Bejelentkezés Regisztráció

Kamara

Nem csak a hetvenéveseké a világ!

2000-08-16 00:00:00 Dr. Geréb
Jenő Takács
Works for chamber orchestra
Attila Szabó-violin
Camerata Budapest
Dodici Chamber orchestra Győr
HUNGAROTON HCD 31947

A zeneszerzők – többek között – abban különböznek a mosónőktől, hogy nem halnak korán. Ez persze önmagában nézve még nem feltétlenül baj.

Zeneszerző az, akinek a műveit előadják. Akiket, ha csak egy szűk réteg is de névről ismer. Ismer, mert olyan sokat találkozik a nevével a koncert kalendáriumban, a rádióújságban, (vagy a Café Momusban - a szerk.). Így nézve, joggal kijelenthetjük, hogy a magyar zeneszerzők átlag életkora jóval hetven felett van. Na persze amíg zeneiskolát, trolibuszt vagy akármi mást nem neveznek el róluk még ez sem baj. A baj ott kezdődik, hogy úgy általában nem nagyon tudunk mit kezdeni a „nagy öregekkel”. Elég, ha a még mindig verselő Faludyra, vagy, hogy zenei pályán maradjak a már sokszor elbúcsúztatott, de mindenkit „csakazértis” túlélő Farkas Ferencre utalok. Pedig létezik egy magyar zeneszerző, aki a már jócskán kilencven fölött járó Farkast is kisöcsémnek szólíthatná. Takács Jenő 1902-ben született, ami emberi számítások szerint azt jelenti, hogy szeptember 25-én tölti be a 98-at.

Töredelmesen bevallom, hogy bár hozzá képest taknyos siheder vagyok, a magam fél évszázadával, de soha az életben nem hallottam a nevét. Az is igaz, hogy könnyen elkerülhettük egymást. Nem jártam a bécsi Zeneakadémiára, nem voltam zeneszerzés hallgatója sem a manilai egyetemnek, sem a kairói konzervatóriumnak, sem a cincinnati egyetemnek.

„Bemutatkozó” lemeze öt vonószenekari ópuszt tartalmaz az 1941- 1993 közötti időszakból.

Szerenád című kompozíciója mely régi grazi kontratáncokból készült kellemes, valószínűleg jól játszható, de egész biztosan könnyen befogadható, Farkas Régi magyar táncok c. művére emlékeztető alkotás. A műsorfüzetből – melyre külön kitérek, mert méltán pályázhat a 2000. év legrosszabb kísérőfüzete címre – megtudhatjuk, hogy Takács „ezen szerenádjában” a kölcsönvett dallamokat úgy használja fel, „hogy bár az eredetihez szorosan ragaszkodik, a szabadon formált szimfonikus tételekbe művészien beépíti az átvett dallamokat.”

Kellemes meglepetés a második mű, a Rapszódia hegedűre és vonószenekarra.
A Weiner Pasztorálját idéző – annál három évvel későbbi – de zeneileg valamivel messzebb menő, majd’ nyolcperces kompozíció remekül formált, igényes feldolgozás. Szabó Attila szép hegedűhangon játssza a szólót.

Számomra a legkevésbé érdekes a vonószenekari Passacaglia volt. Bár a szerző szerint ez „egy izig-vérig (sic.) modern mű, mely nyolc variációjában a 20. századi zene számos jellegzetes vonását viseli magán”, nem nagyon dobbant meg a szívem, még a második meghallgatás során sem.

Az egy-másfél perces Üdvözlőlapok szellemes szösszenetek. Az Osztrák falusi muzsikusok című talán a legfrappánsabb mindközül.

S végül az Amerikai rapszódia – Négy darab – Négy ország. Hasonló az előzőkhöz. De, hogy mit keres benne a Paprika Jancsi, azt csak a szerző tudja.
Bár, ha jól értem a tételcímeket Amerikát északi-kelták, magyarok, észak-amerikaiak és zsidók lakják.

Nos a borító. Melyből nem derül ki, hogy a felvételek mikor és hol készültek, a fülszövegeket ki írta és ki fordította. Fordító hiányában kénytelen vagyok azt gondolni, hogy a szerző saját elemzéseivel és annak „magyar” változatával állunk szemben. Gyanúm annál is megalapozottabb, mivel a szerző önéletrajzában azt állítja, hogy németül, angolul, franciául vagy olaszul épp oly folyékonyan beszél, mint magyarul. Ezt nem vitatom, de egy stilisztikai lektor talán mégiscsak elkelt volna. A magyar és a német fülszövegben a Rapszódia op. 48-ként szerepel, míg minden egyéb helyen op. 49-ként. A magyar szövegből kimaradt az Amerikai Rapszódia tételfelsorolásából a harmadik tétel. A szólista Szabó Attiláról pedig megtudhatjuk, hogy 1962-ben a Bartók Béla zeneművészeti főiskolán szerzett diplomát. Igaz az angol és a német változatban már se Bartók, se főiskola nem szerepel csupán konzervatórium. Az „apró” helyesírási hibákat már nem is említem.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.