Bejelentkezés Regisztráció

Könyvek

Lángelme rózsaszín hálóingben - (Barry Millington: Richard Wagner – Bayreuth varázslója)

2013-09-24 17:08:24 Balázs Miklós

Richard Wagner – Bayreuth varázslója Barry Millington: Richard Wagner – Bayreuth varázslója
RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA
320 oldal
ISBN: 9786155062100

Ha van a nagy operaszerzők kerek évfordulóinak valós, kézzel fogható hozadéka, akkor az nem feltétlenül a különböző rendű-rangú dalszínházak változatos minőségű felújításai, hiszen, ha valakinek, éppen Richard Wagnernek a korszakos zenedrámáit az évfordulóktól függetlenül is folyamatosan repertoáron tartják a Földgolyó jeles operaházai. A Nagy Férfiúk születésének vagy halálának örve alatt, centenáriumok és bicentenáriumok jókor jött ürügyén megszokhattuk, csaknem minden felpántlikázott bóvli eladható, legyen az a zeneszerző arcképével ékesített csokoládé, libamájpástétom vagy söröskrigli. És, ahogyan illik, jönnek az újabb hangfelvételek is sorra, ám ezek nagy többsége leginkább csak arra kínál indokot a vitriolos hajlamú kritikusoknak, hogy újfent elmerengjenek az operaéneklés – ezen belül is különösképpen a Verdi- és a Wagner-éneklés – dicstelen hanyatlástörténetén.

Az efféle évfordulós vásározás valódi és leghitelesebb profitja másutt keresendő. A könyvpiacon. Ezt a summás ítéletet vállalom még akkor is, ha iménti kijelentésemet a hazai könyvkínálatra kell leszűkítenem. Kevéssel a Bryan Magee-féle vaskos és elmés, bölcseleti-elemző igényű kötet megjelenése után (melyről volt alkalmam e lap kolumnáin beszámolni néhány hete), most egy újabb Wagner-könyv kapott helyet a honi könyvesboltok polcain. A szerzője, Barry Millington szintúgy brit, ahogyan Magee, ám jóval ifjabb nála. Az internetes források segítségével annyit tudhatunk meg róla, hogy vezető zenekritikusa a London Evening Standardnak, rendszeresen publikál zeneművészek elhalálozásáról szőtt gyászsorokat a jó nevű The Guardianban, továbbá az ugyancsak tekintélyes The Wagner Journal című monografikus periodika főszerkesztője. Saját elmondása szerint nyolc könyvet írt már Wagnerről, beleérte az itt tárgyalt Richard Wagner – The Sorcerer of Bayreuth címűt, melynek végére 2012-ben tett pontot.

Joggal hihetjük tehát, hogy egy szakavatott kutató tollából nemcsak értő, de kifejezetten korszerű képet kapunk a német komponistáról. Nem kell csalódnunk. Az az erős, karakteres, de korántsem felszínes következtetések alapján megrajzolt imázs, amit Millington sorai között kialakít Wagnerrel kapcsolatosan, csakugyan megfelel a mai várakozásoknak, jelentős részben erősen hasonlít is a Magee által festett portréhoz. Millington megközelítése azonban kevésbé elméleti, mint Magee-é, ugyanakkor kevésbé „szószátyár” is. Míg az idősebb filosz szívesen merítkezik meg önnön grafomániájának már-már Wagnerhez mérhetően bő és túláradó nyelviségében, addig Millington inkább törekszik „felülről” olvasni a wagneri életművet, s jóval tömörebben és lényegre törőbben fogalmaz.

A kötet mindahány fejezete egy-egy, a szerző által fontosnak ítélt témát villant fel, de terjedelmében egyiket sem munkálja meg olyan mértékig, hogy valódi mélyanalízis-kísérletként tárgyalhassuk. Így minden egyes problémafelvetésről úgy érezzük, külön könyvet érdemelne. E harminc, alaposan kigondolt, de nem mindig ugyanazzal a körültekintéssel és összeszedettséggel kidolgozott fejezetből csupán néhányban vagyunk kénytelenek a zeneszerzővel kapcsolatos, unalomig ismert paneleket végigolvasni (apasági kérdés, normális vagy aberrált szexuális viselkedés, zsidógyűlölet, pángermán kultúrsovinizmus stb.), a narrátor szívesebben oszt meg velünk eddig ritkán tárgyalt, de a szerző által lényegesnek ítélt mozzanatokat. Ilyen például az a fejezet (15.), melyben oldalakon keresztül Wagner beteges (?) vonzalmát tárgyalja a kifejezetten femininnek tartott színekhez, mint a lila vagy a rózsaszín, valamint az ilyen árnyalatokkal festett, puha ruha- és drapériaanyagokhoz, mint a selyem, a szatén vagy a bársony, melyeket viselni a zeneszerző kedvelt szenvedélye volt. Millington nagyrészt bulvármódra tárgyalja a témát, talán messze annak jelentőségén túl, s az egyetemes művészet eme óriását mint egy komikus, eltorzult szexussal kínlódó, nyavalyogó transzvesztitát állítja elénk.

