Az opera és Mozart (David Cairns: Mozart és operái)

DAVID CAIRNS: Mozart és operái
Ford.: Fejérvári Boldizsár
394 oldal
4500 Ft
Park Kiadó

Egy név és egy fogalom szerepel David Cairns művének címében: Mozart és operái. Talán ezek azok a szavak, amelyek, ha feltűnnek egy könyv borítóján, a legbiztosabban vonzzák a zeneszerető olvasókat.

Vagyis Mozartról és operáiról könyvet írni tuti biznisz, több ilyen jelent meg nálunk is az elmúlt évtizedekben. Feltehetőleg a külföldi irodalmat e tekintetben áttekinteni is lehetetlen. Ami azért azt is jelenti, hogy a rengeteg mű között bizonyára akad olyan, amely újdonságot is tud hozni az agyontárgyalt témában, mellette olvasmányos, nem terheli túl az olvasókat zenei szakkifejezésekkel, ne adj isten, kottapéldákkal, ugyanakkor hozzáértő, a lényegre koncentráló megállapításokat tartalmaz.

Nos, a Park kiadónak sikerült ilyen munkát találnia (bár azért vannak benne kottapéldák is...), David Cairns 2006-ban megjelent könyvét már olvashatjuk is magyarul. A szerző – mint az előszóból megtudhatjuk – gyermekkora óta Mozart-rajongó, bár igazi nagy munkáit Berliozról írta. Gyakorló zenész is emellett, egy templom zenekarát vezényli, sőt egyszer még Leporello szerepében is próbálkozott kisebb közönség előtt. Nem kevésbé imponáló azoknak a zenészeknek a sora sem, akiknek köszönetet mond a könyv megírásához nyújtott segítségért: Colin Davist, Gardinert, Norringont lehet hirtelen kiemelni közülük.

Jó és értelmes munkát vehet kézbe tehát, akit érdekel a téma. Cairns maga azzal kezdi mondandóját, hogy „meglehet, nincs szükség újabb könyvre Mozartról és operáiról”. Tehát nem kíván mindent tudó kézikönyvet az olvasók kezébe adni. Számít bizonyos alapműveltségre a témában az olvasók részéről, és igen ajánlatos tanulmányozni Hughes, Fodor, Liebner, Barunbehrens, Solomon, Hildesheimer Mozartról szóló munkáit, mielőtt e könyvnek nekikezdünk. (Hildesheimer hajlamos az egyik Mozart-operával elverni a port a másikon – írja például Cairns egy helyütt.)

Az ilyesfajta felfogás Cairnstől idegen, az operákat az életműben a maguk helyén, a maguk értékén vizsgálja. Ezért nem is csak az öt „mesteroperát” tárgyalja részletesen, az Idomeneo és a Titusz kegyelme is teljes jogú alkotásként tűnik fel mellettük. Pontosan ezért is jut az egyik legrészletesebb tanulmány az Idomeneónak, mert ennek esetében még maradt tér újabb gondolatok kifejtésére. Részletesen foglakozik a keletkezéstörténettel, a mű helyével a korabeli operairodalomban. A műelemzés során pedig megvilágítja az opera zenei „vezérmotívumának” változásait, szerepét, vagy azt, milyen fontos, szinte később sem felülmúlt szerepet és lehetőséget kap itt a zenekar, milyen alapvető jelentőségű – már itt – a hangszerelés. „Világi passió ez, amelynek hatalmában áll megtisztítani és felemelni egy zaklatott kort.” – így zárja Cairns az Idomeneóról szóló fejezetet.

A későbbi művek esetében már kevésbé alapos elemzéseket kapunk, Cairns nem akar ismételgetni ismert tényeket, bár azt is túlzás lenne állítani, hogy a majd négyszáz oldal mindegyike soha nem hallott dolgokról értesít minket. Cairns megvilágítja, hogy az operák írása során kidolgozott zenei nyelvezet milyen módon jelentkezik a hangszeres alkotásokban, milyen módon teszi azokat is drámai művekké. (Erről sok – egyébként kiváló – előadóművész mintha nem venne tudomást.)

Szintén kiemelt fontosságú téma Cairns könyvében, hogyan látták Mozartot a kortársak, s az utókor. Hogyan jutottunk el az utóbbi évtizedekben a zeneszerzőnek ahhoz a képéhez, amelyet végre nem legendák alakítottak olyanná, amilyennek szerették volna láttatni, és nem is a romantikus morális-művészi-zenei ideál által alkotott szűrőn keresztül mutatják őt.

De lehet, hogy zaklatott korunknak van mindennél nagyobb szüksége arra a megtisztulásra és felemelkedésre, amelyet bármelyik Mozart-műtől megkaphatunk, és ehhez nem ítélkeznünk kell művész és műve felett, hanem értő elemzéseken keresztül megismernünk, és elfogadnunk olyannak, amilyen. Ehhez kiváló segítség e könyv.