Bejelentkezés Regisztráció

Könyvek

Téma és ellentéma, valamint az ember (Göncz Zoltán: Bach testamentuma)

2009-08-04 08:57:36 - zéta -

Göncz Zoltán: Bach testamentuma GÖNCZ ZOLTÁN:
Bach testamentuma
152 oldal
3000 Ft
Klasszikus és Jazz Nonprofit kft.

Zavarba ejtő könyv Göncz Zoltán műve.
A téma a zeneirodalom egyik legrejtélyesebb alkotása, A fúga művészete. A befejezetlen remekmű befejezése. Közismert, hogy Bach élete utolsó szakaszában egyetlen témára hatalmas kontrapunktikus sorozatot alkotott, mely azóta is minden idők legtökéletesebb (ha van egyáltalán értelme ezeknek a jelzőknek) fúgáit jelenti. A súlyos betegséggel, vaksággal küzdő komponista nem tudta (vagy nem akarta?) befejezni a művet, helyesebben annak utolsó, 19. tételét, az úgynevezett Contrapunctus 14-et.

Pedig a zeneszerző ezen művét egyértelműen az utókornak szánta (hagyta?), amit egyértelműen igazol, hogy menetközben folyamatosan készítette elő a mű kiadását (értsd: rézbe metszését), melyet a Bach-fiúk alig néhány hónappal apjuk halála után be is fejeztek. Ez a bizonyos Contrapunctus 14 egy óriási hármasfúga, melynek harmadik szakasza a 193. ütemben kezdődik, a híres B-A-C-H hangjegyekből összeállított témával. A 233. ütemben kezdte (volna) el Bach a három téma kombinálását, éppen ott, ahol az alkotás menete megszakadhatott. Hat ütemmel később Carl Philipp Emanuel a kotta alá ezeket a tényszerű közlésnek szánt, de mégis megrázó sorokat írta: „E munkája közben, ahol az ellentémába a szerző beleszőtte a B-A-C-H hangokat, a komponista meghalt.” (Bartha Dénes fordításában)

Az, hogy a kiadásban közreműködő Bach-fiúk nem tudták befejezni a művet, így bizonyosan nem igaz, hiszen Carl Philipp Emanuel, Johann Christoph Friedrich (sőt még Bach veje, a nyomdai előkészületekben szintén részt vevő Johann Christoph Altnickol is) koruk jelentős komponistái voltak, nyilván a fúgakészítés rejtelmeibe is a legautentikusabb helyről beavatva. Tehát pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy nem akarták befejezni a szóban forgó fúgát, a Contrapunctus 14-et.

A neves Bach-monográfus Karl Geiringer (1976-ban magyarul is megjelent fontos könyve még antikváriumokban itt-ott fellelhető) a befejezetlen fúgával kapcsolatosan hajlott arra, hogy egy félbeszakadt négyesfúgával állunk szemben. Ugyanakkor egy – zenetudóstól szokatlan és meglepően szubjektív – érv kíséretében elutasította Hugo Riemann, Ferruccio Busoni és Donald F. Tovey rekonstrukciós törekvéseit: „Miután e könyv írója a teljes mű olyan előadásait hallotta, amelyeknél a nagy fúga, ritartando [késleltetés – -z-] nélkül hirtelen szakadt meg, úgy érzi, nem adná oda ezt a mélyen megindító élményt semmiféle hatásos új befejezésért…”

És meglepő (vagy éppen ezért nem meglepő?) módon a befejezést, a rekonstrukciót szellemesen és fölöttébb izgalmasan levezető Göncz Zoltán (meglehet: Geiringertől függetlenül) ugyanezzel kezdi könyvét. Azzal a csenddel, ami egy előadáson a félbeszakadt tételt követte: „Akik jelen voltak, aligha felejthetik ezt az előadást, a befejezetlen fúgát követő hosszú, sűrű csendet...”, majd egy másik koncert kapcsán: „...még döbbenetesebb, még megrázóbb volt a hangverseny vége: egy ember a hangszer előtt a dermedt csendben. Ezt a csendet legalább egyszer mindenkinek hallani kell!”

De Göncz alig néhány sorral később fordít egyet, és lebilincselően érdekes, matematikai, filozófiai és (természetesen) zenei érvekkel támasztja alá mondandóját: Bach még közvetlen környezete előtt sem tárta szélesre zenei műhelyét. A komponista szerinte egy speciális, permutációs szerkezetbe rejtette a megoldást. A Szerző befejezte tehát művét, csak eldugta a befejezést. Még fiai elől is. Göncz ábrái és megoldás levezetései mutatósak. Számomra a segítségül hívott muzsikán kívüli érvek (a barokk kombinatorikus költészet az irodalomból, Gottfried Wilhelm Leibniz 1666-os disszertációja a matematikából) voltak a legkedvesebbek, a filozófiai és teológiai jellegűeket kicsit erőltetettnek éreztem.

Azzal kezdtem a cikket, hogy zavarba ejtő Göncz Zoltán könyve. A levezetés csillogóan elsöprő mivoltán túl lenyűgözött Göncz tudása, az az aprólékosság, mellyel a Contrapunctus 14-et gyakorlatilag hangjaira szedi szét. Például, ahogy egy szokatlanul megoldott változat mögött megsejti a megoldáshoz vezető „szándékos hibát”, a rejtett kódot, ahogy ő nevezi: a „Júdás-deformációt”. Göncz az egész tökéletes életmű komplexitásában vizsgálja annak utolsó, isteni magasságokba emelkedő szakaszát. Az alkotáshoz és az életműhöz méltó módon.

Nem ide tartozik, de Göncz Zoltán sok-sok éve foglalkozik A fúga művészete befejezésével. A témában az első fontosabb tanulmánya a Magyar Bach Társaság kiadásában jelent meg, 1993-ban. A Gramofon Könyvek sorozatban most napvilágot látott könyv e tanulmányt változatlan formában, a függelékben hozza. A példásan szerkesztett és igényes kivitelezett kiadványt számos kottakép, eredeti kézirat-másolat, grafika és ábra teszi igazán élvezetes olvasmánnyá, s a bónuszként csatolt CD-ről - egyebek mellett - még a rekonstruált változatot is meghallgathatjuk.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.