Csak tiszta forrásból

BARTÓK : Cantata Profana, The Wooden Prince
Chicago Symphony Orchestra
Pierre Boulez
Deutsche Grammophon - 435 863-2

Bartók felvételekkel általában nem vagyunk elkényeztetve, de szerencsére a kamarazenei, illetve szimfonikus zenekari felvételek között azért akadnak kiváló produkciók.
Más a helyzet a Cantata Profanával, ami azért is szomorú, mert ez az a mű, amit a szerző egész életművének, sőt az egész huszadik századi zenetörténetnek legkiemelkedőbb, legfajsúlyosabb opuszának érzek. Remélem nem veszik sznobizmusnak, de a mű igazi szépségét valójában magam is csak partitúrából tudom áttekinteni, mert méltó előadást - éppúgy mint hanglemezt - még nem volt alkalmam hallani. Igaz, hogy koncertműsorra egyébként is ritkán tűzik, talán azért, mert egy józanul gondolkodó koncert-szervezőnek túl kockázatos, túl nagy apparátust igényel - és ahhoz képest viszonylag rövid.

Ha jól emlékszem már ezeken a hasábokon is keseregtem, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat teljes Bartók-sorozata még az akkoriban egyébként is sajnálatosan alacsony hangminőség-nívót is alulmúlja, pedig valószínűleg az abban kiadott Ferencsik, Faragó, Réti előadás lehetett volna az egyetlen viszonyítási alap. Ha a lemezeket és CD-ket igyekszem is a lehető legjobb minőségben megszólaltatni, amúgy nem vagyok megszállott. Igenis el tudok vonatkoztatni a sercegéstől, és igyekszem magára a művészi kvalitásokra koncentrálni, de nem akkor, amikor a vadászfúga timpani beütése halkabb, mint a Máté passióra utaló bevezető, és nem akkor, amikor fontos középszólamok egyszerűen szőrén-szálán eltűnnek az artikulálatlan hang-masszában. Csoda, hogy így is megigézett a darab páratlanul szilárd szerkezete, tisztasága és - erről lesz még szó - retorikája!

Szóval minden okom meg van rá, hogy különös figyelmet fordítsak a mű előadásaira, és különösen arra a felvételre, ami szinte fájdalmasan éles vaku-villanás fényével világítja meg minden Cantata Profana előadás nagy problémáját.

Kár lenne arról vitatkozni, hogy Boulez a modern zenében mennyire adekvát karmester. Mert ezen a területen úgysincsenek nagyon nála jobbak! Ráadásul látható-hallható az igyekezet, amivel a szintén kiváló Chicago Symphonyt irányítja. A magyar szövegre fordított nagy-nagy gondosságnak pedig nyilvánvalóan több jár, mint a meghatottsággal vegyes derültség, amivel a nálunk vendégeskedő külföldi kórusok hasonló törekvéseit honorálni szokta a publikum.
A baj mégis itt van valahol...

Nagyszerűek a hangszeresek, nagyon jók az énekesek, csak éppen a mű sajátos beszédessége, deklamációja, hangsúlyai nem érvényesülnek.
A \"jó anyátok vár\" szavakra C-dúrrá világosodó harmónia Faragó és Ferencsik előadásában úgy ragyog fel, hogy megáll tőle a levegő. Ugyanez a rész ezen a lemezen - izzás nélkül - egyszerű zenei manír.

Nagyon messzire vezetne, ha itt és most kezdenénk töprengeni azon, hogy érdemes-e egyáltalán idegen anyanyelvűnek Bartók előadásával kísérletezni, mert egyrészt akkor is érdemes volna, ha egyáltalán nem születnének átütő erejű és igézően szép előadások, másrészt pedig igenis születnek.

Sajnos Boulez Cantata Profana lemeze nem ilyen, mégis fontos darab gyűjteményünkben. Mellékesen van rajta egy szép Fából faragott, és egyébként is, talán pontosan az ilyen hanglemezek erősítenek meg bennünket abban, hogy Bartók nekünk szóló szavai és zenéje milyen értékesek számunkra.