A második opera

Gounod: Romeo & Juliette Alfredo Kraus, Catherine Malfitano, José van Dam, Gino Quilico, Ann Murray, Gabriel Bacquier Choeur Régional Midi-Pyrénées, Choeur et Orchestre du Capitole de Toulouse dir. Michel Plasson EMI

Képzeljék el, hogy a világ valamennyi könyvtára egyszerre ég le, s elvesznek Shakespeare művei. Nem mintha a Titus Andronicus-ért olyan nagy kár lenne… de azért mégis. A vízió Woody Allen-től származik, s nem lehet eléggé egyetérteni vele.

A Rómeó és Júlia Shakespeare legismertebb műve, mely maga is adaptációk adaptációja - ősnovellaként Salernitano Masuccio: A sienai szerelmesek c. művét szokták emlegetni az irodalomtörténészek - már a 18. századtól használatos opera alapanyag. Georg Benda-tól Nicola Zingarelli-n át Nicola Vaccai-ig hosszú az út, míg az első igazán sikeres feldolgozás Bellini: I Capuleti e i Montecchi c. műve 1830-ban Velencében sikert arat.
Ugyanebből a librettóból zenésített meg néhány részletet, egy 1839-ben itáliai ösztöndíjat nyert fiatal francia, bizonyos Charles Francois Gounod...
A teljes mű megzenésítését azonban csak majd' harminc évvel később, 1864-ben határozta el.

Gounod egyenetlen minőségben dolgozott. Negyedik operája, a Faust világhírt és a becsületrend parancsnoka címet hozta meg neki, míg a következő négy, néhány előadás után lekerült a párizsi zenés színházak műsoráról.

A Rómeó és Júlia életének utolsó nagy sikerét jelentette. Az első változat mely az opera comique hagyományai szerint a zárt számok közé prózát iktatott az 1867-es világkiállítás idején került bemutatásra - Verdi Don Carlos-ával egyetemben - s zajos sikert aratott mind a szakma, mind a "laikus" közönség körében. Nemzetközi ismertségének természetesen jót tett a sok külföldi látogató, így nem csoda, hogy már ugyan abban az évben Londonban is bemutatták. A recitatívók a második, a balett a harmadik átdolgozáskor - a párizsi Nagyopera konzervatív közönségének a kedvéért - kerültek a műbe. Nálunk 1872-ben a pesti Nemzeti Színházban láthatta először a nagyérdemű.

Mindenek előtt: jó zene. Könnyű kézzel írt, kiegyensúlyozott, finoman hangszerelt, s ami a lényeg: invenciózus, dallamos, üresjáratoktól mentes drámai mű.

Az EMI Classics sorozatban megjelent tripla CD-t felcsigázott várakozással hallgattam meg. A várakozás kivételesen nem az előadóknak, hanem az általam hallott elődöknek szólt. Az 1988-as bemutatótól kezdve, az Operaház munkatársaként több tucatszor láttam, hallottam a darabot. A második szereposztás címszerepeit a rendező Gulyás Dénes és egy akkor meglehetősen ismeretlen főiskolai hallgató, bizonyos Rost Andrea énekelte. Ami ez utóbbit illeti, talán még egy évig. Majd meg sem állt a világ legjelentősebb operaházaiig.

A Michel Plasson vezényelte lemez legtöbb szólistája - sajnos - magasan jobb, mint azé a bizonyos Erkel Színházi bemutatóé, de Catherina Malfitano egyébként nagyon szép gördülékeny hangja erős küzdelemben alul marad Rost Andrea produkciójával szemben. A tizenéves lány asszonnyá érését hiányolom a hangjából. A változást, amit szükségszerűen meg kell élnünk az első jelenetbeli belépőjétől majd a fiatalságot éltető árián keresztül, a két szerelmes egymásra találásán át a végkifejletig.
Alfredo Kraus fotójáról az ember az "idős úr keres fiatal hölgyet időtöltés céljából" típusú hirdetésre asszociál, viszont a "voce" könnyedén, hibátlanul szárnyal. (Mondom ezt annak ellenére, hogy ő sem mentes a hosszú kitartott hangok rányomással befejezetett énekes betegségétől. Jó/rossz példa erre a második felvonás cavatinája.)
Feltétlen ki kell emelni Gino Quilico Mercutio alakítását - ez mind a drámában, mind az operában hálás szerep - aki többek között káprázatos Mab-monológot ad elő.
Viszont úgy érzem, hogy Lőrinc barát szerepéhez nem elég "atyaian öreg" José van Dam hangja. Ez a második, s egyben utolsó pont, ahol a pesti szereposztás Kováts Kolos személyében überelte a lemezt.
Az Operaház, vagy a még mostohábban kezelt Erkel Színház ének- és zenekara sajnálatos módon összehasonlíthatatlan egy "rendes" lemezen szóló társasággal. S bár élénken emlékszem Berkes Károly elképesztően bársonyos pianisszimó klarinétszólóira, az összhatás…

Összegezve: jó opera, jó előadók, jó előadás. Hallgassák meg. S jegyezzék meg maguknak: Gounod nem egyoperás szerző.