...che cosa e amor... (Rost Andrea: Mozart Arias)

...che cosa e amor... - Mozart Arias

Andrea Rost - soprano
Franz Liszt Chamber orchestra
Tamás Pál

Warner Classic
25646 38862

Még nincs két esztendeje, hogy megjelent Rost Andrea pazar Mozart-áriagyűjteménye, s most itt van a DVD-n egy jóval szűkebb válogatás az említett zenei anyagból. Afféle klipek komolyzenei köntösben.

Rost Andrea pályája kezdeti szakaszában elsősorban Mozart-énekesnőként vált ismertté. A törékeny és finom alkat, a gyermeki tisztaságú lírai hang egyenesen predesztinálta egyes szerepek, elsősorban Susanna és Pamina megszemélyesítésére. Nem csodálkozhattunk, ha első komolyabb lemeze is Mozart műveiből állt össze. Az ötlet már akkor is lebilincselő volt, a Figaro házassága és a Don Giovanni hősnőinek áriáit szedte csokorba. Egy hang mögött nyolc arcot sorakoztatott fel. A siker egyértelműen az énekesnőt igazolta. Jelen kiadványban operánként két-két áriát láthatunk/hallhatunk.

Egy ilyen összeállítás esetében az alkotók előtt három lehetőség áll:
1. a történethez hűen megvalósítani a cselekményt,
2. koncertszerűen bemutatni az adott áriát,
3. sem egyik, sem másik változat, inkább a kettő keveréke valamilyen - egyedi - gondolatmenet alapján.
Mondanom sem kell, hogy az utóbbi a legbonyolultabb és a legizgalmasabb. Szerencsére az alkotók ezt választották.

A Figaro házasságából Barbarina kedves és aprócska ariettája (\"L\'ho perduta...\") indítja a lemezt. Éjjel van. A fiatal és (a darab többi szereplőjéhez hasonlatosan) szerelemvágyó kislány lámpással a kezében bolyong a kertben. Azt a tűt keresi, amely Susanna találkára hívó levelét összefogta, s melyet - a gróf beleegyezéseként - vissza kéne juttatni a feladónak. A felvétel a történettel ellentétben egy fényes és díszes teremben (civilben a Szabó Ervin könyvtár) készült, de ez egy cseppet sem zavaró. Rost-Barbarinán egy sminkes kéz az utolsó simításokat végzi, a kamera lassan-lassan távolodik, majd az énekesnő feláll, és tétován elindul. És mi érezzük (bármily rejtélyes is) a szituációt, a kisleány elhagyatottságát és szorongását.

A következő részlet Don Giovanniból Elvira második felvonásbeli recitativója és áriája (\"In quali eccessi, o Numi...\"). Ez a részlet az igazság pillanata az operában. Elvira, az oly sokszor csalárdul átvert és elhagyott kedves itt érzi meg először Giovanni vesztét. Félretéve sérelmeit (saját magát sem értve) aggódik érte. Mindent elárul az ária utolsó két sora: \"Ha érzem saját gyötrelmeimet, szívem bosszúról beszél, de ha a reá váró veszélyt tekintem, remegve ver a szívem.\" A beszédes hátterű Kiscelli Romtemplomban felvett képsorokban Rost Andrea Elviraként kétségbeesve járkál föl s alá, és e felvételén mutatja be leginkább színészi eszköztárának legszélesebb spektrumát - egyszerűen szólva: minden rajta van az arcán. A harag és szégyen, a csalódás és reménykedés, a kétségbeesés és hit, és vágy és vágy és vágy...

Két dolog hiányzik Elvira zaklatott lelkéből: a bosszú és az önsajnálat. Nos, a néhány perccel későbbi Donna Anna-áriát (\"Crudele! ... Non mi dir, bell\'idol mio\") pedig épp ez a két dolog élteti igazán. A szerep szerint Don Ottavióhoz beszél, pedig dehogy. Anna addigra - a darab végén járunk - már végleg levegőnek nézi azt a szimpatikus, ám roppant pipogya figurát. A rendezés legnagyobb ötlete, hogy míg az áriát egy felettébb látványos aula (amúgy a madridi Teatro Real) második emeletéről kiáltja a világba, fantasztikus áttűnésekkel sejteti meg a hősnő magányosságát.

Az utolsó szám Cherubino bájos áriája (\"Voi che sapete\") a Figaróból. A hang alatt a lemezfelvétel szellemes és jókedvű werkfilmjét láthatjuk. És meglepő, de ezekből az apró jelenetekből-képekből, melyek Rost Andrea, az énekesnő mindennaposnak tűnő stúdiómunkáját ábrázolják, sok minden átjön az apród együgyű, szereleméhes lelkéből is.

A DVD-t egy kedves, ámde nem különösebben szerkesztett bevezető előzi meg, melyben a művésznő beszél Mozarthoz és főhőseihez fűződő viszonyáról. A klipek után a rajongótábor az énekesnőről készült remek művészfotókban gyönyörködhet. Láthatjuk szép hosszú sorokban a szendét, a vampot, a csitrit, a vagányt, a dizőzt, az asszonyost, a takarost, a huncutot, a polgárit. Egy művésznő folyvást változó arcait.

Említsük meg a jeles képi megvalósítás főszereplőit, elsőként Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrünket, aki az első két klipet forgatta, és Theo Ligthartot, aki rendezte. Utóbbi volt a werkfilm operatőre és rendezője is egy személyben. A madridi felvétel Frank Chervier operatőri munkáját és Hugues Jocelyn Cano rendezését dicséri. Ismét élvezettel gyönyörködhetünk a Liszt Ferenc Kamarazenekar (műv. vez.: Rolla János) és a dirigens Pál Tamás végtelenül stílusos és csipkefinomságú zenei működésén.

Ha mégis bárkinek hiányérzete lesz, az elsősorban a DVD rövidsége miatt fordulhat elő. Persze, ha úgy nézzük, akkor ez még mindig a jobb megoldás. Reménykedhetünk tán a folytatásban?