Salzburgi Ünnepi Játékok 2019 - I Heiner Lajos, 2019-09-19 www.momus.hu - komolyzene az interneten http://www.momus.hu/article.php?artid=7233 | |
1. nap, aug. 28.
Este elcsíptem még az utolsó sétahajókázást a Salzachon. Csinos, szőke leányka a kapitány, lehet vagy huszonkét éves (nagykabátban). A koreográfia számomra már hosszú évek óta ismert: a Makartstieg magasságától déli irányba indulva a vízről csodálhatjuk meg Salzburg nevezetességeit, elsősorban a Belváros gyönyörű épületeit, s persze a Festung Hohensalzburgot. A hajó Nonntal magasságában fordul, visszafelé a Kapuzinerberg a fő látványosság. Kikötés előtt a szokásos attrakció: Strauss-keringőre „táncol” a hajó. Az este persze a Gewandhausorchester Leipzig koncertje miatt maradt emlékezetes. Egyetlen darab szerepelt a műsoron, Bruckner monumentális Nyolcadik szimfóniája. Az osztrák mester Hatodikja előző nap csendült fel a kilencvenharmadik életévébe lépett Herbert Blomstedt pálcája alatt, nagyon kedvező kritikai fogadtatással. Andris Nelsons bő egy éve Gewandhauskapellmeister Lipcsében. Negyven évével akár Blomstedt unokája is lehetne. 2010-ben találkoztam először nevével, a Metropolitanben, le mertem írni az akkor még kevéssé ismert dirigensről: még sokat hallunk róla. És jóslatom bevált, Nelsons ma egyszerre „főnöke” a lipcseieknek és a Bostoni Szimfonikusoknak, a világ vezető orkesztereinek és operaházainak szívesen látott vendége. A Grosses Festspielhaus a világ egyik legjobb akusztikájú hangversenyterme, Danke, Herr Karajan! Volt abban egyfajta viszcerális izgalom, amikor unisono szólt tíz nagybőgő, amikor nyolc üstdobot püföltek egyszerre ezerrel, mit ezerrel, tízezerrel. Nem véletlen, hogy a koncertekre a világ nagy zenekarai mammutegyüttest kívánó opusokat hoznak – az idei évadban, messze a teljesség igénye nélkül, felcsendült Brucknertől a Hetedik is (erről később), Mahlertől az Első, Ötödik, Kilencedik szimfónia, Verdi Requiemje, Sosztakovics Leningrádi és Tizedik szimfóniája, Beethoven Kilencedikje. Visszaemlékszem, huszonéve hallottam utoljára „élőben” ezt a zenekart Bécsben, akkori főzeneigazgatójuk, Kurt Masur pálcája alatt. Bruckner zenéje sosem került igazán közel hozzám. De ezen az estén, dacára az egész napos fárasztó vonatozásnak, a koncert késői (21 órás) kezdésének, a bő másfél órányi és természetesen szünet nélkül játszott Bruckner-sziklatömbnek, egyetlen percig sem unatkoztam vagy éreztem magam fáradtnak. Felvillanyozódva tértem aludni szállásomra. 2. nap, aug. 29. Az időjárás hübschhesslich. Százágra süt a nap, hogy aztán öt perc szakadjon az eső, az ernyő sem nyújt védelmet. Irány a Festung Hohensalzburg. A felvonó Ausztria legrégebbi kötélpályája (1892), de mindig elcsodálkozok, mily rövid. A Talfahrt végén el is méláztam, a személyzet egy tagja udvariasan megkérdezte, ismét felmennék? Délelőtt 11 óráig garantáltan látogathatók a hercegi szobák, ezek talán a Festung legszebb részei. Ám én leginkább a teraszról lefelé szeretek bámészkodni, nézni Salzburg háztetőit. És hallgatni a harangokat, sosem egyszerre szólalnak meg, s persze mind más-más hangon szólnak.
