A kolera nevesítése

Dominique Fernandez: Becsületbíróság
Európa Könyvkiadó
1999

Az amerikai légierő egy másik bolygóról származó űrhajóst őriz, az oroszok pedig paranormális gyerekeket képeztek ki, akik puszta gondolatukkal képesek megölni bárkit a világ bármely részén. Az energiatakarékosság elősegítésére számtalan találmány született, de azokat a multik felvásárolták, és örökre elsüllyesztették. A megmagyarázhatatlan képződményeket, furcsa építményeket a földönkívüliek alkották. Az AIDS-vírust a CIA szabadította a világra, mert ki akarta irtani a homoszexuálisokat.

Csajkovszkij pedig összeesküvés áldozata lett.
Legalábbis ez a feltételezés szolgál alapul Dominique Fernandez regényéhez.

A történet egyszerű: az \"itáliai hajlammal\" megfertőzött Csajkovszkij szemet vet az uralkodócsalád egyik kiskorú tagjára. A gyermek apja nem mer egyből a cárhoz fordulni, hiszen Oroszország egyik nemzeti büszkeségéről van szó. Felkéri tehát a zeneszerző egykori egyetemi társait, döntsenek az ex-jogászhallgató sorsáról. Persze, ezek az emberek időközben társadalmilag, vagy politikailag előkelő pozícióba kerültek, nem mindegy tehát, milyen választ adnak.

Viszonylag egyszerű könyv, szimbólumok sorozatával. A hét kiválasztott a változás előtt álló országra jellemző gondolkodásmódokat képviseli. Van közöttük katonatiszt, egyházi személy, színidirektor, múzeumigazgató, orvos, és természetesen \"egyszerű\" nemes is. Van, aki karrierjét félti, van, akit ekkor még üldözendő politikai nézetei sodorhatnak bajba, és persze van, aki homoszexuális hajlamait próbálja takargatni. A \"hatalom\" természetesen mindenkiről mindent tud, és azoktól is kicsikarhatja az elitélő döntést, akik amúgy felmentenék a zeneszerzőt. Egyszerű macska-egér játék.

Egy Csajkovszkijt a középpontba állító könyv szerzője nem hagyhatja figyelmen kívül a zenét. Elő is jön a téma, kicsit erőltetetten, leginkább a másság tükrében, illetve a jelen-jövő szimbólumok említésével. Fény derül a Pikk Dáma és az Anyegin homoszexuális vonatkozásaira, feltűnik az ifjú Rachmanyinov, Gyagilev, a még gyermek Sztravinszkij, és az már csak természetes, hogy megoldódik a von Meck-rejtély is.

A direkten egyenes vezetésű, kicsit erőltetetten megírt, jelképekkel operáló könyv politikai mondanivalója nem nagy újdonság mifelénk: lám, ilyen módszerekkel operál a hatalom, ha el akar érni valamit. Tudjuk.
A másik, még tanulandó erkölcsi tanulságot a szerző már a könyv elején kinyilatkoztatja: \"Furcsa helyzetben vagyok. Mindazt, amit ennek az embernek az érdekében mondok, azt sugallhatja, hogy helyeslem a magatartását. Nem. Sért ez a magatartás, elítélem, de a büntetése legalább olyan botrányos.\"