Daniel Barenboim - Edward W. Said: Kánon és ellenpont

Daniel Barenboim - Edward W. Said: Kánon és ellenpont
Európa Kiadó, 2004

A jó cím találó. Ez a cím pedig az eredetinél is jobban sikerült, igaz, az szépen alliterált: Párhuzamok és paradoxonok. A kötetben található szövegek többségében két ember beszélget (A két önálló írás - cikk? előadás? - szerzői is ők.), ez a két ember azonban nem akárki. Daniel Barenboim, napjaink zenei életének egyik emblematikus személyisége, illetve Edward B. Said, az orientalizmus szakágának intézményesítője, jeles képviselője. Napjaink zenei értelmiségének kedves szavajárásával élve két \"guru\". Nagy esélyünk van tehát arra, hogy amit mondanak mindjárt kánonná válik, no nem éppen a zenei műszó értelmében - bár néha a beszélgetőtársak valóban egymást visszhangozzák -, hanem abban, hogy híres emberek szavait hajlamosak vagyunk kanonizált, szentesített, kikezdhetetlen igazságként felfogni. De adott az ellenpont vagy ellensúly is. Részben azért, mert a guruk egyikét, Edward W. Saidot a magyar olvasó kevésbé ismeri - szégyenkezve vallom meg, hogy az itthon ugyancsak az Európánál kiadott Orientalizmus című munkáját sem olvastam -, így azt, amit ő mond, talán kevésbé fogadjuk áhítattal. Már csak azért is, mert gyakran inkább kérdez, mint állít, és talán túlságos tisztelettel kezeli a hírneves muzsikust. Nemegyszer ugyanis úgy érezzük, hogy a két beszélgető közül a palesztin professzor az elmélyültebb, tágabb látókörű és a valósághoz is közelebb álló. Barenboim esetében viszont épp az ismertség kezdheti ki kritikátlan elfogadási hajlamunkat. Mert a művész tehetsége, sokoldalúsága elvitathatatlan ugyan, ezt a csevegések során elhangzó bókok nem győzik elismerni, s az eszmecserék során többet tudhatunk meg arról is, hogyan próbál Barenboim a maga módján hozzájárulni a közel-keleti válság megoldásához. Csakhogy ismerjük a munkásságát más megközelítésben is: a nagy nemzetközi, poszthalmozó karmesterek egyikeként, illetve zongoraművészként, aki a Mezzón és egyebütt bőségesen látható-hallható felvételek tanúsága szerint változóan meggyőzően űzi ezt a melléktevékenységet. Így azután némi fenntartással figyelhetjük a fennkölt megkülönböztetést a zenéből és a zenében élők között, és próbáljuk meg kibogozni, hogy a zenekari munkáról elhangzó szavai mennyire haladják meg a kézenfekvő tudnivalókat és a technikai \"műhelytitkokat\".

A címbe emelt ellenpont kifejezés jelölheti egyben a beszélgetőpartnerek különbözőségét is. Találkozásuk érdekességét, pikantériáját ugyanis az adja, hogy egy arab tudós cserél eszmét jó barátként egy izraeli muzsikussal. Valójában persze mindketten világpolgárok - amivel egyes itthoni olvasatok szerint majdnem olyan gyanússá válnak, mintha egyszerűen \"learaboznánk\" vagy \"lezsidóznánk\" őket. Magyar olvasónak szomorkás elégtételt jelenthet, hogy vannak a világnak más tájai is, ahol szintén nagy dolog a párbeszéd. Ott azonban a jelek szerint legalább próbálkoznak vele. Ha mások nem, hát kiváló értelmiségiek, akik belátták, hogy ellenségeskedés és nyílt háború helyett meg kell próbálni megismerni és megérteni a másik felet, közös munkával és közös élményekkel oldani az előítéleteket és az indulatokat. Barenboim az egyik beszélgetésben egyenesen azt állítja, hogy az emberiség nagy konfliktusai \"nem lesznek csak politikai, gazdasági eszközökkel vagy alkudozással megoldhatók. Ehhez a művészi megoldások bátorsága kell mindenkitől.\" Mert, hogy el ne felejtsem, ez a két úr, a tudós és a művész, nem csak a maga szakterülete iránt érdeklődik, az ő szemükben a \"zene, kultúra és politika sajátos egységet alkot\" (E. W. Said). Fel sem merül bennük, hogy tudásuk és kiválóságuk sérülne attól, hogy a szennyes mindennapokkal vegyül.

Végül tehát, ha nem is fogadjuk el minden szavukat kanonizált szövegként - nem is várnák el tőlünk -, ha sokszor épp az olvasói vélemény adja is az ellenpontot, köszönettel tehetjük le a végigolvasott könyvet, mely sok és szerteágazó gondolatot képes ébreszteni. Nagy valószínűséggel nem csak azt fogjuk - velük kánonban - sajnálni, hogy a zenei nevelés mennyire háttérbe szorult, s ezzel a zenei tájékozottság egyre inkább kikerül az általános műveltségből, hanem azt is, hogy a két beszélgetőtárs egyike tavaly örökre elhallgatott. És azt is, hogy angolból kellett lefordítani egy ilyesfajta dialógus-sorozatot, hogy láthassunk \"ma itt fehérek közt két (nem-)európait\".