Ahogy a zenetörténészek elképzelik - A Hoffmann meséi CD-n

OFFENBACH: Les Contes d\'Hoffmann

Neil Shicoff, Ann Murray, Jessye Norman, Rosalind Plowright, Luciana Serra, Robert Tear, José Van Dam
Chorus and Orchestra of the Théatre Royal de la Monnaie, Brussels
Sylvain Cambreling

EMI
3 CD
3 58613 2

Offenbach grandiózus, befejezetlen alkotása, a Hoffmann meséi erősen magán hordozza az idegenkezűség nyomait, olyannyira, hogy a számos, egymáshoz néha nem is nagyon hasonlító változat közül már lehetetlenség eldönteni, melyik közelít leginkább a szerző eredeti intencióihoz.

Az időrendben legkorábbi, Choudens-féle verzió, amelyből számos, nagysikerű lemezfelvétel készült, mára meglehetősen idejétmúlttá vált. Nem elsősorban azért, mert olyan kétes eredetű, apokrif részleteket is tartalmaz, mint Dapertutto híres Gyémánt-áriája (Scintille, diamant), amely szinte bizonyosan nem Offenbach munkája, és csak a 20. század elején került bele a darabba. Az igazi probléma ezzel a változattal az, hogy a Giulietta-színt (Velence) igencsak megrövidítve tartalmazza, és nem is az eredeti helyén, hanem az Olympia és az Antonia epizód között. A megkurtított velencei rész ekként szinte teljesen hatástalan marad, és bizony, aki csak a Cluytens-féle lemezről (Nicolai Geddával a címszerepben), vagy az 1980-as évek közepén készült londoni DVD-felvételről (Domingóval Hoffmannként) ismeri a művet, annak fogalma sincs arról, zeneileg milyen nagyszerű is ez a felvonás.

A 20. század második felében több kísérlet is történt a mű eredeti szerzői szándék szerinti átdolgozására. Ezek közül hármat érdemes feltétlenül megemlíteni, elsőként az 1970-es évekbeli Oeser-féle változatot, amely helyreállította a felvonások eredeti sorrendjét, számos, apokrif résztől megtisztította a darabot, és sok, eddig nem játszott részletet visszahelyezett az eredeti (vagy annak vélt) helyére. Így teljesebbé vált a Giulietta-epizód is, és Miklósnak, Hoffmann hű barátjának a szerepe is megnövekedett. Ebből a változatból az egyetlen hivatalos felvétel Sylvain Cambreling nevéhez fűződik, és jelen cikk második fele is ezzel foglalkozik.

A következő Hoffmann-fordulatra sem kellett sokáig várni, az 1980-as években Michael Kaye készítette el a legfrissebb kutatási eredmények ismeretében a mű két új változatát, az egyiket az eredeti prózai összekötőszöveggel (Opera Comique-változat), a másikat pedig az Ernest Guiraud-féle recitatívókkal (Grand Opera-változat). Mindkét verzióból készült lemez, a prózai dialógusokkal megtűzdeltből Jeffrey Tate, a recitatívókkal dolgozóból Kent Nagano vezényletével. Érdemes összevetni ezen felvételek egyes felvonásainak hosszát a korábban standardnak hitt változat(ok)éval, mert meglepő különbségeket vehetünk észre.

A legnagyobb differencia nyilvánvalóan a Giulietta-epizód esetében érhető tetten, a különböző változatok ennél a jelenetnél sokszor még köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ennek több oka is van: az egyik a dialógusokból, recitatívókból adódó eltérések, a másik a Cluytens-féle lemezfelvételnél alkalmazott húzások. Illetve az Oeser-féle verzió Giulietta-epizódjába a változatot készítő Fritz Oeser néhány Offenbach-tól származó, de más művekben felcsendülő részletet is belecsempészett, így a kurtizán \"Vénus dit à Fortune\" kezdetű kupléja egy Les Voix Mystérieuses című dalciklusból, másik két betét pedig a Die Rheinnixen című műből származik.

Az EMI nemrégiben ismét megjelentette az Oeser-verziót tartalmazó, Cambreling dirigálta felvételt, amelyet meghallgatva tehát számos, másutt nem hallható részletre lehetünk figyelmesek. Ez a felvétel messze a leghosszabb, a Függelék nélkül (amely az apokrif részleteket - így a Gyémántáriát és a szintén a velencei jelenetben elhangzó hírest Hatost - is tartalmazza) is majdnem eléri a 3 és fél órát. Ennek oka egyrészről a minden korábbinál nagyobb zenei anyagban, másrészről a karmester helyenként már zavaróan lassú tempóiban keresendő. Ezek főként a zenekari részletek esetében problémásak (vagy mondjuk úgy, szokatlanok), de az énekeseknek is többször gondot okoznak. Például Antonia felvonáseleji áriájának igen mérsékelt tempói már-már az élvezhetőség határán vannak, és a szerepet amúgy korrekt módon abszolváló Rosalind Plowright sem áll a helyzet magaslatán.

Cambreling szándéka mindezek ellenére tiszteletreméltó, igyekszik drámai ívet adni az amúgy igen heterogén műnek, azonban ezáltal sok helyütt elvész az eltérő karakterű epizódokból, a helyi színekből, a sokrétű zenei szövetből adódó varázs. Persze nem mindenhol: a velencei rész (amely messze a legérdekesebb, ebben a változatban mindenképp) igazi drámai muzsika, tele ismeretlen, színvonalas részletekkel - más kérdés, hogy talán nem teljesen Offenbach elgondolásainak megfelelően.

A címszerepet éneklő Neil Shicoff az elmúlt 15 év legnagyobb Hoffmannja, bár ezen az 1988-as felvételen kevésbé meggyőző, mint élő előadásokon. Hatalmas energiákat mozgósítva énekel, azonban hiányzik belőle az a hihetetlen szenvedély és tűz, ami színpadi alakításait jellemzi. Shicoff tipikus példája azoknak az énekeseknek, akiket nem csak hallani, hanem látni is kell.

A női főszereplők közül Rosalind Plowrightról már esett szó, Giuliettaként Jessye Norman és Olympia szerepében Luciana Serra sokkal meggyőzőbb. Előbbi igazi tragikus hősnőt formál a szerepből, kihasználva a jelentősen több énekelnivalóból adódó lehetőségeket, utóbbi pedig lubickol a rövid ziccerszerepben. Miklósként Ann Murray az egész felvétel talán legmagasabb szintű énekesi teljesítményét nyújtja. Lindorf tanácsost és inkarnációit José van Dam alakítja, aki az igazán neki való szerepekben szintén kifogástalanul teljesít, enyhén nazális, ám árnyalatokban, színekben gazdag hangjának teljes eszköztárát a karakterizálás szolgálatába állítva. Meg kell még említeni Robert Teart, aki a négy tenor karakterszerepet énekli, átlagosan.

Az operairodalom egyik problémás gyerekének, a Hoffmann meséinek számos változata közül kétségkívül az Oeser-féle az egyik legértékesebb. Igazi nagyopera, helyenként csillogó-villogó, máskor szentimentális, amely posszibilis, ámde semmiképp sem egyetlen elfogadott lezárása egy korszakalkotó színházi ember életművének.