Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

„...akkor talán nem jártál itt hiába” (Decsényi János: Búcsú egy tovatűnt évszázadtól)

2007-07-12 09:49:00 - zéta -

\"Decsényi DECSÉNYI JÁNOS:
Búcsú egy tovatűnt évszázadtól
Csontváry-képek
Weöres Sándor Tizenkettedik szimfóniája
Sírfelirat Aquincumból

Meláth Andrea, Molnár András, Tóth János, Csengery Adrienne, Line Ildikó, Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Ella István
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkara
Liszt Ferenc Kamarazenekar
Vez.: Kovács János, Oberfrank Géza, Gazda Bence

Hungaroton
HCD 32372-73

Sok fontos komponistát elért már az összegzés vágya, amikor visszatekint életére vagy pályájára, és afféle sűrítésben próbálja meg felidézni emberi/művészi életútjának néha ellentmondásos szintéziseit. Mások a távoli vagy a közelmúlt történelmét hívták segítségül egy-egy érzés vagy gondolat pontos zenei ábrázolására, míg számos alkotónak az irodalom segített ebben a legtöbbet. Nagyritkán előfordul, hogy e három komponens (saját életpálya, történelem, irodalom) együtt, egy műben alkot kohéziót. Decsényi János nagyszabású oratóriuma, a Búcsú egy tovatűnt évszázadtól pontosan ilyen.

Decsényi életkorából adódóan (1927-ben született) személyes emlékeket őriz az elmúlt, vérzivataros évszázad legtöbb eseményéről, a második világháborútól kezdődően felnőttként élve meg az egyre inkább felgyorsult történelmi eseményeket. A műben 12 magyar költő összesen 29 versrészletét vonultatja föl, a történelmi kronológia sorrendjében. Ez a sorrend ugyanakkor nem direkt közvetítése a történelmi folyamatoknak, inkább csak az általuk indukált érzéseket továbbítja mesterien. Az oratóriumot 2001-ben mutatták be, ezt az előadást jelentette most meg a Hungaroton.

A komponista eszközei változatosak, a szóló hegedűhangtól a finom kamarahangzásokon, a groteszk hatásokon vagy az áttetsző hangszerelésű, hangfestő effektusokon keresztül a hisztérikus, monumentális és erőszakos nagyzenekari hangzásig minden megtalálható, éppúgy, mint az idézett évszázadban.

Leginkább lenyűgöző számomra az maradt, ahogy a szerző a Radetzky-Marsch fokozatos karekterizálásával eljut a békebeli bálhangulattól az I. világháború mindent felperzselő agresszivitásáig, úgy, hogy az eredeti indulóritmust változtatás nélkül alkalmazza.
Különösen szép részlet mutatja még a második világégés előtti, békésnek tűnő fojtott csendet is (itt Radnóti Miklós verse, a Virágének volt az irodalmi alap).

Decsényi versválogatása egyébként szinte minden esetben telitalálat, egyedül Nagy László örökérvényű sorai (Ki viszi át a szerelmet) ilyetén feldolgozását éreztem fölöslegesen megerőszakoltnak. Érezhető viszont, hogy a biztos kezű komponista leginkább napjaink történelmében bizonytalanodott el, Az utolsó évtized című tételéből egyedül Orbán Ottó szatirikus sorai (Az új elit és a köznép) nyújtanak emlékezeteset.

A felvétel során a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkara (karigazgatók: Strausz Kálmán és Thész Gabriella) igazán testhezálló feladatban mutathatta meg a kortárs művekben oly páratlanul nagy tapasztalatát. Az énekes szólisták közül Meláth Andrea emelkedik ki perfekt zeneiségével és nagyszerű szövegmondásával. Molnár András Wagner-szerepeken edződött hőstenorja helyenként indokolatlanul súlyosnak és sötétnek tűnik az eredeti szólamhoz, míg máshol nagyon is szükség van a teherbíró vocéra. Tóth Jánosnál a némiképp darabos dallamformálás, s a fojtott frazírozás miatti hiányos szövegérthetőség zavart olykor. Egyébként mintha Decsényi sem bízna eléggé az énekes szólistákban, a darab legfontosabb mondandóit az énekkarral mondatja ki. Az előadás komoly koncentrációt igénylő irányítását Kovács János végezte, lenyűgöző magabiztossággal.

Decsényi az utókornak leginkább Pilinszky János versét (Intelem) szánta megszívlelendőnek, hiszen kétszer is előhozza:

„Ne a lélekzetvételt. A zihálást,
Ne a nászasztalt. A lehulló
maradékot, hideget, árnyakat.
Ne a mozdulatot...
A kampó csöndjét, azt jegyezd.

...akkor talán nem jártál itt hiába.”

Mivel a Búcsú egy tovatűnt évszázadtól nem fért rá egy lemezre, a második CD-re három további, jóval korábbi Decsényi-alkotás (az 1979-ben felvett Csontváry-képek, az 1984-ben rögzített Weöres Sándor Tizenkettedik szimfóniája, és a szintén ’84-es Sírfelirat Aquincumból) is fölkerült

Az összeállítással a Hungaroton így egyfajta ünnepi csokrot nyújt át a 80. születésnapját az idén ünnepelt Mesternek.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.