Fiatalság, bolondság (Nielsen: String Quartets)

CARL NIELSEN:
String Quartets Op. 13 & Op. 44
String Quintet

The Young Danish String Quartet
Tim Frederiksen – mélyhegedű

Dacapo
6.220521

Te mázlis ördög, te szerencse fia! – olvasom ki kollégáim irigy-gyanakvó tekintetéből, midőn elújságolom nekik: Carl Nielsen vonósnégyeseiből szerkesztett lemezt recenzeálok. Igazi ritkaság az ilyesmi errefelé, hírem persze, hogy kiváltja az efféle reakciót. Még ha legalább Sibelius volna, no de Nielsen? – mondják. (Mintha mindegy volna – mondom.) Az aztán az ismeretlen vidék. Északi ködmarta orom, legalábbis Ørensundé, fecskelakta éles hasadék a büszke Kronborg szirtjén, ahol a jeges grönlandi szél sikít, s az öreg Hamlet király szelleme kísért a csípős éjszakában.

No de Nielsen? – cseng még mindig fülemben barátaim okvetetlenkedése, melyet felhúzott szemöldökkel és elnéző mosollyal szegeznek nekem, s szinte látom a szemükben a gondolataikba idézett fjordok jeges csillogását. Mifelénk ez a kérdés még rendjén való, de Dániában, Nielsen hazájában már felérne egy valóságos istenkáromlással. A százas címletű dán koronáson bizony ott bazsalyog a komponista tüske hajjal és bájosan elrajzolt vonásokkal felszerelt ábrázata – rajta kívül csak Niels Bohr, Hans Christian Andersen és Karen Blixen mondhat magáénak hasonló elismerést. A dánok gyakorlatilag egyetlen európai ismertségre szert tett zeneszerzőjének neve mifelénk csak halkan visszhangzik, legfeljebb egy-egy szimfóniája, vagy az Aladdin-szvit ha felbukkan a hazai koncertműsoron.

Ám a kies Dánia elkötelezett kultúrmecenatúrája mindig kész a nemzeti hangkincs csipkézett becseibe fektetni, így készült el a dán muzsika legnagyobb propagátorának, a Dacapo Recordsnak a gondozásában ez a lemez. Rajta Carl Nilesen Op. 13-as és Op. 44-es vonósnégyesei, valamint egy korai (1888-ban született) vonósötös hallható. S mindez a nem mindennapi csemege egy frissen felfedezett együttes, a négy ábrándos, szöszke fiúval felálló Ifjú Dán Vonósnégyes (Den Unge Danske Strygekvartet) előadásában szólal meg, mindennek tetejébe ötcsatornás Super Audio CD-n.

Egyáltalán nem rossz művek ezek, sőt. Ezt szögezzük le mielőbb. Még a zsenge vonósötös is hordoz nem kevés tartalmas és ötletdús muzsikát. És ez igaz a két kvartettre is: jól megírt darabok, gazdag, sűrű szőttesben, szép és ügyesen variált témákkal. De persze érezhető csekély stílustörés a korábbi és az érettebb munkák között. Ami azonban nem változik, az a töretlen muzsikáló kedv és a nem csillapodó mozgalmasság, mely a szerző kamaramuzsikájára oly jellemző. Neilsen a vonóskvartett műfaját nem Beethoventől, vagy Brahmstól örökli. Kompozíciói inkább Dvořák vonósnégyeseinek hangulatvilágát idézik fel bennem, haydni-mozarti játékkedvvel, csipetnyi népies tartalommal és ízléssel felvitt, táncos-dalos gesztusokkal. Néha már-már látványosan veti le magáról a germán kvartett-tradíció mázsás kölönceit egyik-másik tétel, hogy szabadon szárnyaljon az alkotó fantázia. Nem, nem az északi hűvös megfontoltság és kimért modor tanári hangján, hanem különös módon valamiféle közép-európaira emlékeztető rapszodikusság, köznapiság jegyében.

Az Ifjú Dán Vonósnégyes 2004-ben tűnt fel a dán zenei élet tágas-kék egén, s azóta e négy madárcsontú siheder szinte kivakarhatatlan az északi koncertkalendáriumból. Energikusság, vitalitás, röviden ezzel a két szóval jellemezném a fiúk kamarázását – érezhetően kedélyesen, odaadással, lelkesen muzsikálnak. Ennek azonban ára van, méghozzá a pontosság és a kimunkált hangzásarányok kárára. (Ahogyan Nielsen „eseménydús”, változatosságra építő kompozíciós technikájának is ára volt, jelesül a beethoveni mélységek rovására.) Így előadásuk ugyan cseppet sem idegen a művek szellemétől, ám a néha szertelennek, már-már amorálisan hedonistának, s talán túlzottan is életvidámságot sugárzónak tűnő interpretációnak lehetnek apróbb-nagyobb hátulütői: a szólamok gyakorta el-elcsúsznak egymáson, a belépések sok helyütt kissé „lazák”, s az összhangzás korántsem mindig makulátlan.

De ezt tudjuk be kornak. Fiatalság, bolondság – ahogy sokan mondják. De a lefegyverző svung, az ifjonti hév tüze, a fékezni nem akaró nekilendülés, és igen, mindenekelőtt az őszinte, mesterkéletlen zeneélés most is úrrá lesz a mord sirámokon.