Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

Ámulatból ámulatba (Kožena, Rattle, Mozart)

2006-10-12 09:45:00 - zéta -

\"Kožena, Mozart Arias

Magdalena Kožená - mezzo-soprano
Jos van Immerseel - fortepiano
Orchestra of the Age of Enlightenment
Sir Simon Rattle

Universal / Deutsche Grammophon
477 6272

Nyájas Olvasó! Ha abban a tévhitben élsz, hogy számodra egy Mozart-árialemez nem okozhat meglepetést, hát kérlek, baktass el egy jobb lemezboltba, ahol már kapható Magdalena Kožena és Sir Simon Rattle közös CD-je!

Amikor a boltban kezedbe veszed a Universal legújabb kiadványát, még fölényesen mosolyogsz, bár belül már mocorog a kíváncsiság, vajon hogy fog szólni egy torokból ez a sok minden? A borítón ugyanis gyanúsan széles választék olvasható. Elhessegeted a problémát, végül is elég sok bóvlival találkoztál már, s megnyugodva hazaindulsz. Otthon a sietség legkisebb jele nélkül teszed be a CD-t a lejátszódba, és - nem számítva arra, hogy szükséges lenne megkapaszkodni - kényelmesen hátradőlsz.

Az első szám a Figaro házasságából Susanna híres Rózsaáriája (\"Giunse alfin… - Deh, vieni, non tardar…\"), már vagy százszor hallottad, kizárva, hogy meglepetés érjen. De már az első hangok után idegesen kapsz az addig elhanyagolt booklet után. Döbbenettel tapasztalod, amit egyébként hallasz is: minden idők leggyorsabb Rózsaáriájához van szerencséd. A biztonság kedvéért leállítod a lemezjátszót, s hosszas keresgélés után kiásod, hogy Böhmös lemezedhez képest majd egy perccel rövidebb az amúgy alig ötperces részlet. Újraindítasz hát! A lendületes tempó most is mellbe vág, viszont föltűnik, hogy a felvételen mégis minden benne van, aminek benne kell lennie. Sőt, tulajdonképpen tetszene is!

A második szám, Cherubino ariettája (\"Voi che sapete\") előtt most már elővigyázatosan ellenőrzöd a játékidőt, s amikor látod, hogy szinte egyezik régi lemezedével, megnyugszol - pedig nem kéne. Ugyanis alig leszel túl a bevezető zenén, már megint nyúlhatsz a kísérőfüzet után. Így még sosem hallottad a híres \"Asszonyok, lányok\"-at, az énekszólam ezer díszítéssel van tele, szinte alig ismersz rá. Hát persze, azok az átkozott kisbetűk, kiderül: a Mozart-kortárs Domenico Corri által készített ékesítményes változatot hallgatod. A helyzet bosszantó, de az előadás nagyon tetszik!

Innentől kezdve szemüveggel, booklettel felszerelkezve hallgatod tovább a CD-t, de persze nem tudhatod, hogy a későbbiekben még szükséged lesz a háromkötetes Zenei Lexikonra, sőt minimum a Grove-monográfiák Mozarttal foglalkozó kiskönyvére is, de az sem árt, ha előveszed Fodor Géza A Mozart-opera világképe c. nagyszabású alapművét.

A harmadik szám a \"Ch\'io mi scordi di te?\" kezdetű hangversenyária (K.505), amit persze a jó Wolfgang Amadeus eredetileg az Idomeneóba tervezett. Végre van időd részletesen belemélyedni a zenekari hangzásba. A Felvilágosodás Korának Zenekara Sir Simon Rattle vezényletével fantasztikus kíséretet biztosít. A korabeli hangszerek szokatlan fénnyel telítik meg a szólamokat, bár a csengés alapvetően nélkülözi a ma megszokott felhangdús, ámde fémes hangszínt. S a rondótéma kezdeténél megszólaló fortepiano (Jos van Immerseel stílusos játékával) megerősít benne, ezentúl nem szabad más felállásban meghallgatni ezt a remekművet. Kicsit döbbenettel konstatálod, hogy bár ez a hangversenyária a kedvenced, így még sosem volt szerencséd hallani. Innentől kezdve az eddig is szimpatikus énekesnőt úgy hallgatod tovább, mint egyik első számú kedvencedet. Magdalena Kožena ugyanis valami fantasztikus légiességgel siklik át a zenei anyagon.

