Retkes Attila: Zenélő ezredkezdet

Retkes Attila: Zenélő ezredkezdet
272 oldal
2690 Ft
Nap Kiadó - 2004

Nagyon sok mindent nem lehet elemezni egy interjúköteten, főleg, ha másodközlésről van szó.
Retkes Attila a Magyar Hírlapban az új század/ezred első éveiben megjelent interjúit gyűjtötte egybe, darabszámra 58-at. Alig több mint felét annak az adagnak, amelyből pár éve Kontrasztok című könyvét állította össze, szintén korábbi interjúiból.

A könyv három részre bontja a nyilatkozatokat.
\"Az Átutazók című fejezetben Budapestre látogató, világhírű külföldi muzsikusok, a Véleményformálók című fejezetben a magyar zenei élet meghatározó személyiségei, a Határátlépők című fejezetben pedig olyan művészek szólalnak meg, akiknek tevékenysége jelentős mértékben hozzájárult a műfaji határok lebontásához.\"

Az Átutazók mindenkit megszólít, aki mostanság erre járt - a teljesség igénye nélkül: Boulez, Caballé, Cura, Harnoncourt, Kremer, Maazel, Marriner, Muti, Norrington, Penderecki, Reich, Rilling, Rosztropovics, Szimonov; a Véleményformáló \"hazaiak\" listáján pedig ott van egyebek mellett a két Fischer, Gregor, Jandó, Kocsis, Ligeti, Marton, Pauk, Polgár, Rost, Schiff, Starker. A \"műfaji határok lebontásához\" hozzájárult muzsikusok csoportját többek közt Hobo, Jávori Ferenc, Pege Aladár, Presser, Snétberger, Szakcsi, Tabányi neve fémjelzi.

A napilapos műfaj mindenhol érezteti hatását. Egyrészt a terjedelem utal erre, másrészt pedig az, hogy az interjúk elkészültéhez valamilyen friss esemény szolgáltatta az apropót: a külföldiek esetében ez értelemszerűen magyarországi látogatásuk volt, a többieknél pedig épp egy aktuális koncert, lemez, vagy turné.

Valahol két állapot között mozog a könyv: már nem, és még nem.
Már nem érdekel, hogy melyik résztvevő mit mondott a Bánk bánról, vagy hogy milyen muzsikosok dolgoztak együtt az interjúalannyal az (akkor) éppen aktuális projektben.
És még nem tartunk ott, hogy a nyilatkozatokból kirajzolódjon valamiféle konkrét korrajz, állapotleírás, ami (ha már a cím ezt sugallja) speciel csak az ezredkezdetre jellemző.

Mert például az, hogy a komolyzene bajban van, régi téma. (Érdekes, hogy a könyvben egyedül Caballé cáfol: \"Csak azok az énekesek, rendezők, karmesterek terjesztik, hogy életveszélyben van a műfaj, akik a saját régi sztárkultuszukat siratják\".)
Vagy mondjuk, ott van az a sirám, hogy a volt szocialista blokkban megszűnt az állami támogatás. Azt hiszem, ezt is halljuk már egy ideje. Nem mellékesen: sokszor olyanoktól, akik már rég nem otthon élnek/játszanak.

Úgyhogy a még nem és a már nem kizárása után marad az egyszer talán.
Olvassuk el. Tegyük félre. Aztán majd meglátjuk.