Hattyúdal? (A Magyar Rádió Énekkarának lemeze)

Missa Quinque Auctorum
CSEMICZKY, GYÖNGYÖSI, SELMECZI, ORBÁN, VAJDA kórusművei

A Magyar Rádió Énekkara
Vez.: Selmeczi György, Erdei Péter, Strausz Kálmán

Hungaroton
HCD 32457

A Hungaroton gondozásában jelent meg a Magyar Rádió Énekkarának, ha nem is teljes mértékben a legfrissebb, de mindenképpen a legújabb lemeze. Könnyen lehet, hogy egyben a legutolsó is - és most hadd tegyek egy kis kitérőt.

Nem hagyhatom szó nélkül a Rádió háza táján történő eseményeket, amelyek ráadásul - és sajnos - egyáltalán nem nevezhetőek elszigeteltnek a magyar zenei élet pillanatnyi folyásában. Az intézmény jelenlegi vezetése a zenei együtteseket immáron nem szükséges, hanem szükségtelen koloncnak tartja, és jelentős létszámleépítésre készül, ami gyakorlatilag a két társaság működésképtelenségét jelenti. A zenei együttesek új főnöknője már eddigi \"szakértelmével\" is felhívta magára a figyelmet: mindannyian ismerjük a viccet, amikor a pénzügyi revizor megnéz egy operaelőadást, és jelentést küld róla a főnökének - nos, a szóban forgó hölgy a viccet valósággá kívánja tenni, s ennek szellemében jelentős \"újítások\" pattantak ki elméjéből.

Pedig a Magyar Rádió Ének- és Zenekara nem csak egyszerűen egy a profi kórusok, illetve zenekarok közül. Jelentőségük óriási a kortárs (magyar) zenében, hisz működésük igen magas százalékában foglalkoznak a muzsika ezen szegmensével, minek eredményeképpen nemcsak számos koncerten, hanem még ennél is több rádió-, és lemezfelvételen csendülhetnek fel mai magyar alkotások. Némi képzavarral nyugodtan állíthatjuk, hogy a két együttes létszámának radikális csökkentése is az egész magyar kortárs zenekultúrára hatalmas csapást mérne, a megszüntetésükre pedig gondolni sem merek.

Ezért aztán a szóban forgó lemezt egyfajta szimbólumnak is tekinthetjük: öt mai magyar szerző hat műve (köztük a -dni- kollegám által korábban már megénekelt \"ötszerzős\" mise is) hallható a CD-n, három karnagy irányítása alatt. Hogy gyarapítsam a számsort: tizenöt év termése mindez.

A felsorolás azonban nemcsak leltár, valóban hallható jelentős különbség, mind a karnagyok, mind a szerzők terén. Ez persze normális esetben nem lenne meglepő, de ez az öt komponista azonos irányzathoz tartozik. (Ennek lényegét tömören talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy e szerzők vokális műveikben nem az adott metrumba \"kényszerítik bele\" a megzenésítendő szöveget illetve annak ritmusát, hanem a szöveg ritmusához - beleértve az értelmi szüneteket is - idomítják a metrumot - már ha van ilyen. Szintén jellegzetesség, hogy műveikben gyakran hallhatunk mantraszerűen ismétlődő ritmikus motívumokat. S ezeket a műveket annak dacára, hogy az előadó apparátust többnyire komoly feladat elé állítja, a kórusok igen kedvelni szokták - dallamosságuk, énekelhetőségük okán.) A darabok keletkezési időpontja és akusztikus élménye közt már nem állíthatók fel elsőre összefüggések, bár egy alaposabb tudományos elemzés talán ki tudna mutatni valamit az egyes szerzők kompozíciós technikájának változásáról. Azt azért feltétlenül megjegyezném: Gyöngyösi Levente átütő tehetségét bizonyítja, hogy az általa írt Magnificat kétkórusos előadó-apparátust igényel, ami önmagában is virtuóz zeneszerzői technikát sejtet, de ráadásul mindezt 21 évesen vitte véghez, és nem is akárhogy.

Az \"ötszerzős\" mise kapcsán csatlakoznom kell kollegám véleményéhez, kuriózumnak jó, de kompozíciónak nem igazán. Sajnos - vagy hál\' istennek - az öt ember öt különböző egyéniség, de ezáltal a mű öt, stilárisan és kompozíciós technikáját tekintve is különböző tételből áll össze, pontosabban nem áll össze. Meglehetősen szokatlan módon három tételben zongora is hallható, ez két esetben \"hagyományos\" kíséretet takar, azonban Selmeczi György Credójában ütőhangszerszerepet tölt be. A misén belül - de ez az összevetés igaz a szerző más műveivel szemben is - Csemiczky Kyriéjét érzem a legkevésbé sikerültnek, a lemezen hallható Deus creator omnium és Ave verum corpus is invenciózusabbnak, átgondoltabbnak tűnik.

Vajda János miséje (Missa in D) az egyszerűség jegyében fogant, a Credo tételt nem is zenésítette meg, de ezt az egyszerűséget persze Vajda szerzői stílusán belül kell értelmezni. Tipikusnak nevezhető az Orbán György által komponált Lux aeterna is - a szöveg részben a liturgikus rekviemszövegből, részben pedig Nagy László Adjon az isten című verséből való -, mely korántsem hatásvadász céllal, de igen hatásosan a könnyedebb műfajok határait súrolja, és csak súrolja

Bár a lemezen hallható produkciók által felölelt másfél évtizedben Strausz Kálmán volt az együttes karnagya, az Erdei Péter által vezényelt kompozíciók szólnak a legjobban. Apró intonációs problémából - a korrektség kedvéért megjegyzendő, hogy ebből a szempontból csupa rendkívüli nehézségű művet hallhatunk - itt szinte alig akad, viszont nagyon precízen kidolgozott és (ahol kell, drámai erővel) felépített produkció mind a két Csemiczky-motetta, mind Orbán Lux aeternája. Ez utóbbi mű a szerző első feleségének emlékére készült.

Remélhetőleg e lemezből nem lesz mementó.