Újrafelfedezés félévszázadonként (A török Itáliában / Callas)

ROSSINI: Il Turco in Italia

Maria Callas, Nicola Rossi-Lemeni, Nicolai Gedda, Franco Calabrese, Jolanda Gardino, Piero da Palma, Mariano Stabile
Chorus & Orchestra of the Teatro alla Scala
Gianandrea Gavazzeni

EMI Classics
0946 3 58662 2 3

Az EMI Classics most - üdítően színpompás köntösben - újra kiadta Rossini ifjúkori remekének első felvételét. A török Itáliában komponálásakor a Mester tényleg szinte gyerek volt még, mindössze huszonegy esztendős. Ennek ellenére már tizenkét sikeres operabemutató volt mögötte, szélsebesen dolgozott, ontotta a remekműveket (és fél-remekműveket). Jó példa erre, hogy a \"Török\" előtti két évben, 1812/13-ban összesen tíz premiert hozott tető alá, és megállás nélkül ingázott Velence és Milánó között. A két operafellegvár (© by Abody Béla) ugyanis különversenyt folytatott az ifjú titán kegyeiért. Ezt éppen Milánó kapta, de fricska lehetett számukra, hogy Rossini a legújabb opera buffa cselekményét a nagy rivális Nápoly városába tette. (Egy év múltán már oda is hívták.)

A történet amúgy szimpla szerelmi ötszög lenne (a szöveg az utolérhetetlen Felice Romani munkája), de egy remek dramaturgiai csavarral sikerült alapvetően új szemszögből tálalni azt. A zseniális librettista a főszereplők közé beépítette ugyanis a Költő figuráját, aki a nyílt színen alakítgatja a cselekmény menetét, kuszálja a szálakat kedve szerint. Színház a színházban. A műről szokás mondani, hogy \"az olasz Cosi\", ami jelzi, hogy egy álöltözetes szerelmi sztori, bár Mozart remekénél talán kevesebb filozófiával. A kacér főhősnő (Donna Fiorilla) körül három pasas kering, a teszetosza férj, egy széptevő ifjú amoroso (Don Narciso) és a hárembővítésen ügyködő török nemes, Szelim. A helyzetet bonyolítja a török régebben galád módon dobott kedvese, Zaira is. A darab vége felé viszont a szálak kicsúsznak a Szerző kezéből (előfordult az ilyen már mással is), és a happy endben mindenki visszatalál eredeti párjához.

Bár a mű eredetileg nagy sikert aratott, s elég gyorsan elterjedt Európában (nálunk 1821-ben mutatták be - német nyelven), később eltűnt más Rossini-operák árnyékában. Az évszázadnyi Csipkerózsika-álomból Maria Callas élesztette föl. A recenzióban tárgyalt felvétel az 1952-es milánói bemutató két évvel későbbi, stúdióban rögzített változata. (Jelen sorok írójának annak idején a hazai újrafelfedezés Erkel színházi előadásaihoz volt több ízben szerencséje a 70-es évek végén. Legszívesebben Donna Fiorilla pikáns alakjában megbúvó Ágay Karolára, a Költőt megszemélyesítő briliáns Bende Zsoltra, és Huszár Klára ízléses rendezésére szeret emlékezni.)

A lemezfelvétel meglehetősen ellentmondásosan mutatja be a kor vezető énekeseit. Nem lehet letagadni, hogy két iskola csap össze: egy régi és egy (akkor) új. Az előbbiek élén a nagynevű Mariano Stabile áll, a Költő szerepében. Stabile ekkoriban már tényleg legenda, több, mint három évtizede a Scala vezető baritonja, hatvanhat esztendős. Toscanini kedvenc Falstaffja itt inkább a fáradt, mindent előre látó, kicsit rezignált figurát hozza. Hangilag már hallhatóan nincs a csúcson, de morzsáiban is érzékelteti egykori nagyságát.

Hasonló hatással működik közre Donna Fiorilla pipogya férjének szerepében Franco Calabrese is. Vele Rossini eléggé elbánt, mert inkább csak együttesekben jelenik meg, a szerep hangilag is elég hálátlan. Zaira amúgy látványos mezzoszerepében eléggé alulmarad a főhősnővel való összehasonlításban Jolanda Gardino. Fura, de Szelim mutatós szólamában meglepően halovány a nagynevű basszista, Nicola Rossi-Lemeni.

Az érem túlsó oldalára három énekes és egy dirigens maradt. A pályája legelején járó Nicolai Gedda lubickol a szerető izgalmas szólamában. Első felvonás végi ariettájában (\"Perche mai se son tradito\") lélegzetelállítóan finom dolgokat művel, megelőlegezve a későbbi pálya nagy előadásait. A tengerészkapitány nyúlfarknyi szerepében ezúttal is excellál a comprimario-király, Piero da Palma.

Persze az egész produkció nem jött volna létre Maria Callas nélkül. Nála Fiorilla egyrészt kacér menyecske, másfelől meg ő képviseli a férfinép által évszázadokon át leigázott asszonyok \"védőügyvédjét\". Callas alakítását üde humor és pontos emberismeret jellemzi. Technikailag kifogástalanul hadarja Rossini briliáns szólamát, s nemcsak játékban, hanem zeneileg is egyértelműen ő a produkció motorja.

Gianandrea Gavazzeni mindehhez remekül asszisztál, tökéletes stílusismerettel tartja kézben a Milánói Scala Zenekarát és Énekkarát (karigazgató: Vittore Veneziani).

Remek produkció, kissé zavaró, de elviselhető mértékű belső ellentmondással. Jó lenne színpadon is újra találkozni vele.