Mozartról rövidebben (Fritz Henneberg Mozart-kismonográfiája)

FRITZ HENNENBERG:
...igazán a zenében létezem...
Wolfgang Amadeus Mozart

Fordította: Dankó Zoltán
204 oldal
2100 Ft
Háttér Kiadó – Háttér kismonográfiák sorozat
2007

Nem biztos, hogy mindenki több száz oldalas könyveket szeretne olvasni Mozartról, még akkor sem, ha ma ő az a zeneszerző, aki mind zenéjével, mind személyiségével a legnagyobb érdeklődést váltja ki muzikológusokból, laikusokból egyaránt. Sorra jelennek meg azok a művek, amelyek egyre pontosabban igyekeznek megvilágítani, ki is volt, milyen is volt az az ember, aki azt a bizonyos öt operát, meg azt a bizonyos három utolsó szimfóniát, meg néhány zongoraversenyt, egy-két zongoraszonátát komponálta, amelyeket illik ismerni.

Mozart élete elég gazdagon dokumentált – egy másik tizennyolcadik századi zeneszerzőétől, Bachétól eltérően mindenképpen –, azonban részben pont ez hordozta a nehézségek magvát. A leveleket, dokumentumokat például lehetett figyelmen kívül hagyni, mondjuk, túlzott szemérmességből, rosszul értelmezni a bennük írtakat, a hiányosságokat fantáziálással pótolni, legfőképpen pedig mindent részletet előítéletesen kezelni, hogy olyan élet legyen kiolvasható belőlük, amely egy-két szeplővel ugyan, de méltó minden idők egyik legnagyobb zeneszerzőjéhez. Tulajdonképpen ez történt majdnem két évszázadon keresztül, a hamisításokat már Konstanze és második férje, Nissen elkezdte.

Azért is nehéz munka a torzításoktól mentes Mozart-kép felvázolása, mert Leopold Mozart, akinek véleményét illett készpénznek venni, azon igyekezett, hogy fia sok szempontból hamisan értékelje önmagát. Így remélt olyan függőségi viszonyt létrehozni kettejük között, amelyből életének legnagyobb műve, Wolfgang Amadé Mozart nem szabadulhat. Mindig szükségét érezze annak, hogy mellette legyen apja, aki így a zseninek nem egyszerűen árnyékában él, hanem sikereinek nélkülözhetetlen társalkotója.

Ami még érdekesebb, Mozart emberi életművének újraértelmezése csak mintegy három-négy évtizeddel ezelőtt indult meg, Wolfgang Hildesheimer könyvében. Ő ugyan nem igyekezett történészi elkötelezettséggel kutatni új adatok után, ellenőrizni a régieket (ez több hamis, vagy nem következetesen végiggondolt ítélethez vezetett), de a meglévőkből mindenképpen igyekezett egy új, az addigiaknál árnyalatokban jóval gazdagabb Mozart-képet felrajzolni. Olvashattuk azután H. C. Robbins Landon művét Mozart legutolsó évéről, Volkmar Braunbehrens és Maynard Solomon nagy, átfogó munkáit, amelyekből már egy valóságos ember képe rajzolódik ki, és amelyek után igazi újdonsággal már aligha szolgálhat bárki is a Mozart témában.

Nem is várható ez egy kétszáz oldalas kis könyvecskétől, amely egyébként először 1992-ben jelent meg. Az ilyen, szélesebb olvasóközönséghez szóló munkák nem feltétlenül igyekeznek a legfrissebb eredményekkel szolgálni, leginkább azt célozzák, hogy a legalapvetőbb tudnivalókat könnyed modorban jussák el az érdeklődőkhöz.

Nos, így indul Hennenberg könyve is. Némi áttekintés Leopold Mozart életéről, minden különösebb értékelési kísérlet nélkül, majd Mozart kisgyermek- és fiatalkorának leírása az utazásokkal, az eléggé bőséges dokumentumanyagból vett részletekkel színesítve. Bár a Braunbehrens-, Solomon-művek ismeretében nem feltétlenül érthetünk egyet mindennel, amit itt olvashatunk, alapvető tévedésekkel nem traktálnak bennünket. Valójában szerzőnk nagyon is igyekszik naprakész lenni! (Egyébként Hennenberg mindvégig kerüli, hogy az apa–fiú viszonyt pszichológiai eszközökkel mélyebben értelmezze.)

Nem véletlenül jelent meg azonban a mű egy „kismonográfiák” alcímű, kissé jelentéktelen külsejű sorozatban. Az Egy ellentmondásos ember című fejezetben arról a Mozartról kapunk képet, akinek ábrázolást nem korlátozzák szemérmességi korlátok, illetve Hennenberg nem egy előre felrajzolt, idealizált körvonalat akar kiszínezni. Egy-két pici részlet még újdonságként is hathat ránk. Az újabb, a lineáris életrajz elbeszélést az ...igazán a zenében létezem... című fejezet szakítja meg, ebben Mozartnak, a zeneszerzőnek a fejlődésképe rajzolódik meg – láthatólag egy alapos képzettségű muzikológus műve, önmagában is érdekes olvasnivaló. Ebben a részben olvashatunk Konstanze-ról is, akivel kapcsolatban Hennenberg tartózkodik a korábbi, előítéletes szemléletmódok átvételétől.

Összességében elmondható, hogy ha nem is mindent mélyrehatóan, vagy a legpontosabban végiggondoló és elénk táró munkáról van is van szó, alapvető tévedéseket már nem görget tovább Hennenberg, és a némileg gügyögős Mozart-ábrázolás is csak itt-ott jellemző rá. Azok, akik valóban nem kívánnak vastagabb könyveket kezükbe venni a témáról, haszonnal forgathatják, de jó azoknak is, akik valahol el akarják kezdeni Mozart-képük alapozását – ebből a kiadványból megkapják a legszükségesebb tudnivalókat, s ismeretüket később esetleg tovább mélyíthetik a fentebb említett munkák elolvasásával.