Michael Haydn notturnói

JOHANN MICHAEL HAYDN:
Notturno in C major (MH 187, P.108)
Notturno in F major (MH 185, P.106)
Notturno in G major (MH 189, P.109)

Savaria Baroque Orchestra

Hungaroton
HCD 32413

A decemberben a Vashegyi vezényelte Requiem nem igen látszott igazolni azt a sztereotip állítást, miszerint Michael Haydn olyan nagyság volna - ha máshol nem is, legalább az egyházzene területén -, hogy még bátyja, Joseph fölé is emelkedne e téren. Lehet, hogy az csak egy szerencsétlenül megválasztott darab volt, de ettől függetlenül a fiatalabbik Haydn testvér művei nem igazán tartoznak a koncertműsorok és lemezek túlreprezentált darabjai közé. Pedig egy Haydn és Mozart között elhelyezkedő szerző művei, speciálisan miséi, rekviemjei jól jönnének ezen a - csak néhány darabbal képviselt - területen.

Mert azért tényleg jó szerző Michael Haydn. Ám, ha egy igazán nagy zeneszerző egy vonósnégyessel együtt két kürtöt is szerepeltet, bizonyosan nem csak olyan semmitmondó, színező szólamokat komponál számukra, mint ő az F-dúr notturnóban. Mindemellett ennek a műnek is valóban kiváló zeneszerzőhöz méltó lassú (Adagio) tétele van, vagyis nem csak egy egyszerű és szép dallam, hanem igazán elgondolkodtató is, nagyon is ehhez illő kidolgozású kísérettel. Ugyanúgy, mint a C-dúr notturnónak. Ez vonósötösre íródott, két brácsaszólammal, melyek közül az egyik játssza itt a szólót az első hegedűvel felelgetve. Igazán jól megírt zene.

Mint ahogy ezek a notturnók (melyek tulajdonképpen divertimentók, csak éppen este tizenegy után játszandók) úgy általában sem egy olyan kismesterre utalnak, aki mellett csak úgy szó nélkül el lehetne menni. Hallhatólag arról semmiképpen nincs szó, hogy olyan szerző megnyilvánulásai volnának, akinek egyébként - szintén nem gyakran játszott - egyházi művei lennének csak figyelemreméltóak. Jóval fölötte állnak ezek annak a színvonalnak, hogy csak egyszerű, alkalmilag hallgatható szórakoztató zenék legyenek. Mellesleg ezek is a Széchényi Könyvtár kéziratgyűjteményéből valók, tehát aligha sokszor hangzottak fel megírásuk óta.

Mint annyiszor régi zenei esetekben, az előadó együttes neve ellenére sem valódi zenekar, szólamonként most is csak egy-egy hegedű, egy-egy brácsa szerepel - stílusosan ugyan, de megengedhető volna valódi zenekar alkalmazása is. De két vonósötöst hallunk (C-dúr, G-dúr), és egy vonósnégyest két kürttel (F-dúr). A zenekarszerű felállást a csembaló continuo adja. Ez persze a hangzást is meghatározza. Mert az előadást alapvetően a bélhúros vonósok egymagukban kissé éles, sovány hangzása jellemzi, amely lehetne sokkal kifinomultabb, alkalmanként tisztább is. Ugyanakkor - nyilvánvalóan a zenei vezetőnek, Németh Pálnak köszönhetően - a négytételes darabok minden aspektusra gondosan figyelő megvalósítását hallhatjuk. Ebbe beletartozik a következetesen megfelelő tempóválasztás, a kisebb-nagyobb zenei történések mindvégig következetes, de nem poénkodó kidolgozása. Szépen megformált lassútételek, sok-sok szépséget rejtegető gyors- és tánctételek követik egymást, igazán megkapóan.

Úgy tűnik, Michael Haydn olyan zeneszerző, aki többet is megérdemel annál, hogy csak akkor szembesüljünk nevével, ha valamilyen okból azt kell felemlegetni, egyházi művek szerzőjeként talán még bátyjánál is nagyobbat alkotott.