Poldini ügyesen lavíroz a nemzeti romantika és a modernebb nyugati áramlatok között. Sikerének záloga az egyensúlyra való törekvés, ahol a német vígoperai hagyomány jól megfér a verbunkossal, az operettes ízekkel és a magyar couler local-lal.

Karajan több operát kétszer vett fel - kivétel nélkül úgy, hogy másodszorra legfeljebb elérte, de nem haladta meg az első verzió színvonalát. Sőt!

A Knappertsbusch felvétel kiadására sem szándéka sem lehetősége nem volt az EMI cégnek. A szalagot most sikerült megvásárolnia a Testament kiadónak.

A Decca Ernani lemezfelvétele valóban régi és új: 1987-ben vették fel, de csak tizenkét évvel később került kiadásra. Ezzel együtt is, még várhattak volna vele.

Tudomásom szerint nálunk vagy másfél évtizede játszották utoljára Delibes legnépszerűbb, vagy pontosabban, egyetlen ismertebb operáját. Akkoriban a debreceni operatársulat tűzte műsorára.

Paolo Bertoli írása különböző Fidelio felvételeket vet össze. Az eredeti cikk a Musica 115. számában jelent meg. A Café Momus számára Plivelic Iván fordítását dolgozta át Tóth Péter.

Daniel Barenboim a Teldec új felvételén a II. Leonóra-nyitányt játssza a darab elején - az első, 1805-ös verziónak megfelelően - s megtartja az eredeti változat indítását is.

Képzeljék el, hogy a világ valamennyi könyvtára egyszerre ég le, s elvesznek Shakespeare művei. Nem mintha a Titus Andronicus-ért olyan nagy kár lenne… de azért mégis.

Két oka van, hogy eme tízesztendős felvételről írok (1986-ban és 1989-ben vették fel - a három év differencia tudomásom szerint Carreras betegségével és műtétjével magyarázható).

Giuseppe Verdi mindössze 26 éves volt, mikor bemutatták ezt a \"zsenge-zöld\", de nem éretlen darabot. Persze még ott van benne Donizetti meg Bellini, a gyors részekben talán Rossini is...

Vegyes érzelmekkel hallgattam az EMI pár hónapja megjelent, a három Puccini-egyfelvonásost tartalmazó CD-it. Legsikerültebb az Angelica nővér felvétele, itt nem találni kifogásolható vokális alakítást.

A most recenzióra kerülő két operafelvételt Cheryl Studer személye köti össze. Már jóval korábban felmerült a kérdés: lehet-e egy hanggal ennyifélét előadni, ilyen változatos repertoárt ilyen fiatalon birtokolni?

Azt nem várhatjuk el, hogy egy fordításra szakosodott bölcsész tisztában legyen a zenei terminológiával, de azt mostantól igen, hogy munka közben Ittzés Kata szaknyelvi szótárát is keze ügyében tartsa.

A szegedi - és talán nemcsak szegedi - operabarátok számára fontos, noha nem makulátlan könyv jelent meg. A szerző az 1945/46 - 1989/90 közötti színházi évadok szegedi bemutatóinak, illetve felújításainak adattárát prezentálja.

Bizonyára Önöknek is van olyan ismerősük, aki két mondat helyett húszban adja elő mondanivalóját, ami ráadásul nem is lényeges. Elolvasva ezt a könyvet, azt tanácsolom, becsüljék meg az illetőt.

Sólyom György nem sokat foglalkozik a szerző életrajzának részleteivel, legfeljebb utal egy-egy tényre, adatra. A könyv valójában a korszak műveinek átfogó és alapos elemzéseit tartalmazza, ahol szükséges, ott akár kottapéldával.

Fél évszázaddal Bartók halála után Somfai László könyve az első, mely a zeneszerzői módszert a teljes forrásanyagra (három és félezer oldalnyi kompozíció-vázlat, fogalmazvány, szerzői javítás) alapozva tárgyalja.

Norman Lebrecht olyan kérdéseket boncolgat könyvében, melyek gyakran felelősek a tájékozatlan zenebarát rossz szájízéért. Hogy miért érezzük jobbnak a régi koncerteket, régi lemezeket, régi karmestereket?

A Kollár Éva, Párkai István és Sapszon Ferenc vezette szerkesztőbizottság, a millennium tiszteletére reprezentatív kórusmű-antológiát válogatott a 20. század magyar kórusterméséből.

Molnár Gál Péter: Honthy Hanna és kora Avagy hogyan buktatta meg Stein, Jenbach és Kálmán egy Marienbad-i szállodai lakosztályban az osztrák-magyar monarchiát.