Királynői tartással, tüske nélkül (Várkonyi Judit: A Díva – Palánkay Klára emlékezik)

VÁRKONYI JUDIT:
A Díva – Palánkay Klára emlékezik
192 oldal
CD-vel
3800 Ft
Európa Kiadó

Már sokszor ráeszméltem, hogy a művészi memoár a legnehezebb írói műfaj.
Van, hogy a visszaemlékezőt elragadják az emlékei, melyek végtelen dagályként söprik el az olvasót. Vagy előfordul, hogy a művész a porosz vasúti menetrendeket lealázó aprólékossággal avat be a bennünket legkevésbé sem érdeklő részletekbe. De külső segítséggel sem sikerül mindig életet lehelni a nárcizmustól csöpögő, önismétlő sorok közé.
A sok-sok felemás kísérlet között most itt van egy remekbeszabott kötet: Palánkay Klára visszaemlékezése.

Palánkay Klárát sosem hallottam élőben. Viszont operai ifjúkorom óta hallottam róla legendákat a környezetemben felbukkanó idősebb operabarátoktól. A régi művészekről azt lehetett tudni, hogy a tisztelőik osztoztak rajtuk. Leegyszerűsítve: a tábor egyik fele Simándyért rajongott veszettül, a másik meg Ilosfalvyért.
De Palánkayra mindenki egyformán emlékezett. Az izzó szenvedélyre, a hangszépségre, a szinte páratlan ambitusra, a nagyszerű színésznőre, és igen, a remek nőre. S azt a híres királynői tartást kivétel nélkül mindenki megemlítette, kortól és nemtől függetlenül.

Palánkay Klára élete utolsó másfél esztendejében mondta tollba ezt a könyvet Várkonyi Juditnak. Izzó szenvedéllyel, sziporkázó humorral, életörömtől hemzsegő, gyönyörű mondatokkal, sőt filozofikus bölcsességgel. Csapongva, de mégis egyenes vonalú pályán vezetve az olvasót. Mesél, de mégis pontosan tudjuk, hogy ez a mese kultúránk szerves része, néhol nagyon is tragikus, másutt meg – főleg innen, a XXI.- századból nézve – kifejezetten komikus.

Palánkay ünnepelt énekesnő volt. Egy csoda. Huszonnégy éves korától játszott színpadon, a felszabadulás után az első két és fél évben tizenhárom (!) szerepet abszolvált, közöttük olyanokat, mint Gertrudis, a Sába címszerepe, Brangäne, Eboli, Vénusz, Carmen, Ortrud, Marina a Boriszból, Judit a Kékszakállúból. És nem pusztult bele!

Mondom, üdvöske volt. Autót Münnich Ferenc közreműködésével vett, sőt körüludvarolta Tito marsall is, de gyanítom, neki jobban imponált, amikor Svéd Sándor akarta rátörni a szállodaajtót. Székely Mihály vagy Faragó András partnereként bejárta fél Európát A kékszakállú herceg várával. S bár Kodály fölterjesztette Kossuth-díjra, azt mégsem kapta meg. (Később sem – elég nagy szégyen ez.) Mert művész volt, mert renitens volt. Feltűnt már valakinek, hogy Palánkaynak nincs önálló lemeze a Hungarotonnál? Az okokat a könyvben találhatják.

Amikor elérte a negyedszázados jubileumát, nyugdíjba ment. Nem is ment, vonult. A csúcsról, hangi képességei tetőpontján, fiatalon. Mint egy királynő, tartással. És ahogy a könyvben elmondja, onnantól egy C-dúr skálát sem énekelt. Mégis, sok pályatársával ellentétben boldogan és kiegyensúlyozottan járkált be tavaly bekövetkezett haláláig az operaházi premierekre, hallgatni az új és még újabb hangokat. Tüske nélkül.

Ez a boldog tüskenélküliség süt át a könyv minden során.

Ettől oly könnyed és olvasmányos a szöveg. Várkonyi Judit nagy érdeme, hogy nem tolakodik előtérbe. Hagyja partnerét emlékezni, illetve ha terelte is, azt észrevétlenül tette. Ettől válhatott ez a memoár nemcsak kortörténeti dokumentummá, hanem azt messze meghaladó, irodalmi értéket is felmutató olvasmánnyá. Tanulságokkal és bölcs életszemlélettel átszőtt élménysorrá. Én nem tudtam letenni, gyakorlatilag egyhuzamban olvastam végig.

A könyvhöz mellékletként egy CD-t is kapunk. Az 1949 és 1957 között készült, élő és stúdiófelvételek kétharmadán Palánkay nagy Verdi-szerepeiből énekel egy-egy áriát vagy jelenetet, olyan partnerekkel, mint Székely, Gyurkovics Mária, Takáts Paula.
Szerepel egy rendkívül stílusosan előadott románc Thomas egykor oly híres operájából, a Mignonból is.

Számomra e CD-n a legnagyobb élmény Marina és Dimitrij kettőse, a Borisz Godunov lengyel képéből. A kitűnő Nagypál László társaságában előadott duett kezdetén Palánkay a hideg, királynői magamagát adja. Amikor viszont Dimitrij hajlandó a hatalomvágyó lány kedvéért elindulni a cári trónért, Palánkay-Marina hirtelen áttüzesedik. Ezt a kettőst ilyen hátborzongató szenvedéllyel még sosem hallottam előadni.

A lemez A walkűr kulcsjelenetével, a Fricka–Wotan kettőssel zárul, a főisten szólamát a kor vezető Wagner-baritonja, Fodor János énekli. Igazi harcot hallunk, a két hatalmas hang, a két hatalmas egyéniség összecsapását. Korszerű előadásban, a magyar szövegen túl a világ bármely operaházában helytálló minőségben.

Egy csepp aranykor!