Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

Huszonnégy Miatyánk (The King’s Singers: Pater Noster)

2013-06-05 08:07:03 SzJ

Pater Noster Pater Noster – A Choral Reflection on the Lord’s Prayer
The King’s Singers

Naxos
8.572987

*

A népszerű internetes kvízjátékban, a Honfoglaló>ban a meglehetős gyakorisággal feldobódó zenei kérdések között már találkozhatunk a King’s Singers nevével is. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy az énekegyüttes létének ismerete feltétlenül hozzátartozik az általános műveltséghez, viszont utal arra: vannak, kik úgy gondolják, a lexikális tudását próbára tevő játékos már el tudja helyezni valahol a hat énekes alkotta csapatot. Vagyis: hallott már róluk.

Ezzel szerencsére vagyunk így jó páran. Mi több: nem csak róluk hallottunk, hanem produkcióikat is ismerjük, felvételekről és hangversenyekről egyaránt. És aligha túlzok, ha azt mondom, negatív kritika legfeljebb műsor-összeállításukat éri olykor (bár azt is inkább neheztelés, mint bírálat formájában); előadásaik és lemezeik kapcsán a világ különböző lapjaiban megjelenő beszámolókban és a kritikákban immár több évtizede csak ismétlődnek és halmozódnak a pozitív jelzők.

Nálunk sincs ez másképp, azonban a dicséretek között rendre felbukkan egy, a hazai és az angol énekes kultúrát érintő gondolatfutam, miszerint lám, a szigetországban nem okoz gondot, ha egy éppen elbúcsúzó King’s Singer helyére keresnek megfelelő képességű énekest – a basszustól a kontratenorig bármilyen hangfajban azonnal, zökkenőmentesen megoldható a váltás.

Nos, ez a tétel látszik megdőlni most, ugyanis csapat legújabb tagja, a 19 évet lehúzó Philip Lawsont tavaly váltó Christopher Bruerton új-zélandi…

De van egy olyan érzésem, hogy szabályt erősítő kivételről van szó, a Kiwi boy feltételezhetően nem jobb híján került be a hatosfogatba. Az előző CD-jük (Royal Rhymes & Rounds) készítésébe menet közben kapcsolódott be, így a Naxosnál tavaly év végén megjelent kiadvány (az itt szóba kerülő Pater Noster) az első lemez, melynek már valamennyi trackjén ő abszolválja a magasabb baritonszólamot.

Az album koncepciója briliánsan egyszerű: a gregorián ének keretezte anyagban a Miatyánkot megzenésítő, valamint annak szellemiségében fogant kórusművek hangzanak el. Amennyire otthonosan mozog az együttes az egyházi darabok között, és amennyire nagy repertoárral bír ezen a téren, csoda, hogy csak most álltak elő egy ilyen kollekcióval. Tapasztalatuk a szerkesztésben is észrevehető, bátran helyeztek egymás mellé akár több évszázados különbséggel keletkezett darabokat – Josquin és William Harris, Hassler és Stravinsky, Lassus és Duruflé, Palestrina és Tavener, Victoria és Bernstein békében megfér egymás mellett, úgy, hogy a hallgató nem észlel semmiféle törést, ingadozást az első és az utolsó track közötti íven. Talán csak Poulenc – pont a műsor közepén felhangzó – Szent Ferenc-imái tűnnek ki a homogén közegből, részben a nyelv miatt, de inkább a többi mű hangszereléséhez képest ködösebb, füstösebb, légiesebb szövetük révén.

A könnyedség – immár a lemez egészére vonatkoztatva – kicsit a hangzásban is tetten érhető, ugyanis a felvételen a magas hangok dominálnak, a keverésnél a mélyebb szólamokat némileg hátrébb szorította a hangmérnöki munka.
No, nem olyan mértékben, hogy felboruljon az egyensúly, vagy sérüljön az összhang, és nem annyira, hogy az album meghallgatása után ne a közhelyes, viszont gyönyörűen alliteráló ötletes összeállítás valamint a makulátlan megszólalás panelek jussanak eszünkbe.
Vagy éppen – a lényegre figyelve – az, hogy „Sanctificetur nomen tuum”.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.