Egy kisebb meglepetés (Az olasz nő a Metben)

ROSSINI: L\'italiana in Algeri

Marilyn Horne, Paolo Montarsolo, Douglas Ahlstedt, Allan Monk, Spiro Malas
The Metropolitan Opera Orchestra and Chorus
James Levine

Production by Jean-Pierre Ponnelle
Video director: Brian Large

Universal / Deutsche Grammophon
44007 34261

A New York-i Metropolitan Opera sajátos esztétikai minőséget képvisel a nemzetközi operajátszásban. DVD-k sora bizonyítja, hogy mit is szeret a Met közönsége: pazar kosztümöket és díszleteket, konzervatív ízlésvilágú rendezőket (John Dextert például), James Levine-t és eszményien szóló zenekarát, mindenek felett pedig énekes-sztárokat nagy számban.

Jean-Pierre Ponnelle Rossini-rendezése, Az olasz nő Algírban kicsit megkavarja a fenti képletet. A színpadra állítás ugyanis némileg furmányosabb, mint az a Metben megszokott. A produkcióban első pillantásra minden a szokásos mederben zajlik, Ponnelle azonban olyan ötleteket csempészett bele a játékba, amelyek amellett, hogy nagyon szórakoztatóvá teszik az előadást, kissé elemelik azt a hagyományos operajátszás szintjéről. Álljon itt egy példa, amely a lemez tanúsága szerint az amerikai közönségnek is igencsak tetszett: Isabella érkezésekor a színpad hátsó részében egy bábszínháznyi méretű úszó hajó látható, amelyet a hús-vér kalózok őrületes előkészületek után \"igazi\" ágyúval, hatalmas robbanás kíséretében süllyesztenek el.

Vígoperáról lévén szó, szokványos metódus, hogy a szereplők egyes jellemvonásait a végletekig felerősítik és kidomborítják. Ponnelle-nél azonban ez is egy kicsit másként zajlik: a figurák alapvetően esendőek, emberiek, persze nem nélkülözik a különc, furcsa vonásokat sem. A szereplőgárda, túl azon, hogy a Metropolitanben megszokott nagyon magas színvonalon énekel, színészileg is kimagaslót nyújt.

A címszerepet a New York-i közönség egyik nagy bálványa, Marilyn Horne alakítja: mezzóján nem nagyon fogtak az évek, jól bírja a hangszálpróbáló bravúrrészeket is. Isabelláját a mindent tudás jellemzi, meglehetősen céltudatos, határozott nőszemély. Ellenlábasát, Mustafát Paolo Montarsolo énekli. A 61 éves művész a szerepben szinte az összes létező buffó-klisét felvonultatja, játéka ennek ellenére cseppet sem mesterkélt és erőltetett, sokkal inkább magával ragadó. Mindemellett vokálisan is jól bírja ezt a nem könnyű szerepet.

Lindoróként Douglas Ahlstedtnek jóval kevesebb a lehetősége a sziporkázásra, hangja azonban egyértelműen a bel canto tenorszerepekre termett. Taddeót Allan Monk, Halyt Spiro Malas énekli, egyaránt magas színvonalon.

Az előadást természetesen Levine vezényli. A zenekar alapvetően szépen játszik, a dirigens azonban némileg túlhangsúlyozza a partitúra elementáris vonásait. A tempók néhol szédületesek, de talán nem túlhajszoltak.

Francis Toye magyarul is olvasható Rossini-könyvében azt írja Az olasz nőről, hogy \"mint teljes mű, a spontaneitás, frissesség és mindenekfölött a vidámság érzetét kelti a hallgatóban\". Erre az állításra a Met előadása sem cáfol rá, sőt!