Trio Marinetti...

Trio Marinetti Rota, Francaix, Martinu Velut Luna - CVLD 02500

Három előadó, három zeneszerző, három mű. Trio Marinetti, Nino Rota, Jean René Francaix, és Bohuslav Martinu. 49 perc fuvola-hegedű-zongora trió. Ennyi.

Nino Rota (1911-1979) számomra a filmzene koronázatlan királya. Több mint száz film, olyan rendezőkkel, mint Visconti, Coppola, Vidor és persze Fellini. Ez a triója 1958-ból való. Stílusa nehezen meghatározható, mégsem az eklekticizmus az első, ami eszünkbe jut róla. Hallgatható, a két szélső tétel kellemesen pörgeti a hangokat egymásután, vagyis szinte semmi kivetnivalót nem találhatunk benne. Csak hát a miért. Miért ír valaki zenét, ha szinte semmi közlendője nincs vele? Ez a kérdés persze nemcsak Nino Rotára vonatkozik, hanem még sok száz, ma is naponta \"alkotó\" - én inkább termelőnek nevezném - kollégájára, és így a következő darab szerzőjére Jean René Francaix-ra is.

A Musique de cour négytételes kompozíció. Az első két tétel - Menüett és Ballada - nem bánt senkit és tulajdonképpen illik rá minden, amit a Rota opuszról elmondtunk. Na de ami ezután jön! A Scherzo és a Badinage olyan szinten fogyatékos témával operál, hogy az már-már jó. De nem az. Nem is értem, hogyan kerülhettek össze egy műbe az előzőekkel.

Hármuk közül a klasszikus értelemben vett zeneszerzőhöz Bohuslav Martinu áll a legközelebb. Szonátája a legegységesebb és a legkevesebb töltelékhangot is ez a mű hordozza. A többek között Párizsban is tanult cseh szerző triója kellően rafinált ahhoz, hogy mindvégig fenntartsa az érdeklődést, szellemes megoldásai, Sosztakovicsos fordulatai pedig kifejezetten izgalmassá teszik a negyedik tételt.

Hogy a Trio Marinetti tagjai milyen zenészek, azt nem tudom. Gondolom minden hangot eljátszottak és, hogy nem csináltak nagyobb szcénát, az nem biztos, hogy baj. Korrektnek tűnő lemezük, kicsit alibi ízű ugyan - főleg a műsorválasztást illetően -, de tisztességesen szól, és Nino Rota neve miatt biztos sokan megfogják venni. Még akkor is, ha méltán indulhatna a legízléstelenebb borítók versenyén. Dobogós lenne. A melléklet egyébként olasz és angol nyelvű, jó minőségű papíron, ezért is kár, hogy az együttesről szóló részt és a névadó 1916-ban kelt írását csupán olaszul idézik. Angolul csupán annyit tartottak fontosnak tudatni velünk, hogy a felvétel egy nagy és üres teremben készült kevesebb, mint egy nap alatt. És…?