Boldogtalan lelkek tánca - A Don Giovanni Salzburgból

MOZART: Don Giovanni

Thomas Hampson, Ildebrando D’Arcangelo, Robert Lloyd, Christine Schaefer, Piotr Beczala, Melanie Diener, Isabel Bayrakdarian, Luca Pisaroni
Konzertvereinigung Wiener Staatsopernchor
Mozarteum Orchester Salzburg
Wiener Philharmoniker
Daniel Harding

Staged by Martin Kusej

Universal / Decca
2 DVD
44007 43162

Hófehérre mázolt falak, elhúzható ajtók és boldogtalanság mindenütt: ez Martin Kusej salzburgi Don Giovannija. A furcsa, szokatlan tér és a reményvesztett szereplők egész sora a garancia arra, hogy a néző még véletlenül se érezze jól magát a nézőtéren vagy a képernyő előtt, ami feltehetően összhangban van a rendező intencióival.

Ez a Don Giovanni egykoron a Ruzicka-éra egyik első produkciója volt a Salzburgi Ünnepi Játékokon, és rögvest kijelölte azt az irányt, amit Salzburg azóta is követ. A darabok újragondolása és átértelmezése, a jelen problémáival való szembesítés a minimum, amelyet a salzburgi, operába járó milliomosok elvárnak az újabb produkcióktól.

Kusej rendezése sajátosan stilizálja a Don Juan-mítoszt. A rendezőt bevallva-bevallatlan nem érdekli a kicsapongó nőfaló történetéhez tapadt számtalan klisé: antihősének immoralitása minden képzeletet felülmúló, a körülötte lévők pedig a teljes illúzióvesztés állapotában leledznek.

Nem jó nézni a megannyi szenvedőt, hiszen miközben nem nagyon érzünk sajnálatot a vágyai után vágtató főhős iránt, szánjuk a többieket: az édesapját gyászoló, félig hisztérikus Donna Annát, az egészből nem sokat felfogó udvarlóját, az \"Il mio tesoro\" alatt magáról teljesen megfeledkező Ottaviót, a félig sem ártatlan kis \"Zerlinettát\", az erőszaktól sem visszariadó vőlegényt, Masettót, de mindenekfelett az urának kiszolgáltatott, clownszerű Leporellót és a néha még reménykedő, ballonkabátos értelmiségi úrhölgyet, a csúnyán becsapott Donna Elvirát.

Ami a dolgok zenei oldalát illeti, az előadás sajnos hagy némi kívánnivalót maga után. A problémák nem a magas színvonalon játszó Bécsi Filharmonikusokkal vagy a nagy elánnal dirigáló Daniel Hardinggal kezdődnek. Harding minden kétséget kizárólag érti és érzi a mozarti operamuzsikát, ezt a többi közt egy nemrégiben megjelent Cosi fan tutte DVD-t hallgatva is megtapasztalhatjuk.

Az énekesek megítélése már nem ennyire pozitív: Thomas Hampson a címszereplő szólamával dicséretes küzdelmet vív, Ildebrando D’Arcangelo Leporellója viszont vokálisan nem elég karakteres. A hölgyek közül leginkább Melanie Diener hangilag is üzembiztos Elvirája emelhető ki, míg Christine Schaefer a nyáron hallott élő produkciója után a lemezen sokkal elfogadhatóbb. Robert Lloyd Kormányzója továbbra is emlékezetes.

Kusej rendezése a 2002-es premier idején nagy port vert fel, amely négy év távlatából is érthető valamelyest. Az előadás több ponton vitatható, elsősorban a fehérneműs hölgyek néma kara kelthet megrökönyödést a gyanútlan nézőben. Mégis, a vitára ingerlő előadás minden megoldatlansága ellenére jóval megrázóbb és elgondolkodtatóbb, mint sok más, a középszerűségből kitörni képtelen operaprodukció. Elvarázsolni azonban Martin Kusej a legkevésbé sem szándékozik minket.