Az utolsó mohikán - Az Istenek alkonya Haitinkkal

WAGNER: Götterdämmerung

Eva Marton, Siegfried Jerusalem, Thomas Hampson, John Tomlinson, Eva-Maria Bundschuh, Marjana Lipovsek
Symphonieorchester des Bayerischen Rundfunks
Bernard Haitink

EMI
4 CD
3 58724 2

Ez a lemez az utolsó stúdió-Ring befejező darabja, és gyanítható, hogy a lemezpiaci \"szűk nadrágszíj\" politika miatt nem is nagyon lesz újabb stúdiófelvétele a monumentális műnek.

A papírforma szerint ez akár egy jó lemez is lehetne, ám a valóságban nem az. Nem is volt igazán sikeres ez a Ring-ciklus, így érthetően próbálnak meg róla még egy bőrt lehúzni a lemezkiadónál, hátha behozza az árát. Elverhetnénk a port az előadást vezénylő Bernard Haitinkon: a holland karmester igazi all-round dirigens, a keze ügyébe kerülő összes kottát lemezre vezényelte már (van, amit jól, lásd a karácsonyi élő Mahler-felvételeket a Concertgebouw-ból) ám erős túlzás lenne azt állítani, hogy felejthetetlenül szól a keze alatt Wagner tetralógiájának záródarabja.

Haitink tehetségéből nagyjából arra futja, hogy egyes részletek kidolgozása (például Siegfried rajnai útja) jól sikerült, a nagy egészről azonban csak hozzávetőleges képet kapunk. Más szóval, sikeresen vívja meg a harcot a primer zenei szövet interpretálása tekintetében, ami nem kevés, a zenei rétegek közötti összefüggésekkel azonban adós marad.

A dirigensnek feltehetően nem kevés szerepe volt annak idején az énekesek kiválasztásában, és ezen a ponton nem igazán hibáztatható, hiszen az Istenek alkonya esetében a nevek alapján jobb szereplőgárdát nem nagyon lehetett volna kiállítani a 90-es évek elején (és most sem). Sajnos azonban az énekesek produkciója sem teszi vonzóbbá ezt a felvételt.

Siegfried Jerusalem Siegfriedje jó ismerősünk, hiszen ugyanő hallható Levine és Barenboim DVD-jén, utóbbinál CD-n is. A szerep lírai oldalát nagyszerűen oldja meg, intelligenciája vitathatatlan, azonban helyenként hiányolhatjuk a hősi hangütést. Jerusalem oldalán Brünhildeként Marton Éva elsöprő erővel énekel, a csúcshangok azonban sokszor olyannyira forszírozottak, hogy az már a hallgathatóság rovására megy.

Hagenként John Tomlinson is csalódást okoz. Súlyos, sötét basszusa alapvetően megfelelő a szerephez, azonban gyakran elfelejti, hogy énekelnie is kell, és ez nem egy helyen (például a 2. felvonás erőteljes kórusjelenetében) kifejezetten csúnya hangokat eredményez. Thomas Hampson, ha nem is szereposztási tévedés Guntherként, de valami hasonló: nincs meg sem a kellő intenzitás, sem pedig az az erő, amely ehhez a nem túl nagy szerephez szükséges. A pályája végén járó Theo Adam (Alberich) szerepeltetése kedves gesztus, de semmi több, rövid énekelnivalóját megfelelően oldja meg.

Ha ló nincs, jó a szamár is - tartja a mondás. De milyen jövője lehet egy közepes Istenek alkonya-felvételnek a lassan lóversenypályához hasonlító komolyzenei lemezpiacon?