Ez is operett (Chabrier: L\'Étoile)

CHABRIER: L\'Étoile

Colette Alliot-Lugaz, Georges Gautier, Gabriel Bacquier, Francois Le Roux, Antoine David, Ghyslaine Raphanel, Magali Damonte
Chorus and Orchestra of the Opéra de Lyon
John Eliot Gardiner

EMI
2 CD
3 58688 2

Mit tegyen a zenerajongó a rekviemekkel és grandiózus Mahler-opusokkal túlzsúfolt időszakban, ha egy esős és depressziós vasárnap délelőtt zenére vágyik? Javaslom, tegye föl a lemezjátszójára Emmanuel Chabrier operettjét, A csillagot! S ha nincs még meg, hát ízibe vegye meg!
Nem, nem tévedés - egy operettet ajánlok. Magam sem gondoltam volna néhány hete, de hát lássuk be, az élet tartogat olykor vaskos meglepetéseket mindannyiunk számára.

A produkció a Lyoni Opera előadása a 80-as évek közepéről. Nagyszerű hely lehetett akkoriban az a Ház, annyi szent, hiszen mostanság egymást érik az abban a korszakban készült jobbnál jobb felvételek. Legutóbb A három narancs szerelmesének örvendezhettünk, s most egy újabb ritkaságot kaparinthatunk meg - éppoly kitűnő előadásban.

Ha Chabrier-ről eddig keveset tudtunk, ajánlatos felfrissíteni az információkat. A francia komponista eredetileg a belügyminisztérium tisztviselője volt, míg ki nem rúgták, mert elhanyagolta hivatalát a muzsika kedvéért. A harmincas évei elején a különc fiatalembert a legenda szerint Wagner babonázta meg, a Trisztánt megismerve megszűnt számára a korábban oly rendben lévőnek látszó világ. Lázas tanulmányokba fogott (behozni a lemaradásokat), s ennek az első komolyabb eredményét tehetjük most a CD-lejátszónkba.

Az operettrajongók (vagy inkább a -komponisták?) kettéosztották a világot. Így a hódolók egyik fele a bécsi operettet dicsőíti, nálunk - nyilván földrajzi okokból - ez nyert teret. (Hogy mégis lehetett volna másképp, az megérne egy külön tanulmányt.) Ám a francia operettet sem szeretik kevesebben. Ez a tábor Jacques Offenbach nevét tűzte zászlajára. A Mester kereken százkét (!) színpadi művet alkotott, melyeknek többsége az operett és az opera határmezsgyéjén mozog, s csak a kajla utókor minősítette őket (az egy Hoffmann meséi kivételével) operettnek. Offenbach elképesztő hatással volt a kortársakra, környezete - s így Chabrier is - egyszerűen nem tudta kivonni magát ez alól.

De a hosszú locsogás után tegyük be végre a lejátszóba lemezünket!

A csillag lenyűgözően friss és üde muzsika. Szellemes és vidám, pont egy ilyen nyűgös, nyálkás, rosszkedvű vasárnapra való. A mű pörgős tempójú, cselekménye fordulatokban gazdag, a hangszerelése pedig egyenesen zseniális. S ami fontos: egy pillanatig sem érezzük, hogy az operett alacsonyabb rendű műfaj lenne. Chabrier változatos és gyönyörű dallamokkal tűzdeli tele a művét. Ráadásul minden dallamnak fontos funkciója van, hűen kifejezni az adott figurát vagy szituációt. Számomra a komponista legnagyobb érdeme az egész darabon áthúzódó mértéktartás, azaz számos effektusa pontosan kiporciózott hatással bír. Tudja, mikor kell valamit abbahagyni, s ez ritka kincs (és nemcsak ebben a műfajban).

Bár Chabrier nem tűnik Offenbach-epigonistának (a laza könnyedséget nem tekintem annak), a lemez hallgatása során mégis több ízben eszembe jutott a Kékszakáll című operaparódia. Talán nem véletlenül, ugyanis Offenbach művét bő évtizeddel korábban ugyanabban a Bouffes Színházban mutatták be, mint A csillagot. A L\'Étoile is telis-tele van parodisztikus elemekkel. Két jelenete is a Rigoletto összeesküvő-kórusát idézi, a bordalban a Traviata pezsgőduettjére ismerhetünk, de van még benne tüsszentős kuplé is. Kedvencem az ifjú király (Ouf) és csillagásza (Sirocco) duettje, melyben az álomszép tenorrománc második strófáját a bariton két oktávval mélyebben ismétli, s teszi ezzel végtelenül mulatságossá. Különösen, hogy a vetélytárs Lazuli kihallgatja mindezt. (Állítólag Debussy is ettől a jelenettől olvadt el teljesen.) Lazuli szólama egyébként nadrágszerep, ez csak tovább kuszálja az amúgy sem könnyen kibogozható szálakat.

Az előadás pedig egyszerűen elragadó. Lazulit Colette Alliot-Lugaz énekli, végtelen könnyedén, a kényes nehézségeket is finom eleganciával oldva meg. Hozzá hasonlóan bravúros alakítást nyújt Ouf király szerepében Georges Gautier. Tenoristáknál ritka stílusérzékkel és muzikalitással ugrándozik a különféle helyzetek között. A produkció öreg rókája, a királyi csillagászt alakító Gabriel Bacquier. Szólama viszonylag könnyű, így inkább játékmesteri szerepét domborítja nagyszerűen. Laoula hercegnőt (akiért ezek a pasik küzdenek) Ghyslaine Raphanel énekli, szépen és ízlésesen.

Az előadás motorja - és gyanítom, hogy a minőség legfőbb őre - John Eliot Gardiner. Számos felvétele ismeretében ezúttal is megállapíthatjuk: bármi arannyá válik a kezei között, és fantasztikus érzékkel keresgél a zeneirodalom ismeretlen tájain - mindannyiunk örömére. Csak így tovább Sir!