Bejelentkezés Regisztráció

Könyvek

Zeneművészeti kisszótár

2004-05-27 07:19:00 SzJ

\"Zeneművészeti Wolfgang Sandner (szerk.):
Zeneművészeti kisszótár
Huszonegy szócikk és egy ráadás
Fordította: Nádori Lídia
Versfordítás: N. Kiss Zsuzsa
104 oldal
1800 Ft
Európa Könyvkiadó - 2004

Sajátságos könyv.
Szótárnak szótár, ám míg az efféle kiadványokban rendszerint tömör, objektív definíciókat találhatunk, e könyv \"szócikkeinek\" szerzői pár oldalas történetekben dolgoznak fel szabadon választott zenei témákat.

A szerzők: publicisták, zenetudósok, zeneszerzők, előadóművészek.
A témák: változatosak. Alfred Brendel például a pedál használatáról elmélkedik, Gidon Kremer a cadenzáról ír, Maurizio Kagel a frakkot mint jelenséget veszi szemügyre. De a konkrét \"klasszikus\" témák mellett terítékre kerülnek általánosabb fogalmak (a zene, a sikoly, a taps), valamint a \"könnyedebb\" műfaj kifejezései (a jazz, a riff, a swing) is.
Minden témához illusztráció is tartozik: kottapéldák, fotók, dokumentummásolatok, vagy éppen karikatúrák.

A stílus és a megközelítés: változatos. A magas cé vitézeiről meglehetősen gúnyos dolgozat született, a műjegyzékszámok rejtélyére Hoboken Köchel, Deutsch és persze Schmieder \"megszólaltatásával\" derül fény, az egyházi zene mint fogalom pedig egy háborús gyerekkori élményt hívott elő a szerzőből.

Ezekkel az írásokkal egy baj van: rövidek. És ez most nem udvarias tiszteletkör - éppen ellenkezőleg.
Persze ennek is megvan az oka. A \"szócikkek\" eredetileg a Frankfurter Allgemeine Zeitungban jelentek meg, és a rovatvezető nyilván korlátozott terjedelmet szánt nekik. A könyvben mindössze két-három oldal hosszúságúak.
Kevés.
Mert hát például örül az ember annak, hogy Bachról Helmuth Rilling vetette papírra gondolatait - na de csupán két és fél oldalon???
A leghosszabb cikk szerzője, Stockhausen majdnem háromszor ennyit fontoskodik saját művének előadása kapcsán (jelzem: meglehetősen kicsinyesen, szőrszálhasogatóan és udvariatlanul).

Első kötet a könyv alcíme. Németül már kettő jelent meg, és várható a harmadik. Remélem, nálunk is.
Mert - kurtaság ide vagy oda - így jó a zenéről olvasni. Szubjektív dolgokon keresztül, apró momentumok révén ismerni meg a birodalmat. Persze biztosan vannak olyanok is, akiknek ez így túl laza, akik szeretik nagyon tudományosan elemezni a fogalmakat és magát a zenét. Nevezzük ezt a típust Tornatanárnak (ld.: Annie Hall), és idézzük neki kedvesen, angyali mosollyal, ártatlan tekintettel a könyvet záró szócikk (Peter Rühmkorf versének) utolsó sorát:
Lepcsespofa, kuss!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.