Puccini: Il Trittico

PUCCINI: Il Trittico /Il Tabarro - Suor Angelica - Gianni Schicchi/ Alagna, Georghiu, Guelfi, Guleghina, Gallardo-Domas, Manca Di Nissa, Palmer, Shicoff, Van Dam London Symphony Orchestra Philharmonia Orchestra Tiffin Boys\' Choir London Voices Antonio Pappano EMI - CDS 5 56587 2 (3 CD)

Vegyes érzelmekkel hallgattam az EMI pár hónapja megjelent, a három Puccini-egyfelvonásost tartalmazó CD-it. Legsikerültebb az Angelica nővér felvétele, itt nem találni kifogásolható vokális alakítást. Számomra új hang a címszerepet éneklő Cristina Gallardo-Domas. Kicsit "lebegő", nagynak tűnő orgánum, kifejezett drámai vénával. Összecsapása nagynénjével - Bernadette Manca Di Nissa alakítja, hátborzongatóan - emlékezetes. Nem hallottam korábban a Köpeny Michele-jét alakító baritont sem. Ha arról vitatkozunk, hogy napjaink első baritonja az olasz repertoárban Carlos Alvarez avagy Vladimir Chernov, akkor a válasz Carlo Guelfi. Igazi selymes, kellemes hang az övé, a jellemábrázoló készség majd bizonnyal fejlődik még. Giorgettaként némi csalódást keltett Maria Guleghina. Tudjuk, a hang gyönyörű (a Bartók Rádió a Met Toscáját közvetítette vele, s a Televízióban a Scala évadnyitó Macbethben láthattuk, Muti vezényletével). Ám itt egy-egy gyorsabb passzázs kimunkálatlannak tűnik, s valahogy az az érzésem, hogy szétfeszíti a hang nagysága a szerep kereteit - inkább Aida, Trubadur- és Forza-Leonora, semmint Giorgetta az ő világa.
Luigi: Neil Shicoff. Jó egy igazi, egészséges tenorhangot hallani, de hamar monotonná válik - szinte mindent mezzoforte vagy forte énekel, hiányzik belőle az az árnyalás, ami pl. a fiatal Domingo lemezekre jellemző.
Ügyes reklámfogás, magamutogatás, nagystílűség? A szerelmespár nyúlfarknyi szólamát a Gheorghiu - Alagna házaspárra osztották. (S természetesen a színlap névsorát is velük kezdik - a szerk.) Gheorghiu elbűvölő a Gianni Schicchi Laurettájaként. Az O mio babbino carót Caballé óta nem énekelték így. Sajnos, Alagna pályája kísértetiesen kezd emlékeztetni a Carreraséra - a lírai-spinto hang egyre erőltetettebb, lemezen már az Otello szerelmi kettősét is elénekelte - Carreras sem tudta visszautasítani Karajan invitálásat, s Salzburgban Radamest alakított. Félő, hogy rövid lesz így ez a karrier.
A Schicchivel egy nagy probléma van - a címszereplő, José van Dam. Tudom, hogy kulturált, intelligens, képzett művész. De nincs benne "Reiz", izgalom, érdekesség, spontaneitás - úgy jár ezzel a Schicchivel az ember, mintha egy gyönyörű nő szeretkezés előtt szépen-gondosan-hosszasan összehajtogatná levett ruháit és akkurátusan elpakolna. Mennyire értékeli az ember ilyenkor Melis Györgyöt, a maga nem éppen vonzó hangszínével!
A Philharmonia Zenekart, illetve a Londoni Szimfonikusokat a Covent Garden eljövendő főzeneigazgatója, Antonio Pappano dirigálja, meggyőzően, feltűnően széles dinamikával.

Bosszantó az EMI kísérőfüzete. Teljesárú kiadványnál joggal elvárható a libretto s angol, német, francia fordítása - ezt meg is kapjuk - ám a főszereplőkről csak egy-egy fekete-fehér, újságpapírminőségű igazolványkép került közlésre. Jó lett volna megtudni valamit pályájukról, hely erre biztosan akadt volna, hiszen számos egészoldalas érdektelen fényképet láthatunk - pl. a Deutsche Oper 1944-es Köpeny-előadásáról (minden információ nélkül a képen éneklő férfiú személyéről).