Jóllehet Millington az Előszóban arról tájékoztatja az olvasóját, hogy könyvével eloszlatni kívánja az unalomig ismételt kliséket, tévhiteket és tévesen rögzült sztereotípiákat, ezt csupán néhány alkalommal képes kellő meggyőzőerővel megtenni. Nagyészt azért, mert ezek a „tévhitek”, „sztereotípiák” és „klisék” már jó ideje nem töltik be azt meghatározó a szerepet a Wagner-értelmezésekben, mint tették ezt évtizedekkel ezelőtt, így ezek a „feltisztítások” – ha mégoly hitelesen érvel is mellettük a szerző – nem ejtenek kiköszörülhetetlen csorbát a „régi iskola”, a „hagyományos” Wagner-olvasatok engesztelhetetlen híveinek meggyőződésén, lévén számos Wagner-tanulmány jelent meg az utóbbi években, melyek egymással versengve tárnak fel új és még újabb adalékokat az életrajzzal, a művek mögött meghúzódó filozófiai bázissal, illetőleg a posztumusz recepcióval kapcsolatban – bár kétségtelen, ezek magyar nyelven nem hozzáférhetők.

A violaszín selyemfehérneműk és flamingótoll-szőnyegek fetisizálásán túl természetesen a legkényesebb kérdés itt is a szellemi örökösöknek a hitleri Harmadik Birodalommal való leplezetlen és szégyenteljes kooperációja, vagyis a Bayreuth-ot uraló néhai Wagner-utódok letagadhatatlan jó baráti viszonya a fajüldöző nemzetiszocialistákkal és személyesen magával a Führerrel. Millington könyve ugyan csak érintőlegesen foglalkozik a wagneri gondolkodást és világnézetet leginkább uraló elméleti tendenciákkal, s kesztyűs kézzel bánik annak sokat emlegetett, engesztelhetetlen antiszemitizmusával és a konkrét bölcsészek neveivel fémjelzett filozófiai áramlatokkal (Feuerbach, Schopenhauer, Nietzsche), nagy előnye pl. Magee tanulmányával szemben, hogy összeszedettebben, s a széles spektrumú és imponálóan gazdag forrásanyag birtokában legalább annyira hitelesen és nagy történeti biztonsággal képes átlátni az életműnek a szerző halálát követő utóéletét. Ennek a több mind egy évszázados, szerfelett „felhangdús” és sokrétű befogadás-történetnek a nácikkal való kompromittálódás csupán egyetlen – ám annál kínosabb – epizódja, mert ami a fasiszta Németország bukását követő megtisztulás és a jelenig vezető recepciótörténet vitáit, fordulatait, szellemi irányváltásait illeti, Millington ugyancsak felkészült kutatónak, valamint lelkes opera-, film- és lemezbarátnak bizonyul. Ennek szép és nemes bizonyítéka, hogy nem pusztán egy újabb tudálékos, papírízű Wagner-értekezést tár elénk, de egy olyan kötettel szolgál, mely nem kevesebb, mint kétszáznyolcvanöt mellékelt illusztrációval igyekszik előmozdítani az egyes témákban való oldottabb elmélyedést.

Sőt, többről van itt szó, mint csupán a dolgozatot kísérő-keretező-színező képi illusztrációk hosszan a sorok közé tolakodó özönéről, melyek rendszerint az adott téma kulcskérdéseire, személyi főszereplőire, történelmi kontextusára referálnak. Ezek a rajzos és fényképes „mellékletek” a szöveg elbeszélő síkjával párhuzamosan, azzal szoros összhangban, egy önálló narrácót, ha tetszik ikonográfiát teremtenek, melyek a képiség sajátosságai mentén képesek a hajdani és új értelmezéseket azonnali vizuális ingerek nyomán is alá-, sőt föltámasztani. Ily módon egymás mellé rendelődnek korabeli színi tabló-metszetek és huszonegyedik századi színrevitelekről készült modern fotók, továbbá a régi, megsötétült dagerrotípiák szomszédságában megtalálni a legutóbbi idők vitatott rendezéseinek botrányt kavaró jeleneteit, mint az interpretációtörténet jelenidejének leginkább tanulságos botrányköveit. Ezeknek a médiumoknak az okos és érzékeny összjátéka pedig egy sajátos, rendre konfrontáló, már-már provokatív képi és nyelvi elbeszélést teremt, mely megítélésem szerint a legnagyobb nyeresége a kötetnek. Egy olyan tanulmánynak tehát, amely így jóval több pusztán a Wagner-év egy újabb színes trófeájánál, s egy mértéktartóan polgári ízléssel megírt, de igazi „főúri eleganciával” kiállított, kivételesen esztétikus kötetet ad az olvasó kezébe.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.