Bizet: Carmen - részletek

Bizet: Carmen - részletek Komlóssy Erzsébet, Tiszay Magda, Simándy József, Szőnyi Ferenc, László Margit, Jámbor László, Svéd Sándor vez.: Ferencsik János, Kórodi András HCD 32026

Kíváncsi lennék kedves Olvasóink véleményére, ugyan mit gondolnak a részleteket tartalmazó operafelvételekről. Nyitányok, kórusok, kettősök, áriák - mind csupa sláger. Az ilyen kiadványokkal szemben én alapvetően bizalmatlan vagyok. Úgy érzem az opera mégiscsak úgy dráma, hogy annak az időben kell felépülnie. Egy ilyen épületnek lehetnek akármilyen szép ablakai, erkélyei - malter nélkül azok sem maradnak a helyükön. Az opera zenei csúcspontjait, drámai fordulóit elő kell készíteni.
Legfeljebb a "best of classics" típusú CD-k között lehet helyük, de ezeket - jó érzékkel - nem nekünk szánják a kiadók és kereskedők, hacsaknem...

Ez a Hungaroton CD éppen egy ilyen "hacsaknem". Ez a Carmen nem Bizet-ről és nem ismert operájáról szól, hanem énekesekről, legendás karmesterekről, híres előadásokról, egy egész operajátszási tradícióról, valaha volt színvonalról. A szerkesztők szándékáról árulkodik az is, hogy a lemez nem csak az opera nevezetes részleteit tartalmazza. (Kedves Olvasóimnak természetesen nem kell ezeket felsorolnom.) Két áriát, a Torreádor-dalt és a kártyaáriát két különböző előadásban is meghallgathatjuk. Az összehasonlításra ezeken kívül is kapunk lehetőséget. Az egyes részletekben Carment Komlóssy Erzsébet és Tiszay Magda, Don Josét Simándy József és Szőnyi Ferenc, Escamillót Jámbor László és Svéd Sándor szinte felváltva énekli, sőt karmesterből is kettő van: Ferencsik János és Kórodi András.

Kíváncsian hallgatom, milyen tanulságot szűrhet le ebből a lemezből a magamfajta zenebarát, aki "sajnos" nem eléggé idős ahhoz, hogy személyes élményekből ítélhesse meg a régi és a mai operaelőadási stílust. Az operaház életében valóban tekinthetjük-e aranykornak az ötvenes-hatvanas éveket, avagy inkább a megszépítő messzeség, a nosztalgia szolgáltatja az aranynak tűnő patinát?

Számomra nem egyértelmű a döntés. Nem az első alkalom, hogy muzeális felvételeket hallgatva ambivalens kép alakul ki bennem. Az előjáték zenekari hangzása már egyértelműen felvillantja azt a stílust, ami jellemzi az egész CD-t. Technikailag kevésbé meggyőző hangszeres játék, enyhén ziláltabb "szőrősebb" vonósok, pejoratív értelemben vett "rezes" fúvósok. Gyanítom, hogy a zenekar balanszának pontatlansága jórészt az akkori felvételtechnika hibája. A közelről mikrofonozott trombiták "kitakarják" a színpadról a többieket, ráadásul a hangindítással járó mellék-zajokat is en-face élvezhetjük. Mindezzel együtt megragadóan személyes hang, átéltebb és melegebb zenélés. Minél tovább hallgatom, annál inkább érzem az egészet, sőt nem csupán érzem, hanem már értem is. Valóban igazuk lehet a szépre-jóra emlékezőknek. Ha mindenképpen választanom kell a különböző módon kötött kompromisszumok között, akkor én is erre szavazok.

És az énekesek? Nos, őket még könnyebb szeretni. Akkor még magyarul énekeltek az operaházban, éppúgy, mint ezen a lemezen. Valószínűleg nem csak ezért, de ezek a szereplők értik, hogy miről van szó. Néhol tettenérhető a korban szokásos hangképzés néhány furcsasága, például az enyhén kontrollálatlan magas vibrátó, de mindannyiuk színpadi figura, jelenség, személyiség.
Kettőjüket szeretném kiemelni: Simándy Józsefről a kísérőfüzet megjegyzi, hogy a kor legjobb magyar Don Joséja volt. Ezzel a megállapítással nem tudok egyetérteni. Ebben a szerepben Simándy nem csak saját korának, és nem csupán Magyarországnak volt kiemelkedő művésze. Pózolástól, maníroktól mentes éneklése, szép, ugyanakkor nem túl vastag magasai bizonyos szempontból a legtöbb világsztárnál hitelesebb Don Josévá teszi.
Igen, kitalálták, a másik Svéd Sándor. A részletek időrendi sorában a torreádordalt Jámbor László énekli, de mint említettem, a végére két "bónusz" sávot is kaptunk. Az itt megismételt áriában Svéd Sándor egészen különös Escamillo. Hangja sokkal nagyobb volumenű és mélyebb árnyalatú, mint ahogy azt ebben a szerepben megszoktuk. Igaz, Svéd Sándor inkább basszus, mégpedig olyan basszus, akinek meggyőzően könnyed és fölényes magasai is vannak.

Ez egy igen fontos hanglemez, mégsem merem őszintén azoknak ajánlani, akik ezzel a népszerű operával most kívánnak megismerkedni. ők válasszanak inkább egy attraktívabb alőadást. (A legjobb, ha megnézik videón a Rosi-féle rendezésben.) Ez a CD legyen az értőké.