Bejelentkezés Regisztráció

Könyvek

Egy szomorú könyv (Liszt Ferenc utolsó napjai)

2007-12-07 08:17:00 Varga Péter

\"Walker: Liszt Ferenc utolsó napjai – Növendéke, Lina Schmalhausen kiadatlan naplója alapján

Bevezette, jegyzetetekkel ellátta és szerkesztette Alan Walker
Fordította: Fejérvári Boldizsár
228 oldal
3000 Ft
Park Kiadó
2007

Amikor pontosan négy évvel ezelőtt Alan Walker korszakos Liszt-monográfiájának harmadik kötete végre magyarul is megjelent, a szerző a Régi Zeneakadémián, egy kis koncerttel egybekötött könyvbemutatón találkozott az olvasóközönséggel. Új könyve bemutatója is szinte pontosan így zajlott, csak most nem Lantos István működött közre, hanem Valerie Tryon, Kanadában élő angol zongorista, aki először 1956-ban járt nálunk, a Liszt zongoraversenyen, és különdíjat vihetett haza. Walkerrel 2003-ban interjút is készítettünk, (\"Liszt volt a tizenkilencedik század kulturális nagykövete\" - Varga Péter, 2003-11-27) amelyben elmondta, hogy akkor már egy éve megjelent angol nyelven az a kisebb kötet, amelyben Lina Schmalhausen naplóját adta közre, előszóval, epilógussal, jegyzetekkel bőven ellátva. Ez az írás annak a szemtanúnak a szemszögéből láttatja Liszt utolsó napjait, aki talán akkoriban a legközelebb állt hozzá.

Természetesen a harmadik kötet megfelelő terjedelemben foglakozik az eseményekkel, a két utolsó fejezetből, a Liszt halála és az Utózöngék címűekből megtudhatunk minden lényegeset, ehhez idézeteket is kapunk az ominózus naplóból. De hát ott ez mindössze alig huszonhét oldalt tesz ki, most pedig, igaz, más formátumban, de kétszázat kapunk. Egyáltalán nem arról van szó, hogy Walker új kutatási eredményekkel akarta volna kiegészíteni, kijavítani mindazt, amit egyszer már leírt.

Viszont megindította mindaz, amit a naplóban olvasott, és az is zavarta, hogy ez szöges ellentétben áll azzal a – leginkább Cosima Wagnernek tulajdonítható – „hivatalos” változattal, miszerint Liszt fájdalom nélkül, megnyugodva távozott a világból 1886. július 31-én. A nagy ember halálának körülményei valójában felháborítóak voltak, a napló meg mindenképpen olyan érdekes olvasnivaló, hogy úgy találta, önálló könyvként is megáll a lábán – természetesen bőséges magyarázatokkal körítve.

És aki nem olvasta a nagy monográfiát, annak rögtön az első kérdése lehet, kis is volt Lina Schmalhausen? Liszt tanítványa, aki az utolsó hat évben szinte elválaszthatatlan volt a „Mestertől” – ahogy ő maga nevezi. Mint zongorista nem volt igazán jelentős, legalábbis mestere A-dúr zongoraversenye már megoldhatatlan feladatot jelentett számára. Huszonkét éves volt 1886-ban, amikor Liszt meghalt, és nyolcvannégy oldalas, kézzel írt naplója annak köszönhette létrejöttét, hogy Lina Ramann, a hivatalos életrajzíró beteg volt, amikor a halálhírt vette, nem tudott Bayreuthba utazni. Ezért megkérte Schmalhausent, aki egyébként Liszt kérésére érkezett a városba, hogy írja meg az utolsó tizenkét nap eseményeit.

A második kérdés, ami rögtön felmerül: milyen viszonyban volt a két ember? Lina biztos szerelmes volt a nagy férfiba, de emellett házvezetőnőként, apró dolgok intézőjeként is segítségére volt Weimaron kívül, utazásai során. Ő pedig legalább gyengéd atyai érzésekkel viseltetett iránta. Liszt környezete számára azonban nem annyira Lina hiányos zongoratudása, mint inkább a jelleme jelentett problémát. Bár jó családból származott, egy ízben bolti lopáson kapták, egy csipkét találtak kézitáskájában, de erősen gyanúsítható volt azzal is, hogy pénzt vett el Liszt íróasztalának fiókjából. A Mester mindenesetre a rosszul sikerült koncertek és a két lopási ügy kapcsán is védelmére kelt, mi több, beajánlotta a budapesti Nemzeti Zenedébe zongoratanárnak.

A lopási esetek – az ismert gyermekmondóka szerint is – felvetik Schmalhausen beszámolója hitelességének kérdést. Ugyanis ezek olyan mértékben dehonesztálóak a Wagner családra – személy szerint Cosimára és a többi tanítványra – nézve, hogy Ramann nem is merte az ott leírtakat felhasználni az általa írt életrajzban. A naplót titkosították, és csak 1954-ben vált kutathatóvá. A jelek szerint viszont Walker volt az első, aki teljes valójában felfogta a dokumentum páratlan jelentőségét, amikor kutatásai során Weimarban 1977-ben először elolvasta, és mikrofilmen magával vitte, bár csak jó tíz évvel később jutott el életrajzában oda, hogy fel is tudta használni. Több más szemtanú beszámolója igazolja, hogy a napló alapvetően hitelesnek tekinthető.

Liszt maga is tisztában volt vele, milyen szerencsétlenül jött ki, hogy pont Bayreuthban betegedett meg, halála, főleg pedig sírja helyéül végképp nem kívánta a várost. Cosima viszont pont azért hívta meg az ünnepi játékok idején, hogy emelje az akkoriban nem éppen sikeres fesztivál fényét. (Az 1887-es Trisztán-előadásra mindössze tizenkét jegyet adtak el, tiszteletjegyesek töltötték meg a színházat.) Szóba sem jöhetett tehát, hogy máshol legyen eltemetve, mint Bayreuthban, pedig a Wahnfried lakói a haldoklónak az orvosai által javallott húslevest sem voltak hajlandóak naponta külön megfőzetni, csak azt vittek neki, amit ők is ettek. (Liszt ekkor Wagnerék villájával szemben, egy bérelt lakásban lakott.)

Felvetődhet az orvosok felelősségének kérdése is. A leírtak szerint nem álltak hivatásuk magaslatán, mivel azonban Liszt halálát az a tüdőgyulladás okozta, amely a Munkácsyék kastélyában és egy éjszakai vonatút során szerzett megfázás szövődménye volt, antibiotikumok nélkül semmit nem tudtak tenni.

A temetés már az elvárható külsőségek között zajlott, de jó ideig eltartott – egészen a múlt század kilencvenes éveiig –, amíg Walker Liszt-monográfiája a zeneszerző életének minden eseményét megvilágította, sok esetben az általa először látott dokumentumok felhasználásával oszlatva szét a legendákat. E könyv segítségével kiegészíthetjük tudásunkat a Mester halálával kapcsolatban. Liszt életének tizenkét napjáról van csak szó benne, nem pótolja tehát az alapokat, de visszafelé működik: aki ezt elolvassa, biztosan kíváncsi lesz arra, hogyan írta meg egy abszolút felkészült szerző az előző több mint huszonhétezer nap történetét.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.