Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

Magánreflekciók a csillagok állásáról

2000-10-08 00:00:00 Tóth Péter
\"Sólyom-Nagy Sólyom-Nagy Sándor
Wagner: Tannhäuser, Das Rheingold, etc.
Mahler: Lieder eines Fahrenden Gesellen
Hungaroton - HCD 31937
"Great Hungarian Voices"

avagy Sólyom-Nagy Sándor fénykorának digitális lenyomata

Az ember bement az operaházba, fél hétkor meghallgatta az első figyelmeztetést, ivott egy kávét a büfében, háromnegyedkor már kicsit aggódott, hogy hol lehet a világosító, aki beengedi majd abba a parányi helyiségbe, ami a királyi páholy felett búvik meg és amit a glancba öltözött nagyérdemű között egy vasajtón át, laza tornamutatvánnyal lehetett csak megközelíteni. A második figyelmeztető után persze előkerült a fejgépes és a szexképekkel kitapétázott 40 fokos hőségben megkezdődhetett a Commodore 64 életre lehelése. A feliratozás akkor még teljesen új dolog volt az operában és a technika sem állt igazán magas fokon. A teljes programbetöltés 6-7 percet is igénybe vett. Az ügyelő hét óra hét perckor mondta a mellette álló karmesternek a szokásos: tessék, karnagy urat, és általában ekkor fagyott le a gép. Ha aznap a Salome ment, szinte értelme sem volt megismételni a mutatványt, mert mire az egész rendszer felállt, már le is vágták szegény Jochanaan fejét. De a Tannhäuser a maga 10 perces előjátékával még adott némi esélyt. 1990 táján a főpróbahetet is beleszámítva kb. 30 alkalommal láttam és/vagy feliratoztam a Tannhäusert az Operában. Megrögzött Verdi- és Puccini-rajongóként kezdtem, és nem lelkesedtem különösebben a német mesterért. De valahogy -akaratom ellenére is - működni kezdett a zenedráma és én minden tiltakozásom dacára beleszerettem ebbe a műbe. Estéről-estére izgultam és reménykedtem, szántam és dühös voltam a szereplőkre. De persze csodák nincsenek. Tannhäuser, Wolfram, Erzsébet és a többiek, csak veszíthetnek. Újra és újra. Wolfram, a "wohlgeübter Sänger", ahogy a római elbeszélés előtt Tannhäuser jellemzi őt a legszánandóbb és legszeretnivalóbb operahősök egyike. Annyira emberi, hogy versenydalát és főleg az esthajnalcsillag-áriát nehéz könnyek nélkül végighallgatni.

Sólyom-Nagy Sándor CD-je nem mostanság készült. Még csak nem is az előbbiekben megidézett években. Hanem a legjobb időkben, a legjobb (esthajnal)csillagzat alatt. A Tannhäuser, a Rajna kincse, a Mesterdalnokok és a Parsifal 1978-ban Ferencsikkel és az Operaház ének- és zenekarával, míg Mahler: Egy vándorlegény dalai 1982-ben a Lehel György vezette Rádiózenekarral. Sólyom-Nagy hangja teljében, szerepkörének abszolút birtokosaként nem énekli, hanem éli a szerepeket. Nagy élmény újra és újra meghallgatni. Méltó helyre került a borítón az embléma: Great Hungarian Voices.

A kísérőfüzet korrekt, bár Kaisinger Rita elemzés helyett szívesebben idéz Sólyom-Nagy visszaemlékezéseiből és örültem volna - a múlt kísért -, ha a német szöveg mellé közölték volna a magyar fordítást is.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.