Római láz

Fekete Gyula: Római láz Rajk Judit, Sudár Gyöngyvér Emese, Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok vez.: Hamar Zsolt Hungaroton Classic - HCD 31914

Az ember nem szívesen ír kortársakról jót. Kortárs operáról pedig eleve nem túl nagy lelkesedéssel kezd el gondolkodni a recenzió szerzője. Kortárs is, opera is… Szerkesztő Úr! Hát bántottam én magát?!

Az első pozitívum, amit megtudok a túlkínálat rengetegében biztosan elsikkadásra ítélt borítóval megáldott kísérőfüzetből, hogy az Edith Wharton azonos című novellájából készült kamaraopera alig 37 percet kóstál. Ennyit fél lábbal is kibírok a CD játszó előtt.

Az egykori Bozay növendék Fekete, aki közel hat évet töltött Amerikában gyakorlatilag ezzel a művével tért haza a magyar zenei életbe. Soha rosszabb antrét!

A Római láz ugyanis, szinte fáj leírnom; jó opera. Ha a posztmodern stílus volna – mint ahogy hitem szerint nem az – ez egy posztmodern opera lehetne. Ennek hiányában azonban érjük be Ránki György kongeniális meghatározásával: neonormális. Fekete Gyula a posztromantikát nem Richard Strauss vagy Mahler, hanem sokkal inkább Puccini felől közelíti meg. A finoman hangszerelt, szépen felrakott és ügyesen összeszőtt zenei anyagban felfedezhetők még ugyan más századelős zeneszerzők és műveik is -akár Respighi: La fiamma, vagy Debussy Pelleászának- hatása is, de a magam részéről ezt egy percig sem kifogásolom. Nehezebben viselném, ha teszem azt Schönberg: Mózes és Áronját vélném fel-felvillanni a partitúrában.

A színpadi szituáció rém egyszerű: két nő beszélget egy (római) kávéházban. S míg békésen kötögetnek egymás életének legmeghatározóbb, eddig mélységesen titkolt epizódjáról lebbentik fel a fátylat. Három ember története két oldalról megközelítve. Klasszikus konverzáció-opera.

A tíz zenei egységet recitativo szerű anyagok kapcsolják össze. Fekete jól bánik a zenei és színpadidővel, takarékosan bánik az erőteljesebb gesztusokkal, így azok nem kopnak el idő előtt.

Az előadás minden szempontból gondosan kivitelezett, igényes munka. (Zenei rendező: Matz László, hangmérnök: Berényi István) A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok Hamar Zsolt vezényletével kimondottan szépen és a jó ízlés határáig karcsún szólnak. A két szólista Rajk Judit és Sudár Gyöngyvér Emese egyenletesen magas színvonalon teljesítenek, bár még nagyobb hangsúlyt fektethetnének az érthető szövegmondásra.

Nincs tudomásom arról, hogy az Operaház a közeljövőben színpadra állítaná. A milleniumi operapályázatra megmozdult majd’ az egész komolyzeneszerző társadalom. Soha ennyi egészestés és egyfelvonásos nem volt még a fiókokban. Fekete Gyula operája is bizonyítja, hogy talán megérne egy próbálkozást hármat vagy négyet közülük a közönség elé vinni.

A lemezen található másik műről, az Elégiáról a bemutató idején már beszámoltunk, (koncert-beszámolók: 1998. október 22.) így annak recenziójáról ehelyütt eltekintek.