Fricsay 100
Fricsay Ferenc, Karczag Márton, Ókovács Szilveszter
„Akit a zene éltetett”
Opera 2014
Gyönyörű kötet.
Legértékesebb része Karczag Márton Fricsay-életrajza, „Akit a zene éltetett”.
A történet a katonazenekarok működésével, s persze az apa, a katonakarmester Fricsay (született Fryčaj) Richárd pályájának bemutatásával kezdődik. Ő még cseh anyanyelvű volt, de harminc évesen áttelepült Magyarországra, így Ferenc fia már magyarnak született.
Pályáját Székesfehérváron kezdte, majd Nagyvárad következett, de életében ez rövid intervallumot jelentett. 1913-ban már Budapesten találjuk (kuriozitás: Horthy emlékezetes, fehér lovon történő bevonulásakor a menetet kísérő katonazenekar élén Fricsay Richárd haladt… S egy másik raritás: a tizenöt esztendős Tátrai Vilmost ő vette védőszárnyai alá).
Ferenc Budapesten született, s már nyolc évesen a Zeneakadémia növendéke volt. Elképesztő, hogy miután zongorán és hegedűn tanult játszani, majd a fafúvósok következtek – de a sornak nincs vége, jöttek a rézfúvósok, majd az ütősök.
Feltehetően itt alapozódott meg a későbbi nagy karmester.
Aki már 11 évesen zenekar előtt állt, persze ez a „zenekar” egy diákegyüttes volt.
Hic et nunc nincs lehetőség végigkísérni a pályát, ez a fejezet, a maga több, mint száz oldalával, a kötet leghosszabbja. Karczag hihetetlen alapossággal veszi górcső alá Fricsay karrierjét, jellemző, hogy csak az internetes források felsorolása egy oldalt tesz ki.
Csabádi Péter újságíró, majd Palló Imre karmester megemlékezése következik.
Talán kevésbé relevánsak Fricsay Mozartról és Bartókról írott sorai, de a maga korában a Bartókról írottak sokak számára újat jelenthettek.
Kissé problémás Ókovács lemez-naplója. A tagolás világos – teljes operafelvételek, operarészletek, balettzenék, oratóriumok, koncertdarabok. Ókovács, akárcsak az elemiben, a felvételeket osztályozza, Hertha Töpper ária-kislemeze például négyes alát kap. Megjegyzem, azon felvételek esetében, melyeket ismerek, zömében egyetértek Ókováccsal.
Csakhogy.
A recenzált opusok szinte mindegyike vokális darab, és Fricsay a koncertteremben éppoly aktív volt, mint az operaházban, a szimfonikus repertoár jelentős részét is rögzítette (én nem ismerek például a Bartók-zongoraversenyekből jobb változatot, mint az övét, Anda Gézával, de ott a Moldva három változata, a híres próbafilmet nyilván mindenki ismeri).
Sovány vigasz, hogy van egy diszkográfia – ha lesz ennek a kötetnek egy újabb, esetleg angol vagy német nyelvű kiadása, javasolt fenti hiatus pótlása, azaz a zenekari felvételek értékelése is, akár egy negyedik szerző bevonásával.
Két fejezet, ismét Karczagtól, a dirigens ismert koncertjeinek és operaelőadásainak, illetve kompozícióinak felsorolása.
A könyv kiállítása példamutató, egyetlen grammatikai hibát találtam. A képanyag minősége, és helyenkénti ritkasága is figyelemreméltó.
Egy név- és tárgymutató jól jönne.
Beszámolóm végén engedtessék meg néhány szubjektív mondat.
Mint tősgyökeres szegedi, büszke vagyok arra, hogy Fricsay Szegeden kezdte dirigensi pályáját. Olyasmit jelentett a város zenei életében, mint később Vaszy Viktor, vagy napjainkban Pál Tamás. Emlékét Szeged nagy tisztelettel őrzi, nevét hangversenybérlet, koncertterem őrzi.
Ám nemzetközi kiugrása a Salzburgi Ünnepi Játékokon kezdődött 1947-ben, amikor a beteg Otto Klemperer helyett elvezényelte Gottfried von Einem Danton halála című operájának világpremierjét.
A bemutató győzelem volt.
És úgy hatvanegynéhány évvel később, Cesky Krumlovban, egy Domingo-koncert előtt, megismerhettem von Einem özvegyét, és hosszasan beszélgethettem vele.
Hogy aztán ismét elteljen pár esztendő, és Fricsay fiával sörözzek Pattayán.
A kör bezárult.