Ezután három ária következik a Cosi fan tuttéból. Ez még rendben lenne, de a három áriát három különböző főszereplő énekli. Sőt, úgy tűnik, három különböző énekesnő! Despina áriája még csak a furfangos cselédlány/barátnő egyszerűbb lelkületét közvetíti, a korábbiakhoz képest meglehetősen tenyeres-talpas jelleggel. Fiordiligivel egy egészen más világba csöppensz, a hűséghez erőért fohászkodó, nagyon magányos hősnő szopránáriáját (\"Per pietá, ben mio\") a mezzoszoprán Kožena természetesen, magától értetődő királynői attitűddel abszolválja. Valamit nagyon nem értesz, de nincs időd töprengeni rajta, mert már Dorabellát hallod, a saját fachján. (Kožena nagyon ért a fokozáshoz, mi jöhet még ezután? - kérdezed magadtól.)

A meglepetések sora persze nem ért véget, de Te ezt ekkor már jól sejted. Altatásképpen két remekbeszabott ária, felettébb virtuózan. Elébb a Titus kegyelméből Vitellia két oktávot meghaladó rondója (\"Non piu di fiori vaghe catene\"), megint csak a szopránfach felsőbb régióiból, majd az űzött Ilia zaklatott (és rém nehéz) recitativója és áriája az Idomeneóból (\"Padre germani, addio!\").

Martin y Soler A jószívű zsémbes című operájából következik egy ária. Tébolyultan kapsz a fejedhez: mit keres ez itt, hát mégsem Mozart-áriaalbumot vettél volna? De bizony, a Mester bedolgozott a Burgtheatert kisegítendő egy áriával (K.583). Döbbenet! Persze a zene csak félig emlékeztet Mozartra, de szólni sem tudsz, nemhogy értékelni a helyzetet.

Hogy levegőhöz juss, még egy részlet a Figaróból, Cherubin első áriája (\"Non so piu, cosa son\"). Azon, hogy a Christa Ludwignál bő háromperces áriát Kožena fél perccel gyorsabban zavarja le, már csak jóindulatúan mosolyogsz. Persze, hiszen emlékszel a darabból, hogy a szereleméhes apród folyton rohan, mert az éber vetélytársak (a Gróf, Figaro, Bartolo, no és a kertész) a nyomában lihegnek minduntalan. Az eddig hallottak után már minden oly magától értetődőnek tűnik a lemezen.

Ismét valami négermunka, ezúttal Cimarosa operájához, A két báróhoz. Ezen a ponton ismét leállsz. Előkeresed egyetlen Cimarosa-operalemezedet, A titkos házasságot, és fölteszed találomra az egyik szopránáriát. Mozart zsenialitása eddig sem volt vitás - de hogy parodizálni is ennyire tudott, hát… kezded föladni. Kožena egyébként éppoly könnyed és virtuóz, mint előtte.

S végül megkapod a jól megérdemelt kegyelemdöfést a cikk eleji önelégültségért: egy újabb \"Rózsaária\", merthogy Wolfgangunk csinált egy B-verziót is (K. 577). Bár nem oly ihletett, mint az \"igazi\", viszont, ha lehet így fogalmazni: jóval virtuózabb annál.

A tanulság: sose nyilatkozz egy lemezről anélkül, hogy meghallgattad volna! S egy másik: vigyázz a tréfamesterekkel!
Kožena, Rattle, Mozart: forever!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.