Tankönyv és kézikönyv egy kötetben (Karl H. Wörner: A zene története)

KARL H. WÖRNER: A zene története
Ford.: Bősze Ádám és Ránki András
724 oldal
9000 Ft
Vivace Zenei Antikvárium és Kiadó

\"Az egy vicces mű! Kellett belőle vizsgáznom, nagyon német.\" - kommentálta Momus-társam, amikor megemlítettem, hogy recenzeálhatnánk itt, tavaszi kávéházi teraszunkon Karl H. Wörner A zene története című, testes kötetet kitevő munkáját. Olvasható is benne ilyen:

\"A hangszerelés fajtája és nagysága alapján teszünk különbséget (W. Braun nyomán)
a.) /a/ nagy Geistliche Konzerte (sokhangszeres, több mint nyolcszólamú, szóló-tutti váltakozású vallásos kompozíciók),
b.) /a/ kis Geistliche Konzerte (kis szólamszámú, szólisztikus, generálbasszus-kísérettel ellátott vallásos vokális zene), ami Viadana \"Cento Concerti ecclestiastici\" művének (1620) stilisztikai hagyományait folytatja, /és/
c.) /a/ \"kíséretes Geistliche Konzerte\" (kis szólamszámú vallásos muzsika, amelyet a generálbasszus mellett további hangszerek kísérnek) /között/.
A három típus között a csökkentésnek és bővítésnek köszönhetően számtalan átmenet létezik.\" (A ferde zárójelekben a kiegészítések a cikk szerzőjétől valók.)

Vagyis van nagy kutya, közepes méretű és kis kutya, persze közöttük számtalan átmenet létezik. Ez persze nagyon kirívó példája annak az igyekezetnek, hogy Wörner könyvében minden osztályozva, felosztva, pontokba szedve legyen az olvasó, tanuló elé tárva. Hiszen minden tudomány alapja az, hogy tárgyát felmérje, rendszerezze. Minél alaposabban. Ez láthatólag alapvető vezérelv tehát itt. És egyáltalán nem vicces, különben. Nincs mese!
\"A cifra, elbeszélő jellegről le kellett mondanunk. E kötetben az olvasó csak azt találja, ami a kutatásnak köszönhetően bizonyossággá vált.\" - olvasható az első német nyelvű kiadás előszavában.

Tehát nagyon száraz, abszolút biztosnak vehető tények. Részrehajlás nélkül. Az európai zene történetét - Európán kívüli területek csak annyiban vannak jelen, amennyiben ókori hatásuk érvényesülhetett itt is - a kezdetektől Ligeti György haláláig feldolgozó 627 oldalon 6 sor jut Mozart Don Giovannijának, Bach Máté- és János-passiójának együtt sem több. Persze, aki Bachról és Mozartról akar alaposan tájékozódni, mindenképpen más könyveket kell kézbe vennie, vannak bőséggel. Egyébként komoly hiányosság; nincs \"műmutató\" a könyv végén, ami talán lehetetlen is volna, olyan tömegű alkotásra történik legalább tőmondatokban utalás.

A munka célja e történetet folyamatában, összefüggéseiben látni, és lehetőleg minden részletét. A legnagyobbaknak azért több sor jut, de nincs, vagy kevés az ítélkezés, ami megtörtént megtörtént, elhallgatni semmit nem lehet (nem szabad), legföljebb csak egy-két szóval utalni rá a kisbetűs részben. Minden kis csavarnak helye van a gépezetben. Talán ezen folyamat átlátása ellen dolgozik egy kicsit a könyv felépítése. A középkor van például fejezet címként, azután A 15. és a 16. század, majd 17. és így tovább. Ezeken belül műfajok szerint történik az áttekintés, a tizenhetedik századtól kezdve az opera a király, az a téma, amely az általános áttekintés után vezeti a sort. Így történik, hogy Mozart operáiról előbb olvashatunk, mint Bach kantátáiról, viszont Bach csembalóműveiről hamarabb, mint Mozart zongoraszonátáiról.

1954-ban jelent meg az első változat, a magyar fordítás az 1993-as 8., alaposan revideált, bővített változat alapján készült. A felújításban fél tucat tudós vett részt, és mint a munka vezetője, Lenz Meierott ismételten hangsúlyozza, remélik, hogy \"megbízható kézikönyvet és egyben használható tankönyvet\" sikerült az olvasók, tanulók kezébe adniuk.

Hogy ez utóbbi hogyan sikerült, arról döntsenek a zenetörténet-tanárok, egy hallgatói véleményt már idéztünk. Az átlagos zenebarátnak ez talán tényleg túlságosan tömény és sűrű adat és tényhalmaz. Aki azonban jobban érdeklődik, vagy munkájához szükséges, hogy bizonyos dolgokról legalább alapfokon tájékozódjon, nagy segítségére lehet. És ne legyünk igazságtalanok, a fejezet- és alfejezet-számozások nagyban segíthetik a töredezett tárgyalásmód ellenére is a tájékozódást. Főleg azokon a területeken, amelyekről nehéz részletesebb, jobb áttekintést adó munkát találni. Mert ezeket természetesen nem pótolja ez a - a téma, az egész Európai zenetörténet, szinte áttekinthetetlen mivoltát figyelembe véve - mégis csak néhány oldal. De irányt mutathat. Egyes területeket olyan részletekkel tárgyalva, amelyekről, ha tájékozódni szeretnénk egy több száz oldalas szakmunkát kellene végigrágni, esetleg valamely idegen nyelven. Valamint nem utolsó sorban a kimeríthetetlen forrás és szakirodalom jegyzékkel.

A fordítók, magyarítók hatalmas munkát végeztek, és mint megjegyzik, sok esetben új fogalmakat kellett alkotniuk. Azonban például azt még érteni, hogy egy egyiptomi, a középbirodalom korából falfestményen látható hangszert miért neveznek fogólyukas kürtnek. Ez végül is akármi lehet. De akkor mit értsünk a tizenhetedik század elejének hangszeres zenéjét tárgyaló fejezetben a szintén fogólyukas kürtnek nevezett hangszeren? A szövegösszefüggésből természetesen kiderül (és egyébként is tudható), hogy a cinkről (cornetto) van szó, ezt a hangszer elnevezést már Szabolcsi Bence is minden külön magyarázat nélkül használja A zene története című könyvében, ugyanennek a korszaknak a tárgyalásánál.

Hibákat lehet vadászni, és lehet az egész koncepcióval is vitatkozni, és mindenkinek van olyan kedvenc területe, amiről részletesebben szeretne itt is olvasni. És lehet tartalmi dolgokkal is vitatkozni, ha erről a zeneszerzőről és művéről szó van, akkor arról miért nem. De érdemes egyszer-kétszer az egészet elejétől fogva végigolvasni, és azután tudván, miről hogyan és mennyi szó esik, használni a részletekhez. És nem megfeledkezni a többi alapvető műről sem a még részletesebb, még pontosabb tájékozódás érdekében.