:50 [Válasz erre: 7358 Edmond Dantes 2020-07-04 21:48:24]

7358 Edmond Dantes 2020-07-04 21:48:24

A Szicíliai vecsernye balettzenéjéről tudomásom sem volt, amíg egy hónappal ezelőtt -dni- fel nem adta a Kimernyában. Nagyon Verdis zene volt, először a nyitányai között kerestem, szerencsére Muti összerakott egy lemezt Verdi-nyitányokból. -kórusokból és -balettzenékből és ezen keresztül találtam meg a Vespri-balettzenét. Apró csel volt, hogy -júniusban- az "Ősz"-tétel volt a feladvány :-) Azért érdekes, hogyan tud egyazon -számomra ismeretlen- karmester hitelesen elvezényelni (ráadásul hegedül is a Vivaldiban) két ennyire másfajta zenét.


7357 ladislav kozlok 2020-06-02 19:56:33 [Válasz erre: 7356 Héterő 2020-06-01 23:06:28]

Kérlek, magyarázd meg nekem privátban , mert nem egészen értem.


7356 Héterő 2020-06-01 23:06:28 [Válasz erre: 7355 daunerni 2020-06-01 19:45:53]

Az már igaz: ha a lyukkal van baj, mert nem ott van, ahol lennie kellene, akkor nem úgy használtatik, amint szokásos. Gyakorta szóba kerül manapság.


7355 daunerni 2020-06-01 19:45:53 [Válasz erre: 7353 gezakadocsa 2020-05-01 17:00:39]

Nagy kincsem volt, orosz kiadású hanglemezen a Goldberg variációk, természetesen Glenn Gould-dal (a korai változat.)

Sajnos alig-alig volt hallgatható, mert egyszerűen nem a közepén volt a lyuk. Szóval maga a lemez nyávogott. :-)


7354 márta 2020-06-01 19:12:43

Heiner Lajos kitűnő Berlioz-írásának elolvasása után, volt szíves részleteket mutatni nekem a DVD felvételből. Teljesen egyetértek elragadtatott véleményével, gyönyörű alkotás, nagyszerű muzsikálás! Jó, hogy fölhívta rá a figyelmünket.

A magam szakmája szemszögéből csak annyit szeretnék hozzátenni elemzéséhez: a filmfelvétel képileg is remek! Nagynehezen megtaláltam a tokon a rendező nevét: Sébastien Glas.

Izgalmasan világítja a hanyszereseket és a kórust is, a fények élesek. A vágás lendületes, de egyáltalán nem kapkodóan klipszerű. A rendező láthatóan jól ismeri a művet, tudja, mit kell mutatni, de néha nem csak mechanikusan követi a kottát, de üzen is, hogy ő mit tart lényegesnek. Az operatőrök is kiválóak. Szóval a film hangulata és színvonala teljesen méltó a muzsikáláshoz.


7353 gezakadocsa 2020-05-01 17:00:39

Héterő társunk megjegyzéseivel nem akarok, s a műszaki dolgokban nem is tudnék vitatkozni, csak arra tekintettel, hogy ismét terjedőben van a bakelit lemez, figyelmeztetés gyanánt írom le, hogy nekünk utoljára japán gyártmányú, direkt meghajtású, stroboszkópos lemezjátszónk volt, s bizonyos lemezek azon is nyávogtak, a stroboszkóp beállítása után is, vagyis talán nem a motor volt gyönge. Én arra emlékszem, hogy sok akkor új, nyilván nyugaton is tömegesen gyártott műanyag lemez már szemmel láthatóan sem volt teljesen egyenes (vízszintes, kellően merev), s a lejátszón hullámzott forgás közben, s ez okozta sokszor a nyávogást. A ma újonnan préselt ilyen lemezek már egyenesek (legalábbis amin föl van tüntetve talán az, hogy 180 g), de az áruk többszöröse egy CD-nek. Az én legidősebb fiam -CD-gyűjtemény után- ezekre kapott rá pár éve, s én (is) vadásztam össze neki már egy csomó LP-t,  zömében használtan, de olykor újakat is. Ő nem is használ mosót, hanem valami spéci kendővel törli le a lemezeket időnként. 






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.