Kis pihenő a Siebensternbräu udvarában, nem tudom, vajon a tehén-szobor tejet, avagy sört ad. Jópár éve már, hogy ezek a “jószágok” megjelentek Salzburg központjában, nagy tetszést aratva a turistáknál. Egy másik sörös hely, az 1492-ben alapított Stieglbräu. Ide is mindig elugrok, múzeumukat már betéve ismerem, ám minden nyáron előrukkolnak valami új főzettel, mely sokszor csak a főzdében kapható csapoltan. Rövid látogatás a Panoráma-múzeumban, és a szomszédságában lévő Karácsonyi Múzeumban. Majd valami elborzasztó élmény. A Modern Múzeum belvárosi részlege, a Rupertinum.
És a várva-várt Simon Boccanegra, új produkció. Andreas Kriegenburg rendezése ambivalens. Janus-arcú. Vonz és taszít. Furcsa, különös, sablonos és szépen megkomponált. Felmegy a függöny. A színpadképet fehér leplek borítják. Előtte feketébe öltözött férfiak. A zene még meg sem szólal, de elkezdenek sziszegni. Én is felszisszenek. Ismét egy opera-megerőszakolás? Aztán rájövök, si, si, nyilván Boccanegrára, mint potenciális dózséra gondolnak. De fentiekkel, szerencsére, ki is merültek a nemzenei addendák. A színpadkép Harald B. Thor munkája. Jobb oldalon egy multifunkciós toronyféle, amúgy szinte semmi a színpadon. Időnként viszolyogtam Kriegenburg munkájától. De sosem untam. Hölgyeket előre. Legjobb tudomásom szerint Marina Rebeka neve a magyar sajtóban úgy szűk tíz éve a Momus-n jelent meg, amikor a CG-ban beugrott Gheorghiu helyett a Traviataban. Ideális volt Gabriele Adorno szerepében a negyvenes évei derekán járó amerikai tenorista, Charles Castronovo. A hang mediterrán színű spinto, időnként a fiatal Carrerasra emlékeztetően, de eszembe jutott Renato Cioni vagy Giuseppe Campora neve is. René Papé basszusa még mindig intakt. A címszerepben pedig nagy meglepetéssel hallottam Luca Salsit, pár éve nem győzött meg az Ernaniban – most azonban a nemes hang mellé kiművelt éneklés, differenciált szerepformálás társult. Az est azonban a Bécsi Filharmonikusok játéka és Valery Gergiev dirigálása miatt fog megmaradni az emlékezetemben egész életemben. Ott voltam 1980 november 14-én Szegeden a Boccanegra bemutatóján, Pál Tamás nagyszerű irányításával (Gyimesi, Vámossy, Gregor, Réti). A világ legjelentősebb karmestereivel láthattam a Boccanegrat. Pesten Patanéval, Bécsben Abbadoval, a Metben Levine-nal, Berlinben és a Scalaban Barenboimmal, Zürichben Carlo Rizzivel, Barcelonaban Massimo Zanettivel, a Covent Gardenben Pappanóval. Ám amit Gergiev ezen az estén nyújtott, az mindannyiuk fölé emelte. Csak két példa: precizitás. A tanácstermi jelenetet lezáró “Sia maledetto” még hanglemezen is sokszor pontatlanul szólal meg. Itt mintha késsel vágták volna el. És vesszőparipám, a Fiesco-áriát lezáró zenekari rész. Már hazatérve kaptam meg Ildar Abdrazakov Verdi-árialemezét. Yannick Nézet-Séguin dirigálja - szépen, semmitmondóan szól itt a zenekar. Gergiev először a fehér izzásig hevített, aztán oldott. Ismét feszített, és ismét oldott. Ha valaki meg akarja érteni, mit gondolok, hallgassa meg a Metropolitan 1939-es előadását Ettore Panizza vezényletével. Gergiev csak hozzá mérhető. Zweigi Sternstunde volt ez az este. A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket. |