Bartók összes vonósnégyese a Juilliard String Quartet előadásában

Bartók: The Six String Quartets
Juilliard String Quartet
Sony Classical - 5062312

Végre elérhető CD-is az 1946-ban alakult csodás vonósnégyes 1963-as felvétele.
Akik nemrég láthatták Budapesten őket, kissé rezignáltan állapíthatták meg, hogy felettük sem múlt el nyomtalanul az idő.
De a Bartók-bejátszást még erejük teljében készítették, ráadásul az első hegedűs posztján az a Robert Mann ült, aki majdnem öt évtizeden át meghatározó alakja volt az együttesnek. (A felvételen mellette Isidore Cohen második hegedűn, Raphael Hillyer brácsán, Claus Adam csellón játszik.)

Fantasztikus lemez. Ismét bebizonyosodik az elcsépelt közhely, hogy a remekművek kimeríthetetlenek, és, hogy a nagy előadók mindig képesek feltárni e művek egy-egy ismeretlen vonását. Az ember azt gondolná, hogy Bartók vonósnégyeseit mintegy \"kívülről tudja\", aztán jön ez a bámulatos gárda, és rámutat olyan ismeretlen belső szólamokra, eddig rejtve maradt tematikus összefüggésekre, hogy leesik az állunk.

A felvétel egyik legfőbb tulajdonsága a vadság, a tépettség. Ez jellemzője volt a korszaknak is, amelyben a lemez készült. Köztudott, hogy a hatvanas években mindenekelőtt a darmstadti új, experimentális muzsika határozta meg a zenei gondolkodást. A Juilliard vonósnégyes egészen ebben az avantgarde szellemben nyúl a klasszikus modernség egyik legnagyobb zeneszerzőjéhez. Ugyanakkor vitába is száll Darmstadt dogmatizmusával, mintegy bebizonyítja Stockhausenéknak, Boulezéknek, hogy hiba volt idő előtt múzeumba helyezni a nagy magyart, zenéje éppen elég robbanóanyagot tartalmaz ahhoz, hogy széttörje a tárlók üvegét.

Előadásukban Bartók zenéje természeti jelenség, elemi erő. Az természetes, hogy a IV. vonósnégyes Presstissimo, con sordino feliratú tételét lihegésig fajuló száguldásban játsszák. De az már meglep, hogy a III. tétel (Non troppo lento) siratója milyen kétségbeesett, mennyire fájdalmas; nem sírás ez, hanem üvöltő zokogás. Eltűnik a népzenei alaphang, hogy átadja a helyét a szinte tagolatlan \"dodekafon\" kínnak. Megdöbbentő, hogy a zene mennyire gesztikus, szinte látjuk a tétel hősének dühödten égnek lendülő karját, csillapíthatatlan lelki fájdalomtól eltorzult arcát. Félelmetes kép.

És persze tökéletesen plaszticitással jelenik meg a groteszk humor, a dülöngélő, bumfordi tánc a IV. tételben, vagy az V. vonósnégyes befejezésének híres \"verkli\"-zenéjében.
Recenzens kedvence a III. vonósnégyes előadása. A vasmarokkal kézben tartott, bonyolult összefüggéseket tartalmazó formát a kvartett ugyancsak vasmarokkal mutatja fel, az érzelmi skála szinte végtelen, minden szín izzik, vagy éppen opálos fénnyel csillog.
Röviden: egészen csodás felvétel, kikerülhetetlen interpretáció. Egyetlen kritikai megjegyzése a műsorfüzet - finoman szólva - egy picivel hosszabb és tartalmasabb is lehetne.