Zöld történetek (Vásáry Tamás: A zenén túl...)

A zenén túl...
Vásáry Tamás zenés beszélgetései
A/5, 144 oldal
Nap Kiadó - 2003

Az alcím kissé megtévesztő, hiszen Vásáry Tamás nem beszélget, hanem mesél. A különbség igen nagy. Hiszen az egyikhez társ/ak kell/enek, a másikhoz puszta hallgatóság is elég. Egy tévéműsor, egy hangverseny nyilvánvalóan nem lehet kétirányú kommunikáció. Legalábbis verbális szinten biztosan nem. Ettől még persze még nyújthat katarzist, adhat felejthetetlen élményt mind az előadónak, mind a hallgatónak.

A Zeneakadémia nagytermét mindannyiszor csordultig megtöltő sorozat most írott formában is hozzáférhető mindenki számára. De hogy kik tartoznak ebbe a nehezen definiálható csoportba, azt bajos lenne megmondani. Zenészek? Amatőrök, műkedvelők? Vagy a klasszikus zenét csupán kötelező kulturális ruhadarabként viselő, ahhoz vajmi keveset konyító értelmiségiek? Is-is.

Vásáry nagyszerűen választotta ki, rakta sorrendbe, fűzte össze a sorozat főszereplőit. Az egyik zeneszerző úgy követi a másikat, hogy kereszthivatkozások egész sora erősíti kapcsolatukat. Az életrajzi morzsákat az életmű egy-egy jellemző, vagy a történet szempontjából jellemzőnek vélt zenei idézettel támasztja alá. Ehhez társul némi filozófia, nemritkán keleti bölcselet és saját példa, saját élmény.
A szerkezet stabil lábakon áll, s ha időnként az anekdoták ismerősek is innen-onnan, attól még többnyire jók, és jól jellemzik az adott szerzőt vagy szituációt.

Vásáry - vagy szövegíró segítőtársa - stílusa gördülékeny, precízen, szabatosan fogalmaz, s teszi ezt úgy, hogy mindvégig megmarad a beszélt nyelv lazaságánál, természetességénél.
A könyv a legjobb értelemben vett népművelő zenetörténet. Olyan, ami hiánycikk a hazai piacon. Egy percre sem áltatja magát azzal, hogy tudományos munka volna - égnek is állna néhány zenetudor haja szála -, megelégszik azzal, hogy érthető, követhető, megjegyezhető és főleg szerethető.

Aki próbálta már a klasszikus zenét megkedveltetni olyanokkal, akik ilyet alig-alig hallgatnak, de legalább jóindulattal viseltetnek iránta, az tudja, hogy ez az egyetlen járható út; ízelítőt adni, sztorizni, és mindig csak annyi zenét mutatni, amennyi ahhoz kell, hogy az elmondottakat alátámassza.
A könyv legnagyobb hiányossága éppen ebben lelhető meg. Természetéből adódóan nem nyújtja a hangzó zene élményét. A szerzők mintha maguk sem tudták volna eldönteni, hogy mit is jelentessenek meg; az előadások legépelt forgatókönyvét, vagy annak egy szerkesztett változatát? Az előbbinek nem sok teteje van, az utóbb viszont az említett zenei példálózás lehetetlensége miatt komoly szerkesztési, írói átdolgozást igényelt volna. Nem sokat mond ugyanis az olvasónak az olyan zárójeles megjegyzés, mint \"(Fidelio - Rabok kórusa)\" vagy \"(Mondnacht, Tokody Ilona előadásában)\". Ráadásul még ebben sem következetes, hiszen néha pontos cím, előadó szerepel, máskor meg csak annyi, hogy \"Részlet egyik utolsó vonósnégyeséből\".

Az anekdota veszélyes fegyver. Ha elég jó, szinte nincs olyan szövegkörnyezet, amiben ne lehetne újra és újra elsütni. Egy könyvben azonban zavaró, ha ugyanazt a történetet néhány oldallal később újra megtaláljuk. Erre talán nem ártott volna figyelni egy szerkesztőnek.
Mindez azt a véleményemet erősíti meg, hogy nem lehet egy előadás szövegét egy az egyben írott formában megjelentetni. Ami jól hangzik élőben - ráadásul aránylag nagy időbeni távolságra egymástól -, az ügyetlennek, sutának tűnhet leírva.
Mindezek ellenére szinte biztos sikerre számíthat a könyv mind zenész, mind zeneszerető körökben.

Ja, egy dologról megfeledkeztem, pedig több mint szembetűnő: a könyv zöld tintával íródott. Mielőtt mélyebb filozófiai értelmezésbe bonyolódnék e tárgykörben, elmondom Kerékgyártó és Szűcs kollégák sztoriját:
Prágában járva megkeresték Hrabal kedvenc kocsmáját, és dedikációra nyújtották az írónak a Véres történetek és legendák pirossal nyomott példányát. Azt mondják, azóta sem feledik azt a pillantást...
Valószínűleg csak azért nem lettek kiűzetve az Arany Tigrisből, mert előkerült a Sörgyári capriccio is - borítóján rajz egy söröskrigliről, a hab meztelen nőt formáz. Helyreállt a béke.
Vásáry könyvét tehát zöld betűkkel nyomták. De ez esetben felesleges lenne másik könyvet előbányászni - elég ebbe beleolvasni, és helyreáll a béke.