Gyermek- és ifjúkorunk dalai (Kodály-kórusművek)
KODÁLY:
Gergelyjárás
Lengyel László
Pünkösdölő
Liszt Ferenchez (Vörösmarty Mihály versére)
Sík Sándor Te Deuma
Jézus és a kufárok
Öregek (Weöres Sándor versére)
Székely keserves
Mátrai képek
A Magyar Rádió Gyermekkórusa és Énekkara
Vez.: Fischer Ádám
BMC
BMC CD 144
Biztos, hogy itt, e tájon többszörös többletjelentéssel bírnak ezek a kórusművek, akár a gyerekeknek, akár a felnőtteknek írottakról legyen szó. Egyrészt nagyon magyarul szólnak, emellett mindenkori hallgatóik között szép számmal akadhatnak olyanok, akik, ha nem is mindet, de jó néhányukat előadták iskolai – vagy később, más szervezeti formában működő – kórusokban. Emlékezetünkben ilyen-olyan ünnepségek, kórustalálkozók derenghetnek fel, amelyek nem feltétlenül biztosították a legmegfelelőbb környezetet számukra (ezért tartom megbocsáthatatlannak a borító ezekre utaló képi világát). Tehát miközben huszadik századi zenetörténetünk elidegeníthetetlen darabjairól van szó, vajmi esetleges, milyen körülmények között találkozik valaki a Kodály-kórusművekkel.
Ezért lehetnek fontosak az ilyen lemezek, melyeken nagy egyéniségek vezényletével, a legjobb énekkarokkal hallhatók ezek a művek. Külön érdekességgel bírhat, ha egy zenekari karmester, világnagyság vállalkozik arra, hogy elénk tárja, mi minden mutatható meg ezekben a darabokban egy kívülről jött szemével nézve, aki tán nem is jöhet annyira kívülről, ha gyermek- és ifjúkorát mégiscsak itt élte le.
A gyermekkarok zenei anyaga mindenképpen népdalokon, népdal-töredékeken alapul, itt a szerzői szándék is az volt, hogy ezeken keresztül szerettesse meg a legfiatalabbakkal a magasrendű zenét, olyan dallami és harmóniai világon keresztül, amely közérthető számukra. Itt az a karmester részére a legfőbb feladat – ha egyébként jól éneklő (felkészített) gyerekeket kap kezei alá –, hogy egy jó hangulatú, lendületes előadást hozzon létre. Itt nem „művészetet” kell a fiatalokkal játszani, egyszerűen csak rávezetni őket arra, hogy élvezve ez éneklést, mások számára a hallgatását tegyék élvezetessé. Erre a Magyar Rádió Gyermekkórusa kiválóan alkalmas, Fischer Ádámmal meg is tudják mutatni mindezen kis darabok (Gergelyjárás, Lengyel László, Pünkösdölő) szépségét. Nincs mese, ezek gyermekkorunk legszebb zenei emlékei közé tartoznak, itt ennek megfelelően halljuk őket viszont.
Más szándékúak a felnőtteknek írott művek, itt kifejezetten igényes, nagyon képzett előadókra számító darabokról van szó. Létezik? Milyen az a hagyomány, amelynek szellemében – vagy annak ellenében – el kell elindulnia annak, aki a nagy Kodály-vegyeskarokat elő akarja adni?
Egyrészt persze adottak a művek partitúrái, amit Fischer, mint harcedzett, azon kívül Kodályon és magyar népzenén is nevelkedett karmester tökéletesen olvas és ért. Arról nincs szó, hogy az énekkar ne tudná követni utasításait, vonatkozzanak azok tempóra, hangerőre. Másrészt azonban amit hiányolunk, az egyfajta magasabbrendű kórushangzás; gyakran, túl gyakran esetlegesen, még akár az egyes tagok egyéniségét is tükrözve alakul egy-egy szólam hangvétele, leginkább természetesen azokon a helyeken, ahol nehezebb követelményeket támaszt az énekelnivaló. Így az összeredménnyel sokszor nem lehetünk elégedettek.