Bejelentkezés Regisztráció

Könyvek

A mámor viszonylatai – Gondolatok Tallián Tibor legújabb könyvéről

2016-06-14 20:57:00 - zéta -

Tallián Tibor: SCHODEL ROZÁLIA és a hivatalos magyar operajátszás kezdetei Tallián Tibor: SCHODEL ROZÁLIA és a hivatalos magyar operajátszás kezdetei
ISBN 978-963-506-957-6
670 oldal
Balassi Kiadó
2015

Van Tallián Tibor legújabb könyvében (Schodel Rozália és a hivatalos magyar operajátszás kezdetei) egy érdekes félmondat. Az Athenaeumot, az egykor oly fontos sajtóorgánumot említi, amely „másfél évi absztinencia után újból belekóstolt az operakritika mámorító italába”. Az operakritika mámorító itala. Ízlelgessük még ezt a négy szócskát!

Évtizedek óta olvasom Tallián írásait, pontosan tudom, sőt interjúnk alkalmával személyesen is – ergo: saját bőrömön – megtapasztalhattam, hogy nála nincs véletlen elszólás. Sokszáznyi elgondolkodtató, sziporkázó, s olykor agyzsibbasztó gondolatmenetű operakritikája után az Olvasó már pontosan érti, ha Szerzőnk – rendes szokása szerint – a sorok között üzen neki.

Az operakritika mámorító itala. Árulkodó, de cseppet sem szándékolatlan elszólás egy olyan zenetudóstól, aki minden hivatalos, fő-foglalkozásbéli, komoly-komolyzenei, akadémiai kutatói, intézetvezetői, egyetemi oktatói, történészi publikációs munkásságán túl oly sokáig fontosnak és szükségesnek tartotta gyakorolni a napi kritika gyakran nyűgös és konfliktusokban gazdag, máskor mulattató és lélekerősítő, de föltétlenül időrabló tevékenységét. Árulkodó, mert egzakt választ kapunk a miértre, az operakritikai műfaj választásának mélylélektani okaira.

Elárulja a Szerző (picit titkolt, de) mély affinitását az operaműfaj bizonyos szegmensei, művészei és előadói gyakorlatai iránt, valamint alig leplezett ellenérzéseit az ezekkel szembeni irányzatok és képviselőik (vö. még magas zenetudomány) iránt. Segít tetten érni a „mámorító” elkötelezettségen túli vonzalmat, a (csak látszólag) tárgyilagos operakritika valójában mélyen személyes és elkötelezett vonatkozásait. Ugyanis minden írásából süt a privát gondolkodás, véleménye van, amit ugyan nem véka alá rejt, hanem kellően összetett és szövevényes gondolatlabirintusok belsejébe.

A fentiek alapján azt gondolhattam, hogy pontosan ismerem (már) Tallián írásainak irányát, meg gondolatszövési technikáját is. Hogy képben vagyok nyelv- és szóhasználatával kapcsolatosan, mellyel gyakorlatilag teljesen megújította a műfajt, létrehozva azt az egyedi „talliános” írásmódot, amely egyszerre kritika, élménybeszámoló, kultúrtörténeti esszé, novella és pamflet, egyszerre napisajtó, akadémiai szócikk és/vagy pedagógiai (netán gyógypedagógiai) tanulmány.

De mégsem ismerem! Ez derült ki a Balassi Kiadó példás gondozásával tavaly ősszel megjelent, lexikon terjedelmű kötete kapcsán. Egészen mostanáig azt gondoltam, hogy az efféle írásmódnak van egy fizikai határa, ami valahol 15-25 oldal között húzódik, tehát valahol egy kiadósabb kritika és egy visszafogottabb tanulmány között félúton. Tévedésem ékes, 670 oldalnyi bizonyítéka Schodelné Klein Rozália életművére fűződött fel, s a jeles énekesnő nevéhez kapcsolódó magyar operajátszás kezdeteire.

Tallián nem szimpla életrajzot írt, még csak nem is egyszerűen a rendkívüli operatörténeti értékkel bíró időszakot dolgozta fel több évtizedes kutatásai nyomán. Könyvünkben a kettő különleges ötvözetét kapjuk, ráadásul hamisítatlan, talliánosan rafinált elrendezésben. A zenetörténész rendelkezésére álló források: elsősorban a színlapok, a korabeli zenekritikák, a fenntartói döntések és határozatok, a bulvár napisajtó cikkei, a kor- és pályatársak levelezései, naplói és visszaemlékezései különleges egyvelegét kapjuk, de ez még messze nem a lényeg.

Van Tallián írásaiban valami páratlan időtlenség. Operai kritikáiban is sűrűn megtapasztaltam, amint vígan „szörföl” évszázadok, történelmi korszakok, zenei és irodalmi egyéniségek és alkotások között bármely dalmű kortárs előadása kapcsán pusztán virtuóz gondolatkísérletei segítségével. Most mindez hatványozottan zajlik, melynek legizgalmasabb eredménye, hogy megérezzük az operai élet századokon átívelő mindennapi mámorát.

Hogy a dalszínházi lét alapvető működési sémái mit sem változtak 1837 óta, csak a benne szereplő személyek: a direktorok, a primadonnák és a rivális primadonnák, az első tenorok és a karnagyok, a művészethez dörgölőző politikusok és a zsurnaliszták, néhol egy-egy közeli hozzátartozó, vagy távolabbi klakktag valamely szaftos intrika mögött. Hogy a műfaj letagadhatatlan fejlődése, az eltelt majd két évszázad (hogy csak idehaza maradjunk), a társadalmi folyamatok ellenére is alig alakult valamicskét.

De mindezt nem találjuk meg egyetlen mondatban sem, csak megérezzük a sorok között, a csűrcsavaros operai történetek, a kicsit cinikus, kicsit szenvtelen, de összességében a műfaj iránti szeretetteljes és féltő gondolatok mögött.

De a mámoros kitekintés korántsem korlátozódik a belhoni működésre, noha a könyv legfőbb hozadéka a magyarországi operaélet megindulását rögzítő páratlan pillanatfelvétele. Schodelné (akit nyugodtan tekinthetünk az első magyar operai világsztárnak, hiszen Pest előtt, alatt és után végigturnézta Európa akkori német nyelvű operai fellegvárait Bécstől Berlinen, Hamburgon, Frankfurton, Boroszlón és még néhány kisebb városon át egészen Londonig) fellépéseinek számbavétele és elemzése így közvetve lenyomatot nyújt nekünk az európai operaéletről, mely semmivel sem volt kevésbé viszontagságos és zavaros, mint a hazai. Pont úgy, mint manapság.

A könyv nagy értéke a példásan minőségi megjelenés, melyhez remek illusztrációkat nézegethetünk az idevágó korabeli festmények és metszetek közül.

Bármily igényes is a könyv szóhasználata, nem könnyű olvasmány Tallián Tibor vaskos kötele, jelen sorok kétségkívül lelkes írója is fél évig rágta át magát rajta. Az út viszont, amit Tallián szívélyes kalauzolása nyomán megteszünk, minden látszólag felesleges kanyargóval együtt jelenti a teljességet. Ez az út fárasztó, sőt, kimerítő, olykor már az is kiesik, hol jártunk két nappal korábban, de a vége pontosan olyan, amit – hogy egy operai példával éljek – a zarándokok érezhettek, amikor visszatértek Rómából Wartburg ódon falai alá: megtisztultunk általa.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.