Bejelentkezés Regisztráció

Könyvek

Homo europicus, avagy a tudás, a kedvesség, a mosoly és a nagyság (Várkonyi Judit: A Maestro – Lukács Ervin emlékezik)

2009-06-15 09:25:00 - zéta -

Várkonyi Judit: A Maestro – Lukács Ervin emlékezik VÁRKONYI JUDIT:
A Maestro – Lukács Ervin emlékezik
196 oldal
3900 Ft
Európa Kiadó

A címben szereplő fogalmakat Lukács Ervin az egyik nagyszerű vendégművész jellemzéséhez használja, én mégis eloroztam tőle. Számomra ugyanis, ha a Karnagy Úr alakját szeretném találóan és tömören fölvázolni, nem jut eszembe ennél pontosabb megoldás.

Várkonyi Judit tavalyi nagysikerű memoárkönyve (A Díva – Palánkay Klára emlékezik) után ugyanis az Operaház örökös és több mint félévszázada aktív tagját szemelte ki interjúalanynak. Ha én híres ember lennék, azt szeretném, hogy majdan engem is Várkonyi faggasson a pályámról, mert – e két könyv alapján bizton ki merem állítani – tud valami nagyon ritka és lényeges dolgot.

Tud háttérben maradva faggatózni. És mégis, lazán előhívja a páciens legrejtettebb, sőt legféltettebb titkait, s mindezt a legtermészetesebb könnyedséggel, csevegve. Tapasztalatból ismerve Lukács Ervin szemérmes húzódozását a nyilvánosságtól, e könyv megírása szerintem hőstett. A Tanár Úr ugyanis oldottan, tanulságosan és szórakoztatóan, elgondolkodtató derűvel átszőtt életszemlélettel mesél. S a derű kapcsán meg kell állni egy bekezdés erejéig.

Lukács Ervint a hozzá távolabb állók általában pesszimistának szokták jellemezni, de ez nagyon nem igaz. Kevés derűlátóbb embert ismerek, csakhogy ez nem az a korunkban divatos felületes és zajos vidámság. Az ő derűje csöndes, de mindent átható. Elgondolkodásán, komolyságán, munkaszeretetén egyaránt áthatoló, általános derű. Életszemlélet. Ugye, milyen kevés kortársunkra használható szó ez? (Találomra elkezdtem összeszedegetni elég széles ismeretségi körömből őket, s még van szabad ujjam egy kezemen is...)

A Maestro tehát Várkonyi Judit segítségével ízelítőt ad egy európai ember (Homo europicus?) életszemléletéből. Nem egy megfáradt művész hézagos visszaemlékezéseit kapjuk e könyvvel, nem valami sajátságos világ- és zeneértelmezést, nem különlegesen egyéni látásmódot. Pedig milyen összetett életről mesél!

Lukács Ervin hosszú pályája során történelmileg is igen nagy és zegzugos utat járt be. A gimnazista kamasz a munkaszolgálat, a gettó, a bombázások napi borzalmain át jutott az orvostudományi egyetemre, s utána – valami eltökélt zenerajongástól vezérelve – a Zeneakadémiára. Hálás szeretettel emlékezik valamikori tanáraira, példaképeire, barátaira, művészeire. Ez a visszaemlékezés egyben hatalmas kordokumentum, mely egészen napjainkig vezeti el az olvasót. A Horthy-korszaktól a Rákosi-érán, az 56-os forradalmon, a 60-as, 70-es évek konszolidációján keresztül a rendszerváltásig és tovább. Lukács Ervin a maga csendes, visszahúzódó, de mégis határozott stílusában véleményt mond korunkról. Nem igazán hízelgőt, de a kivezető útban reménykedőt.

A könyv legizgalmasabb sorai persze a zenéhez, Lukácshoz, mint aktív muzsikushoz kötődnek. Élménybeszámolók nagyszerű és csodált, olykor pedig igen gyarló muzsikuspartnerekről, Menuhintól Sternig, Carrerastól Domingóig, Kelen Péterig, Scottótól Tokodyig, Siepitől Christoffig, Nádasdy Kálmántól Vámos Lászlóig. S gyönyörű visszaemlékezések az atyai tanítómesterekről, a méltatlanul elfeledett Somogyi Lászlóról, Franco Ferraráról és Ferencsik Jánosról. Nem egyszerű anekdotafüzéreket, sokkal többet kapunk. Történelmet.

A könyvön is átüt Lukács Ervin tanáruras gondolkodása. Évtizedekig sikerrel vezetette az Akadémia karmesterképzőjét, gyakorlatilag az ötven alatti karmester-generáció tagjait mind ő juttatta diplomához. Borzasztó okos gondolatokat olvashatunk – egyebek mellett – a minden dirigens próbakövét jelentő Auftaktról – még egyetlen lexikonban és zenei témájú könyvben sem találtam ennyire szabatos magyarázatot erre az egyedi zenei gesztusra.

Lukács Ervint mintha egy-két pillanatra megcsalná a memóriája, de csak adatok szintjén – a könyvben olvashatókkal ellentétben az általa (férje után) Devecseri Klárinak hívott operaházi rendező Huszár Klára néven működött, az operai legendárium pedig inkább Maleczky Oszkárt emlegeti, mint aki egyenesen a lóversenypályáról ugrott be Telramund rettentő szerepébe, s Ferencsik halálának 10. évfordulóján rendezett megemlékezésen Lukács Miklós sajnos már nem lehetett jelen. S ahogy több olvasónk észrevette, hiba csúszott a függelékbe is.
De ezek a jelentéktelen apróságok eltörpülnek a könyvben felhalmozódó hatalmas ismeretanyag mellett.

Az érezhető szeretettel és gondossággal készült könyvet nagyszámú, eddig publikálatlan fotó teszi teljessé.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.