Orbán: Passió magyar nyelven (1998)

Orbán: Passió magyar nyelven (1998) Cserna Ildikó - szoprán, Xavier Rivadeneira - tenor, Ambrus Ákos - bariton, Szüle Tamás - basszus ELTE Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar Elekes Zsuzsa - orgona Vezényel: Baross Gábor HUNGAROTON CLASSIC - HCD 31824

Posztmodern passió, mondhatnánk, ha ez a párosítás egyrészt nem hangzana annyira idétlenül, másrészt jelentene valamit. Mindenesetre sajátosan 20. századi ötlet a szöveg választás/felhasználás, mely a Károli Gáspár fordította János evangéliumot természetes könnyedséggel keveri erdélyi népi szövegekkel. Zenei anyaga egyszerű, könnyen megjegyezhető, de nem "olcsó" motívumokból, fordulatokból - skálamenetek, keresztmotívum, B-A-C-H, hangismétlés stb. - áll. Orbán régóta szakított a kötelező modernséggel. Fogalmazásmódja egyszerre szuverén és hagyománytisztelő. Magyar, de nem magyarkodó. Hatásos, de soha nem hatásvadász. A formai nagyegységek; Nyitókórus, Krisztus elfogatása, Krisztus és Kajafás, Krisztus Pilátus előtt, Krisztus halála, Krisztus feltámadása, Befejezés, számtalan apró tételből, helyenként mondhatnánk zártszámból tevődnek össze. Ez ugyan néha, az elaprózottság érzetét kelti, ám ugyanakkor segíti is a befogadást. Dramaturgiailag is különleges megoldás, ahogy Krisztus kínhalálát elbeszéli egy félelmében éneklő katona és a centurio párbeszéde által. "Talán csak nem babonából énekelsz, katona?" "Uram, túl sokat láttam ahhoz, hogy ne féljek, ha szabad itt tréfálkoznom." Majd Máriát halljuk, ugyan azzal a dallammal, amelyet Krisztus és Kajafás jelenetének végén hallottunk, s újra a katona és a centurio mondja el, hogy a templom kárpitja meghasadt.

Orbán szakít a hagyományokkal és a Megváltó megszólaltatását tenorszólistára bízza. Nem tudom, mennyire volt szerzői szándék, de az a tény, hogy ezen a felvételen Jézust Xavier Rivadeneira, ha nem is zavaró, de jól hallható akcentussal énekli, új értelmet, értelmezési lehetőséget ad az egész műnek.

A mű könnyen emészthető, de értékes, ha nem is megrázó, de nem hagyja a hallgatót hidegen.

A Passió Baross Gábor felkérésére készült, így érthető, hogy a lemezen is az ELTE Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar működik közre. Hozzáteszem, tisztességesen. A szólisták, ha nem is falrengetőek, de teszik a dolgukat. Jól. Ez sem kevés.

Na, de a felvétel!

Kollégám a Living Stereo kapcsán bizonyára nem erre gondolt. Ez a felvétel ugyanis ötvözi egy stúdiófelvétel és egy koncertfelvétel összes hátrányát. Élőnek steril, sterilnek recseg. Szó szerint. Nem a barázda, hanem - gondolom - a dobogó, vagy a parkett. Na nem mindenütt, de ahol igen, ott nagyon zavaró. (6., 14. track)

Csak tudnám, hogy Bárány Gusztáv, aki "recording producer"-ként jegyzi a lemezt, vajon hol volt ezalatt? Az említett részek ugyanis előadói szempontból nem tűnnek annyira zseniálisnak, hogy zenei-rendezői szándékosságot véljek feltételezni. Így marad a slendriánság feltételezése. Kár.

Sajnos a lemezborítóval is meggyűlt a bajom. Arra nem is mondok semmit, hogy a jobb eladhatóság érdekében a címlapon egy ízig-vérig magyar passió csupán angolul szerepel, de azzal már nem tudok mit kezdeni, hogy a második oldalon a tartalomjegyzékben a hatodik nagy formai egységet Mária Magdolna-ként hirdetik, míg a szövegkönyvben ugyanitt Krisztus feltámadását olvasom. Természetesen ugyanarról van szó, mégis zavaró. Mint ahogy zavarnak a helyesírási/gépelési hibák. "hogy" helyett "hogv", "állítá" helyett "állitá" stb. vagy az a nyilvánvaló elírás a 9. oldalon, ahol Orbán György születési évének 1997 van megadva. Apróságok. Lehet mondani. De miért kell nekem egy ilyen jó lemez hallgatásakor ilyen apróságokkal bosszantani magam?