Bottesini: Opera Paraphrases

Bottesini: Opera Paraphrases Bellini, Donizetti, Paisiello for Double Bass and Orchestra Gergely Járdányi hungarian State Opera Orchestra Pier Giorgio Morandi Hungaroton - HCD 31915

Kellemetlen lehet egy szép napon arra a tudatra ébredni, hogy az ember zseniális nagybőgős. Mert ugye adott az a böhöm nagy hangszer, aminek már a szállítása sem egészen problémamentes, a szólóhangolás, amely egy nagy szekunddal feljebbre csavartatja a húrokat, mint azt egy rendes ember a zenekarban teszi és végül a kérdés, hogy mindez mi végre. Mert mit lehet eljátszani ezen a mutáns hegedűn? Természetesen mindent, válaszolják a hozzáértők és nem titkolt büszkeséggel csapnak a húrokba, hogy a Dongótól a Pacsirtáig elővezessék a zeneirodalom jobb/rosszabb sorsra érdemes darabjait. A repertoárból nem maradhat ki "szegény" Monti Csárdása sem, de szigorúan csak ráadásszámként, meghajolva az ezerfejű cézár akarata előtt. Leginkább persze cselló átiratokat játszanak rajta. Néha egy az egyben, néha oktávtörésekkel. Nem is szólnak rosszul, csak általában különösebben jól sem. De akkor meg minek?

A 19. század Európában és hamarosan Amerikában is a hangszeres virtuózok és az olasz bel canto lázában ég. A kettő szorosan összefügg: a hangszeresek mi mást is játszanának, mint a közönségigényeket a legmesszemenőbbig kiszolgáló opera parafrázisokat, fantáziákat. A képlet sem túl bonyolult. Rövid tutti bevezetés, nagybőgő kadencia, ismert opera ária nagybőgőn előadva, variációk, záró tutti. Megy ez, mint a karikacsapás. A közönség boldog, mert könnyen ráismer a dallamokra, az előadó pedig ünnepeltetheti magát. Így volt ez az ifjú Liszt idejében, de így van ez még ma is. A különbség legfeljebb a repertoárban szereplő művek címében van. A minőségben ritkán.

A különös zenei tehetséggel megáldott Giovanni Bottesini (1821-1889) ebbe a világba született bele. Négy éves korától hegedülni tanul, majd 10 évvel később megtalálja igazi hangszerét a nagybőgőt. Néhány év alatt eljut a csúcsig, ami ebben az esetben a "nagybőgő Paganinije" állandó jelzőt jelenti. Beutazza egész Európát és szólistaként illetve karmesterként végigturnézza Amerikát egész Braziliáig. Pályafutása csúcsán 50 évesen ő vezényli az Aida kairói bemutatóját.

Bottesini is föltette magában az első bekezdésben taglalt kérdést, és úgy válaszolt rá, hogy megteremtette a saját irodalmát. Ha valaki abban a szerencsés helyzetben van, hogy a milánói Konzervatórium hallgatója abban az időben, amikor sorra mutatja be a Scala Rossini, Bellini és Donizetti műveit, érthető, hogy zeneszerzői munkássága ezek hatása alatt fog állni. Bottesini nem különösebben tehetséges zeneszerző - bár fényévekkel megelőzi a hangszer másik házi szerzőjét Dittersdorfot -, de kompozíciói tisztességgel elkészített iparos munkák. Ezt a szónak az eredeti értelmében gondolom, amikor tűzzel-vassal irtották a kontárokat. Óh, régi szép idők.

Bottesini tehát nem csinál mást, mint amit elvárnak tőle. Nívósan szórakoztatja a nagyérdeműt. A Treviso-i Operaház Zenekarának szólóbőgőse és a Bottesini kéziratok birtokosa Járdányi Gergely is ugyanezt teszi. A Magyar Állami Operaház Zenekara Pier Giorgio Morandi vezényletével nem szakad bele a munkába, a néhány tuttit és a közte lévő kíséretet minden érdeklődés nélkül ellátja. És éppen ez a bajom a lemezzel. ez a teljes érdektelenség. Szépen szól, nem bánt senkit, de nem is mozgatja meg az ember fantáziáját. Gondolkódóba csak az a tény ejti az embert, hogy készülnek már a további Bottesini lemezek. Ajaj, nagy az olasz operairodalom.